Blog


Beutaló az életünkbe!

2019.09.17. 22:02:59
Várakozni olykor érdekes, elgondolkodtató, olykor hasznos, olykor pedig kifejezetten unalmas cselekvés. No persze, ez csak rajtunk múlik!Mindenképp megállásra készteti az embert, vagy éppen ülésre vagy megtorpanásra. A helyzet adja, hogy időnk lesz a nézelődésre, a figyelemre, a megfigyelésre, vagy éppen elgondolkodni és rendezni gondolatainkat vagy megtisztítani fejünket a kavargó érzésektől. Na jó, persze, ha ez több órán át tart, elszakadhat a cérna és az unalom síkján a türelmetlenségből adódóan az indulat is utat törhet magának.
Na, de vissza a várakozás adta aranypercekhez! Mert ugye ilyenkor az időnek a tartalma a fontos, nem is feltétlenül a hossza! Megvásárolt idő ez, a tudatalattink is jelzi, hogy itt a töltődés ideje.
Bevillan egy közelmúltban megélt élményem, amikor egy repülőjáratra várakozva, a kávémat kortyolgattam és néztem ki a fejemből.

Gyerekeid elől el ne rejtsd

2019.09.01. 10:47:45
Olvasni jó, olvasni kell, olvasni élmény. Nyár vége felé sokan számot vetünk milyen könyveket sikerült a pár napos vagy hetes szabadságra magunkkal vinni, na és persze mennyi az, amennyit sikerült el is olvasni. Gyerek(ek) mellett elmélyülten, komoly írásokat, könyveket olvasni, valljuk meg őszintén különdíjas teljesítményt érdemel. Ha mégis megpróbálkozunk vele, furcsa párbeszédek születnek.
Sokszor válaszolunk ilyenkor rutinszerűen gyermekeinknek, akik gátlástalanul szakítanak félbe minket számukra nagyon fontosnak tűnő kérdések, témák kapcsán. Mókás helyzeteket teremtve szinte fel sem nézve a könyvből, olykor meg sem hallva a valós kérdést válaszolunk; Igen, rutinból. „Igen, persze, nyugodtan!” „Mindjárt, egy pillanat!”.

Ragaszkodás

2019.08.30. 11:42:04
A minap egy találkozóra sietve taxit hívtam. Gondoltam, éppen időben vagyok, mindennel elkészültem, már csak a cipőmet kell felvennem. Papírok, pénztárca, lakáskulcs, no és papírzsebkendő (anyukám szerint „Papír zsebkendő mindig legyen nálad!” - mondata most is bevillant) nálam. Indulásra készen. Hallottam, ahogy megáll a taxi a házunk előtt. Ebben a pillanatban a kedvenc három egymásra függesztett bizsu gyöngyből álló nyakláncom megadta magát. Egymásba kulcsolódó karikái elengedték egymást. Ott álltam ready-steady-go állapotában és dühösen. Ez a kedvencem, de ma este én ezt szeretném felvenni. Éreztem, ahogy nem akarok hirtelen józanul gondolkodni. Logikus lett volna rögtön egy másikat keresni és majd ha hazajövök megszerelni a szétesett darabokat
Csábítóan nézett rám a minap a hűtőszekrény alsó fiókjában található hatalmas cukkini, amelyet egy kedves ismerősöm hozott azzal a felkiáltással: ”Ugye szeretitek, nekem annyi van belőle a kertben.”
„Igen, nagyon.”- mondtam és már forgattam is magamban, hogy az internet böngészőiben oly gyakran felbukkanó receptáradatból éppen a cukkini fasírthoz vagy valamely különleges recept alapján elkészített cukkini felfújthoz lenne inkább kedvem. A döntés hamar megszületett, maradtam a jól bevált rántott cukkininél. El is kezdtem az előkészületeket, a panírozáshoz szükséges „bemosakodás” után voltam éppen, – kötény, gyűrűk le, tányérokat elő – kiderült, hogy nincs csak egy tojás itthon, ami ugye vajmi kevés egy ekkora gyönyörű darabhoz.
A szomszédság nagyszerű dolog és bizony a kisbolt helyett néha gyorsabb és praktikusabb is. Gyakran barterezünk „alapanyagért kész kaját” felkiáltással. Így történt ez most is. Kedvenc szomszédaimhoz a kötényt magamon hagyva szaladtam át, nyilván a gyorssegítség reményében, minimum egy tojással biztosan ki tudnak segíteni.
Kicsit mókásan éreztem magam az angyalkás kötényben, még kicsit lisztes kézzel, na, de sebaj, gondoltam pár perc az egész, ezért kár lenne kimosakodnom. Lendülettel közelítettem kedvenc szomszédunk nappalijához a már megszokott titkos hátsó átjárónkon, amikor betoppanva vendégseregbe szaladtam bele. Angyalkás kötényben, igen lisztes kézzel és kényszeredett mosollyal. Nagy meglepetésemre senki sem csodálkozott, sőt nagyon megörültek és a kötényemet kezdték el dicsérni. Hollandiában élő barátok tették tiszteletüket, meglepő tojás igényemmel éppen a kávézásuk meghitt hangulatát zavarhattam meg.

