Ma
gyönyörűen sütött a nap, a kellemes novemberi idő örömmel töltött el, reméltem,
hátha tolódik a ködös november olykor elszomorító homálya, és az egyre rövidebb
nappalok adta fény ereje még itt piknikezik közöttünk. Az étkezések öröme, az
asztalra kerülő ételben rejlő megannyi kéz munkája ott van a jelenben, jól eső
érzés észrevenni, értékelni azt.
Az
élet egy nagy játék, van eleje és vége, van benne móka, kacagás és lehet
küzdelem, szenvedés, veszteség, sírás, megbocsátás, feloldozás, jóvátétel és
megannyi érzés, amelyet érdemes megélni, de olykor a külvilág, a helyzet, az
alkalmazkodás, az elvárások és sok szempont miatt igyekszünk visszafojtani
azokat. Ne lássák az örömünket, a bánatot, a szomorúságot, a fájdalmat pedig
végképp.
Ma percekig
mozdulni sem tudtam, amikor elolvastam egy üzenetet a telefonomban. És bár
igyekeztem éppen valahova, percekig álltam és próbáltam a rám törő érzések
fogságába merülve felfogni mi is történt. „Drága Jucó nincs már köztünk.”
olvastam el újra. Na, de pár hete, pár napja még beszéltünk! - beszélek
magamban, egy barátnőm pedig éppen csütörtökön látogatta meg. Elolvasom újra és
újra az üzenetet valami kapaszkodók keresve talán és állok tovább
mozdulatlanul. Rá gondolok, aztán persze a családjára, tudom, hogy nem készült
még elmenni.
Jól
esik beleszippantani a novemberi levegőbe és minden erőlködés nélkül jönnek a
gondolatok. Talán többet adhatnánk magunknak, egymásnak a jelenben, ha
belátnánk milyen törékeny az az út, amely kinek-kinek ki van jelölve, milyen
ajtók nyílnak ki és zárulnak be azért, hogy meg tanuljuk értékelni azt, amink van; az érzéseink, a mosolyunk, a
kedvességünk, az érintésünk, a figyelmünk, a szeretetünk.
Ez
mind a mienk, kifogyhatatlan a forrása, mind belőlünk fakad. A pillanatokban
elmerülni, jó vagy rossz érzésben átengedni magunkban a kételyeket, félelmeket,
örömöket talán a legnagyobb bátorság.
Észrevétlenül
is forgatom magamban tovább az érzéseimet a hír hallatán.
A
jelenben élni jó dolog, örömteli dolog, nehéz dolog. A tegnapok, a holnapok
körül zárják a jelent, olykor gátat szabnak annak, hogy észrevegyük, örüljünk
annak, mi minden történik velünk itt és ma, szemben ülve egymással, fogva
egymás kezét, vitatkozva egymással, bátorítva egymást örömben és bánatban, de
itt és ma. Átadva magunkat a jelen által nyújtott csodának, az életnek, amely
másnapja oly sok meglepetést, fordulatot tartogat számunkra, emlékeztetve
minket arra, hogy az öröm megannyi pillanata a mienk, a boldogság vagy bánat
érzése a mienk, csak meg kell tanulnunk észrevenni, beengedni, megélni azt.
Tanítgatjuk
a gyereknek a tegnap-ma-holnap fogalmát és azt is, hogy holnap milyen idő lesz,
mit veszünk fel, mi a program, esemény lesz, hova megyünk, mit eszünk, mit
veszünk majd. Hmm. Azt, hogy a ma mit nyújt, hogy mi van ma a fejünkben, a
lelkünkben elhanyagoljuk, átlépünk rajta és rohanunk a holnap felé.
A
jelen, a ma pillanatait megélni, befogadni, értékelni tanulható folyamat.
Beugrik egy beszélgetés foszlány, amely utolért a minap az utcán „Úgy szaladnak
a hetek, mindjárt itt a Karácsony” két középkorú hölgy éppen arról
beszélgettek, hogy kivel mi minden történt és arról is mit terveznek
Karácsonyra, hova mennek, mit vesznek, ki hogyan tervezi az ünnepeket. Szó volt
a „mitörténtről” és a „mileszmajdról” Mert tervezni, mint tudjuk hasznos dolog,
szükséges dolog, fontos dolog.
Talán
magamban is keresem az „én hogyan is csinálom?” kérdésre a választ. Egy kedves
barátom intelme ugrik be; „Éld meg az érzést, amit érzel a jelenben! Az már a
tied, azt bármikor újra elő tudod hívni, mint egy fáljt a laptopodból és
megélni újra”.
„Jó-jó-jó” hagytam rá sokszor, bár tudom,
bevésődött már rég nálam, amit mondani akart, mégis oly nehéz a mindennapokban
sulykolni a jelenlét igaz figyelmét. A hajtós, rohanós mindennapokban egy-egy
megbeszélésen már nem is ott vagyunk, fejben már talán nem is a következő
feladatra, hanem már a következő nap teendőire, megoldandó teendőire
koncentrálunk. A szembejövő ismerős őszinte kérdését rutinból válaszoljuk meg,
pedig ő valóban őszintén arra volt kíváncsi, hogy hogy vagy. Sablonos
válaszokkal zárjuk rövidre, hogy tovább lépve rohanjunk a postára, a gyerekért,
bevásárolni vagy éppen egyéb ügyünket intézni.
Jucó
itt marad velünk, ahogy megannyi embertársunk, aki vesztesége, távozása ráébreszti
az itt maradottakat, hogy figyeljünk oda jobban egymásra és magunkra, az
érzéseinkre, amelyek meghatározzák viselkedésünket, egymáshoz való
viszonyunkat. Mert a ma pillanatai csodálatosak…