Bélyegek és világok

2019.08.17. 8:41:14
Kiállítás megnyitó. Megannyi helyen, megannyi féle módon.
Zsófi fellép, táncolni fog édesanyja várva várt kiállításának ünnepélyes megnyitóján!
Odaszalad, beül egy pillanatra Judit ölébe, majd izgalmában fel s le teszi a tánchoz szükséges kalapját. Szeretne jót s jól tenni, örömet szerezni az anyukájának, másoknak és talán picit ezzel önmagámak is. Csoda van készülőben, a szeretet csodája.
Táncoló talpak készen áll! Fel csendül a zene

Cerka és társai

2019.08.13. 11:50:44
Mókás beszélgetés fültanúja voltam a minap.

Rémisztően közeledik a nyár vége sokak sajnálatára, no és persze sok szülő örömére is. A hosszú nyári szünet kiaknázza a szülők, nagyszülők, szomszédok, szülőtársak, családtagok minden logisztikai képességét és kreativitását, a kiégés jelei mutatkoznak, mit is játsszunk még, milyen táborba mehetne még nyár végén a gyerek, hiszen nincs több szabadságom már. Ha röntgenezni lehetne, mi jár a fejükben, egészen egyszerű, ám nagyszerű óhajtó mondatokat látnánk kirajzolódni, amelyek a vastag röntgenpapíron is alig férnek meg. Nagy nehezen előkerülnek a júniusi évzáró után jól elrejtett listák. Biztos ismerős mindenki számára a „Jól elteszem valahova, hogy meglegyen!” mondat, aztán nem jut eszünkbe, hogy hol is van az a „valahova”.

Így aztán ráfordulva a nyári szünet célegyenesére augusztus közepén megindul a zsongás, versenyt futnak a nagyáruházak papírírószer részlegein a vásárlók, hiszen most mindenhol „vásár” van, most vegyél, mert most olcsó és azt hisszük többé már nem lesz jó áron kapható grafit és színes cerka no és társai!
Anyám kezét nézem. A kezét, amely ma már nem tud simogatni, nem tud ölelni, mégis az övé és kicsit az enyém is. Az enyém? Igen, kezének mozdulata, érintésének emléke az enyém. Minden évben egy bizonyos napon különös érzés kerít hatalmába. Ahogy telnek az évek, egyre inkább tudom, hogy minden érintésének ereje, minden mozdulatának, szavának, tekintetének értelme volt. Hálát és köszönetet érzek minden születésnapom alkalmával, hogy életet adott és ma már mozdulatlan kezével tanított, kezei között tartott. De mi is ez a hála valójában, félre tudjuk-e tenni a túlélésünk okán oly kénytelenül erősödő egónkat, a környezetünk elvárásait és valóban kimondani, elfogadni, megbocsátani, megengedni és elengedni egy-egy érzést.
Nyáron születtem, igen nyáron szült anyám, amiért – magam sem tudom az okát és talán semmi jelentősége nincs - mindig hálás voltam neki. Szeretem a nyarat, mindig büszke voltam arra, hogy augusztusi vagyok.

Szem-lélek-formálás

2019.04.29. 15:06:05
A hirtelen jött napfény és a napsugár melege oly jólesik az arcnak és persze a lelkünknek is. A tavaszi napsütés megannyi jótékony hatása mellett idén adott még valamit.
Tudom, tudom, felmelegít, feltölt, no és persze megvilágítja, kiemeli az arc megannyi jellegzetes karaktereit; a szeplőket éppúgy, mint a ráncokat, a foltokat. De mit számít ez most. A napfény ereje arra késztet, hogy becsukjam a szemem, arcom a nap felé fordítom és megszűnik a világ. Bár beszűrődik a környezet zaja, mégis valamiféle történet pereg előttem. Nem akarom tudni, hogy a képzeletem szüli-e vagy éppen egy mellettem lévő asztalnál meséli egy német fiatalember. Azt veszem csak észre magamon, hogy a történet megelevenedik előttem és mosolygok, csodálkozok és sosem hordott kalapomat emelem a történet szereplői előtt.

Méltósággal egymásért

2019.04.19. 15:49:54
Tizenegy évvel ezelőtt egy általános iskolás kisfiú gondolt egyet és merészen azt ajánlotta az éppen akkor nagy lendülettel zajló, a hospice tabukérdéseit feszegető emberi méltóság kapcsán zajló szemléletformáló társadalmi program felnőtt szervezőinek, hogy indítsanak útjára egy futófesztivált. Egy futást, amely más, mint a többi, egy futást, ahol azt érezheti minden résztvevő, hogy együtt futnak, egymásért, a gyógyíthatatlan betegekért, a veszteség okán, az elmúlás, elengedés, vagy éppen a megemlékezés okán mosolyogva, jókedvvel.
Az élet megannyi pillanata gondolkodtatja el az embert, hogy az emberi méltóságért, az alanyi jogon mindenkit megillető emberi méltóságért teszünk-e nap, mint nap. Felemeljük-e szavunkat, kiállunk-e a másikért és kiállunk-e önmagunkért, no és ha igen, akkor hogyan tesszük ezt, ha bántás, vagy éppen nem tetsző viszonyulás ér bennünket születésünk pillanatától halálunk utolsó percéig.
Kint sütött a nap és csend volt, a madarak hangját hallgatva mégis a várakozással és reménnyel teli csend zaja járta át a kórtermet. Húslevest főzött nekem, mert tudta, hogy szomorú vagyok, mert tudta, hogy mit jelent egy édesanyának, ha a gyermeke kórházban van, mert segíteni akart. Kis edényben, főtt hússal, zöldséggel vasárnapi ebédet varázsolt a kórterembe. A húslevesben erő volt, szeretet volt, egy érző ember és barát lelke volt. Meglepett, zavarban voltam. Apró termete tekintélyt parancsolóan hatott rám. Nem volt mit tenni, s bár egy falatot sem tudtam enni abban a néhány napban, azt mondta, addig nem megy el, amíg nem eszek néhány kanállal. Mit volt mit tenni, kanalaztam, közben potyogtak a könnyeim a meghatódottságtól, s talán az alvatlanságtól, az aggodalomtól, a kimerültségtől. Nem akart vigasztalni, csak ült mellettem és beszélt hozzám és ez akkor több volt, mint bármi, amit kaphattam volna. Akkor ott nem professzor volt, hanem valaki, akire mindig lehet számítani, aki tudja, hogy vannak helyzetek, amikor gyógyítani szavakkal, tettekkel is lehet. Tudta, hogy olykor ez a minden lehet. Nekem akkor a mindent adta, az őszinte szavak mellett a reményt, hogy van erőm végigcsinálni.

Egyszázalék

2019.02.27. 11:39:58
Két ember néz egymás szemébe, hosszasan, tele megannyi érzéssel néz egymás szemébe. Szavak nélkül beszél a tekintetük. Ők nézik egymást, mi nézzük őket és kezdjük kapizsgálni, mit jelent a tekintet ereje, a szem lelkének tükre. Egymást gondosan ölelve, enyhe, hullámzó ritmusban táncolnak, forognak és nézik, nézik egymást. Jó nézni őket, beleolvadni a tekintetükbe. De jó is nekik, valami ott bent nagyon jelen van. Valami, de ugyan mi. A tánc ritmusában az élet táncát járják, amely megmutatja a hol fent, hol lent olykor megmagyarázhatatlan érzését, a gyors és lassú mozdulatok erejét, az élet gyönyörű kapcsolódásait, no és persze az elkísérés gyötrelmei után, az elengedés küzdelmes megtisztító erejét.
Van itt sok, olyan, mint Gombóc Artúr készletében; kerek, kitűnő, savanyú, édes, gömbölyű, szögletes... gyűrött és szabályos, becsomagolt és csomagolás nélküli, na es persze ahogy mások elől féltik a gyerekek rejtett és dicsekvésre okot adó!
A közösségi média falát bogarászva meg-meg akad a szemem a szülők által posztolt, büszkeségre okot adó félévi bizonyítvány másolatokon!

Káprázat

2018.12.24. 12:18:14
Keressük a lényeges dolgokra a válaszokat, talán tudatalattink által sugallva, előkészítve a várva várt élmények adta pillanatokat, amelyek vagy magukkal ragadnak, vagy éppen meglepnek és megállásra késztetnek. Vannak helyzetek, amikor bármit csinálsz; engedsz vagy éppen ellen állsz, a helyzet nem változik.
Kicsit olyan ez, mintha azt éreznéd, hogy mondani szeretnél valami fontosat, olyat, amiről tudod, hogy segíthetsz, hogy hasznos lehet, de érzékeled, hogy meg sem hallják. Majd egyre hangosabban beszélsz, kiabálsz, mégsem hallják meg, mit mondasz. Aztán a távolban állók egyre halványabbak lesznek, majd elmosódik a kép és te suttogva mondod ugyanazt tovább meggyőződéssel. S bár jóvátétel lehet, hogy amit mondtál suttogva, kiabálva úgy történik, megtörténik, a lényegen nem változtat, a helyzet változatlan marad.
A Karácsonyra való várakozás tele van díszekkel, fényekkel, megvilágított épületek hivalkodásával, mind-mind kápráztatni, elvarázsolni akar. Kivételes vagy, vágyott és kerek egész – sugallja minden ilyenkor körülöttünk, noha mindez csak a külsőség. A legszebb asztali díszítés, a legfinomabb menü, a legfinomabban sikerült beigli, a legszebben becsomagolt ajándékok mindannyiunk lelkét ünneplőbe varázsolják, de ugye tudjuk, hogy ez mind csak külsőség. Szeretjük szépen becsomagolni az ajándékokat, megadni a módját a terítésnek, felöltözni ünneplőbe. A külső díszítések fontosak és szükségesek, hiszen formalizálnak és tiszteletet adnak. A legfontosabb dolgot ünnepeljük, a születést, mégis talán hasznos meg-meg állni és ellenállni az Adventi forgatag generálta kápráztatásnak, még ha oly jól is esik megmártózni benne.
Képesek vagyunk-e, akarjuk-e a csomagolás mögött meglátni a valósat, még ha az olykor nem tetsző is. Képesek vagyunk- e, akarunk-e változni, változtatni. A kápráztatás, az ajándékozás jósága, szépsége mit takar, mit fed el. A mindent szépnek látni és láttatni életünk megannyi pillanatában lehet vezérelv, mégis ott villog a felkiáltó jel, a figyelmeztető színházi sugó, a mi lehet mögötte gondolata. Aztán persze elengedjük a sok mögöttes gondolatatot és csak élvezni akarjuk a varázslatot, a kápráztatást.
A kápráztatás azonban nem a figyelem, nem szeretet és nem odaadás.
ragyogó őszvégi időjárás sokunkat megviccelt. Hitegettük magunkat, hogy a csodás és enyhe meleg idő tovább itt tartja a szinte nyárutót idéző meleget, annak minden csodás élményével. Az Advent időszaka azonban egyre harsányabban kopogtat a falvak, városok, főterein, az épületek homlokzatain éppúgy, mint a lelkünkben! Az év vége, a Karácsonyra való készülődés azokat is a tervezésre ösztönzi, akik inkább sodródva élik a mindennapjaikat. A Blekfrájdéjok, a vásárlások, a készülődés keretek közé szorítják a napjainkat, a vágyainkat pefig tévútra terelhetik. A kereskedelem sokszor erőszakos, hangos csápjai arra ösztönöznek; ne add fel, vásárolj még, még, ez most olcsóbb, még, még, gyere hozzánk is még még.

Simogató huszonnégy óra

2019.03.13. 10:16:14
Számok… Másodpercek, percek, órák, napok, hetek, évek mérik sokszor. Számolgatjuk; olykor igazodunk hozzájuk, olykor pedig szeretnénk talán, ha megállíthatnánk a számolást, elfelejthetnénk, hol is tartunk, hogy megéljünk vagy éppen meg nem történtté tegyünk egy-egy pillanatot. Márpedig egy nap huszonnégy órából áll és a számok rendre utasítanak bennünket, emlékeztetve mikor hol van dolgunk, mikor, mit kell ünneplünk vagy éppen emlékeznünk. A dátumok fix pontok az életünkben, amelyekhez igazodnunk kell, talán jobban is, mint szeretnénk.
A számok mögött emlékek, érzelmek, megtapasztalások húzódnak és ez jól van így. Valamiféle keretet adnak a korunknak, a napunknak, a kapcsolatainknak, a viszonyulásainknak, az életünknek legyen szó egy osztálytalálkozóról, egy születésnapról, egy valamiféle évfordulóról vagy egy napról, amikor elveszítünk valakit vagy valamit. Emlékezni, ünnepelni rituálé, valamiféle „megállj” dolog, legyen az akár jó, akár veszteséggel járó emlék, alkalom. Van az úgy persze, hogy, tudatosan törölni szeretnénk egy-egy eseményt, pillanatot, történést, vagy valami rossz emléket, mégis éppen a kellemetlenül megélt érzés, veszteség élmény kapcsán nem engedi a tudatalattink. Tiltakozunk a fájdalom, a csalódás érzése okán, hárítunk, keressük a szívünket facsaró, fájdalmat kiváltó érzésre a megváltó szót, tekintetet, ölelést, valamiféle gyógyírt. Érzéseink utat törnek maguknak és ha engedjük megélni őket, újabb és újabb képet rajzolnak ki a jelen pillanatának varázsában, olykor szebbet, tisztábbat, olyat, ami örökre a mienk.

Négy betű

2018.09.12. 13:43:35
Mindig megállapítjuk, hogy milyen gazdag és szép nyelv a magyar. A minap több dolog kapcsán csúszott ki ott belül és aztán hangosan is hol halkan, hol határozottan a négy betűs szó ELÉG.
Amikor elég egy gyertya, elfogy, majd lassan megszűnik, csak a kanóc vége marad meg, jelezve, hogy itt bizony valami körül ölelt, de nincs már, valami leomlott, eltűnt…
Vannak az életben határok, tények és maga a racionalitás, amelyet oly bátran próbálunk az érzelmektől elválasztva megélni, szemlélni. Pedig néha ezek a tények, határok, történések farkasszemet néznek velünk. Hol egy intézményvezetői vezetőváltás kapcsán kapkodjuk a fejünket és válunk percekre szótlanná, hol más, a jövőnket meghatározó közéleti téma borzolja a hazai és európai lelkeket. Tűnődünk, hogy meddig még, miért így, no és hogy ebből így valahogy elég, aztán persze az élet ad megoldatlannak tűnő feladatokat. A racionalitás száraz és lecsupaszított, kiszámítható keretei érzelmek nélkül nehezen lesznek értelmezhetőek. Előbújnak az emlékek, az érzés az élmény, a „Jó, jó .. még ha meg is akarom érteni mi történt, mégsem tudom félretenni azt, ahogyan éveken át éreztem, megéltem az adott helyzetet.” A belső élmény átszínezi a tényeket, a helyzet egyéni állásfoglalásért kiállt, mert valami megszólal ott belül. A vészharang az emberi méltóság iránti tiszteletért kiállt.

Zár nélküli kulcsok

2018.07.29. 13:11:32
Nyár van; napsütéssel, meleggel, ragyogással, simogató széllel, na és borús felhőkkel, esőkkel és viharokkal. A baráti összejövetelek váratlan találkozásokat hoznak, a szabadság, a pihenés élménye olykor feloldoz, olykor új köveket gördít elénk.
-Kizárt, megpróbál kizárni az életéből, lecserélte a zárat a lakás ajtaján. – mesélte pityeregve, csalódottan, ám a kétségbeesés jeleit nem mutatva Réka a barátnőjének egy kerti grillezésen a többiektől félre húzódva. A lány tudta, érezte a zárcsere, ami most villámütés szerűen érte szimbolikus. Nem ad számára újabb lehetőséget a további megbocsátásra – oly sokszor megtette saját önértékelését sutba dobva; nem ad számára további alkalmat, hogy újabb és újabb kulccsal próbálkozva megpróbálja megnyitni szerelme rejtett lelkét, megérteni, hogy miért vannak érthetetlenül elzárt titkai, megérteni az okot, amiért nem tudja azt érezni, hogy ő valóban fontos a másiknak. A zár lecserélését hosszú viták előzték meg, de ezt Réka sem gondolta volna. Számára a csalódás , hogy párja nem akar újabb megoldásokat, lehetőségeket, alkalmakat keresnie, hogy egy-egy vita vagy érthetetlen helyzet után meg lehessen helyzeteket beszélni, esetleg visszataláljanak egymáshoz, bénítólag hatott és hallgatásra ítélte. Már ő sem akar küzdeni, úgy érzi, nem akar tovább így élni.
Tizenöt éve ismerik egymást. Áron magas, vékony, picit görnyedt hátú, tengerkék szemű, csendes, visszafogott, megfontolt fiú.

Ameddig a lelked ellát

2018.07.11. 0:21:39
-Gyere, ülj ide mellém egy kicsit! Ne beszélj, csak nézzük egymást, hallgasd a lélegzetünket. Anyud hogy van? Nézd, a lábfejem megmozdult végre, feléd int, csípőmet pillangók, testemet ismeretlen erők csavarják. Lassan kiszabadulok a fájdalom fogságából, és újra repülök majd.”
Leültem mellé és simogattam, hallgattam, néztem, ahogyan a fájdalomtól felhúzza vékonyka lábait, ahogy keresi a pózt az ágyban, amely az otthont jelenti számára. Kórházba került. Ő, akinek ereje, hite felmérhetetlen, láthatatlan, végtelenbe érő. Csodáltam mindig. Csodáltam mosolyát, optimizmusát. Csodálom most is. Most is erőt ad, erőt ad, ahogyan küzd. Nézem, próbálok olvasni a nézésében, látni mi zajlik odabenn. Nem engedi. Ezt is ő akarja megoldani, pedig ő tudja csak igazán vannak dolgok, amelyek felett nincs hatalmunk. Kiaknázhatatlan szeretete a kórházi ágyon is átüt és most üt. Alig bír beszélni és azt kérdezi, hogy van anyud? Rámosolygok, megsimogatom őszülő haját, vékony, ránctalan arcát.

Kitárt ablakok

2018.06.21. 8:01:28
„Nagyon ölellek, válaszd ki magadnak valamelyiket.” – búcsúzott el Áron Bogitól az érettségi találkozó után. A lány merengve nézett a semmibe, a múltba, az emlékeibe morzsolgatva magában a útravalót, az intelmet, az ajándékot.
Szerelmesek voltak úgy harminc évvel ezelőtt fiatalon, szabadon, a valós élet kapujában, egy ideig titokban, sejtelmes pillanatok mentén, aztán bátrabban, de teljességgel mégsem sodorta össze őket az élet. Aztán az évek múlásával - bár egy városban maradtak - mégis másfelé vitte őket a munka, a család, a teendők sora. Osztálykirándulások izgalmas emlékei, a huncutságok, az osztályfőnök kijátszása a múzeumi látogatásnál, a kapualjban elkapott csókok szenvedélye ma is élő, tapintható emlék számukra. Áron visszanéz mielőtt beül az autójába és a harminc évvel ezelőtti mosoly Bogi arcán újra előbukkan. Bárhol is tartanak most az életükben, ezek a pillanatok előhívhatóak, mint egy fotó és bizony elő is bukkannak. Az egymás iránti érzés bár átalakult, most is az övék.
„Zenét hallgatok egyedül, legbelül is. Megvalósult végre, s egy arc vetült belső vásznamra, igen Ő volt az, figyeltem, a zene segített… kiderült, mit takargat. Csendült a lelkemben, hogy a tiéd lehetek újra, ahogy megálmodtuk, éljük tovább az életet. Te itt, én ott. Én maradtam, a gyerekek felnőttek, s már csak én nézek át magamon. Itt az ágyban, a magány felráz, már nem félek, se tőled, sem mástól. Szereteted átjár, s hálát adok, segíts tovább lépnem. S, ha érzem, szeretsz, újra bízhatok.” – a rózsák között sétálgatva Pünkösd vasárnap ezek a sorok jutottak eszembe egy búcsú sorai, amelyeket féltve őrzök, amelyek segítettek, átsegítettek valakit egy másik világba.

A pontypatkó

2018.05.12. 18:04:30
Nagyapám sokat járt a Tiszapartra horgászni. Kikapcsolta s megnyugtatta ez, kizárta ilyenkor a világot maga körül. Emlékszem szétnyitható kis székére, amelyet mindig vitt magával a pecabot és a csonti mellett. Fehér, szeplős bőre nem igazán bírta és szerette a napot, mégis megmaradt számára ez az időtöltés talán a Tisza közelsége, talán a nyugalom, talán a csend vagy az olykor harsány nagymamámtól való pici megpihenés kapcsán. Számomra érthetetlen volt, mi lehet jó csendben ülni és nézni egy pontra, mégsem kérdeztem meg tőle soha, mit szeret ő ebben. Az igazán érdekes, kalandos történeteket ; például azt, hogy Réti Mátyás festővel együtt ültek és nézték az úszót,várva a fogást édesapámtól tudtam meg a számomra oly értelmetlen és felfoghatatlan halála után. Minden róla szóló történet hallgatásakor újra elfog az a szeretet, amelyet a csendes figyelme, mosolya sugallt nekem. Mindig volt valami hobbija, elfoglaltsága községházi hivatali teendői mellett és talán gyermekként magam sem láttam igazán, milyen fontos és értékes dolog voltak ezek az időtöltések számára.
Este van, éppen lefekvéshez készülök, amikor véletlenszerűen beugrik édesapámhoz gyermekkoromban játékosan intézett esti búcsúnk; a „Néha-néha gyakran mindig azért majd gyere be.” Ezzel húztuk az időt lefekvéskor a húgommal, megnyugtató érzést jelentett számunkra, amikor huncut mosollyal felváltva ismételgettük. Most is érzem, milyen biztonságot jelentett nekem akkor ez a mondat. És persze sejtettem, hogy nem fog egész éjszaka ingázni az ágya és a mi szobánk között, mégis a reményt adó esti búcsú rituálévá vált.

Dávid és a pillangók

2018.04.04. 7:38:15
Esett az eső, szaladtam a vízcseppek elől, nyakamban a kapucni, amikor egy ismerős hang köszönt rám. Kikukucskáltam saját magam sátrából egy pillanatra, amikor annyit láttam, hogy ott állt előttem egy férfi! Bólintottam és motyogtam valami köszönés félét, egy általános Jó napot!-ot. Gondoltam, biztosan összekever valakivel. A hangja és a mosolya is ismerős volt, de talán sietek tovább, ha nem szól utánam még egyszer.
- Nem ismer meg?
A képek ereje, a pillanatok ereje, egy felfoghatatlan veszteség tovagyűrűző érzelmi hulláma ölelték körbe a hétvégén az egyik felemelő, megannyi csodálatos pillanattal tarkított eseményt.
„Kolleganőm férje hazaköltözött” pityegett be egy üzenet a telefonomon. A mindennapok teendői sodortak tovább, aztán csak nem hagyott nyugodni, így felhívtam a főszervezőt, hogy mi is történt az említett kolleganő férjével.

Üresség

2018.03.02. 20:42:17
A reggeli kávé mellett ülök. Még hajnal van, merengek a semmibe, nézek ki az ablakon és azon veszem észre magam, hogy beszélgetni kezdek a hideg téllel. Közben lassan kivilágosodik, pirkad az ég alja, a fehér februári fagyos havon megcsillan az előbukkanó nap. Semmi giccses nincs benne, inkább szokványos, ha hideg tiszta az idő. Fura a maga szépségével a látvány, árad belőle az üresség, a csend, az elmúlás és az új élet reménye ebben a furcsának tűnő, hangos időszakban.
Vége a télnek, de oly nehezen búcsúzik. Nyomot akar hagyni bennünk, hogy emlékezzünk rá és oly vágyakozva tudjunk örülni a tavasznak. Tovább beszélgetünk.
-Mi ez a hideg? Miért épp most, amikor már mindenki a napot keresi és a hóvirágok is kibújtak itt-ott. Miért ez a furcsa üresség, csend és fáradtság és ez a cudar hideg, hó és fagy. Nem, nem, már nem akarom ezt érezni, a kiteljesedés után vágyom, a nevetést, a színeket, a tavasz illatát várom, a teljesség felé vezető utat keresem.
… és a tél válaszul mesélni kezd, mint egy megfontolt, ősz öregapó a botjára támaszkodva szeretetteli mosollyal tekintve a világra.

Csak a mama meg ne tudja!

2018.03.02. 20:42:17
„Érzem, fáj a lelked. Emlékszel mit mondtam? Szalmaláng.. Ha valóban szeretünk valakit, úgy mindent elfogadunk, amit ő mond és tesz …. rajongásig vagyunk érte és ha azt érezzük, hogy ő most nem figyel eléggé ránk, még azt is szeretjük benne… még ha fáj is. No ez a szerelem”… mondta a nagymama a 17 éve kisunokájának, aki elkeseredetten, csalódottan zokogott a vállán egy szakítás után és csak annyit bírt mondani, hogy nem értem, annyira csalódtam benne. A nagyi igazi titkos cinkostárs volt. Unokái szívesen osztották meg vele örömüket és ha bánat érte őket , az ajtaja szinte magától nyílt, mint aki érzi, tudja, hogy unokái bebocsátásra várnak.
A mama az egészségügyben dolgozott több tíz éven át és ma, nyugdíjasként aktív közösségi média életet él; kommentel, megoszt, tájékozódik. Követi az eseményeket, olvassa a cikkeket, az egészségüggyel kapcsolatosakat különösen, no és figyeli a család mozgását, az unokáiét, a vejéét, ők pedig rá-rá néznek a mamára. No de ebben ugye nincs is manapság semmi meglepő. A mama tájékoztatja a családtagokat, hogy éppen, mit lát, hall, vagy milyen butaságot vagy felháborító dolgot kommentelt vagy osztott meg valaki. Igazi modern „falu hírmondója” ő, csak nem éppen a falu főutcáján ülve szerzi az információt, vagy egy fővárosi gangos bérház ablakából tart ügyeletet, hanem a fészbukon keresztül.

A szépszavas víz hatása

2018.03.02. 20:42:17
“Zenét hallgatok és ágyba bújok. Veled! Nem passzol bele az estédbe, tudom, de... veled kelek és ébredek. Veled vagyok egész nap. Veled álmodom! Velem vagy egy hete! Nem is igaz! Honnan pottyantál az életembe? Nekem most jóóó! Látszik rajtam :))) Jó éjt! Holnap hívlak!"
ütente Tamás Borinak.
A lány izgatottan olvasta el újra és újra az üzenetet.
“Ezt neki irta? és tényleg, honnan is pottyant az életébe ez a szabad életfelfogású férfi?”
Tanakodik, miközben pillangók repdesnek a gyomrában, nem már nem is csak ott, mert virágos rét lett ott belül minden. Könnyűnek, önfeledtnek és boldognak érezte magát a lány egy pillanatra.
Egy édesapa, több édesapa mosolya, meghatódottságtól könnybe lábadt, őszinte, szerető tekintete ivódott belém. Öt helyszín, öt villanás, öt élethelyzet és életút a sok száz között.
Németországban dolgozik, most hazajött, hogy a fiával énekelhessen, aki szerint irányt mutató az életében, ha érzi édesapja büszke rá.
Hat évesen hallottam először énekelni Bogit, nemrégiben megnyert néhányad magával egy televíziós énekversenyt, édesapjával közös örömzenére fakadt.
Lantművészként ismertem, fia már középiskolás, most együtt zenélnek!
Egyik közéspiskola megkerülhetetlen zenetanára, most lányával együtt alkotott egységes duót!
Na és a rockzenekari trió; apa két fiával, egyikőjük azt tudja mondani, hogy ő bizony büszke magára, örül, hogy összeálltak... naná tombolt is a közönség.
Mondatok, duók, triók egymás után, tele érzéssel, élménnyel, örömmel, szeretettel, olyan igazi elolvadós apai tekintettel! Egyikőjük azt mondta, hogy náluk zenéből van a kerítés!

2018.03.02. 20:42:17
A hármas szám meseszám; legyen szó három próbatételről, a három királyfi vagy éppen három eladósorban lévő királylány esetéről, általában szerencsés szám és megoldást hoz. Lúdas Matyi óta pedig tudjuk, hogy a jóvátétel sem jár egyedül, hiszen a debreceni Nagyerdőt is helyszínül csalogató Fazekas Mihály megírta „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!” -
Kinek-kinek mit jelent, vagy mit mond a hármas szám, legyen ez egy szabadon választott gyakorlat.
Na, de kezdem az elején. A napokban egy kedves ismerősöm 50 éves születésnapját ünnepeltük baráti körben egy nagy étteremben, ahol bár különálló nagy asztaltársaságok alkottak kisebb szigeteket, mégis átszűrődtek hangok egy-egy közeli asztalhoz, így a mienkhez is. A mellettünk lévő nagy, hosszú asztalnál egy fiatal pár eljegyzését ünnepelte a nagycsalád, amikor a vőlegény felállt, magához ragadta a szót, látszólag nem zavarta hallják e más vendégek a mondandóját. Vékony alkatú, fekete hajú, jól öltözött, jól nevelt srácnak tűnt, aki a beszéd közben megerősítést kérve mennyaszonnyától, hol a kezével érintette meg párját, hol a tekintetével kért jóváhagyást, visszaigazolást egy-egy gondolatához. Akarva akaratlanul figyelmet követelt magának a hang más asztaloknál is, így asztaltársaságunk ifjabb és érettebb tagjai a balett, gerintorna, a jóga vagy éppen a pilates gyakorlatoknak köszönhetően, kitekeredve figyelték a fiatal fiú optimista, bizakodó, tisztelettel és szeretettel teli köszöntőjét. Éppen azt ecsetelte, hogy ő nem azt kérdezte menyasszonyától, hogy hozzá megy e feleségül, hanem azt, hogy „Szeretnéd e velem tölteni az életedet?”
Valljuk meg őszintén, reggel az igazi ébredést nem is a reggeli, “de jó mellette csak úgy a semmibe bambulni” gőzölgő illatú kávé hozza meg, hanem sokkal inkább a fogmosás; az érzés, amely tudatalattinkon áthatolva érzékelteti, hogy bizony ébresztő van, indul a nap! Ki-ki jó esetben maga, de nyilván sokszor a körülmények által kialakított szokása szerint teszi mindezt reggel. Akad, aki, rögtön ébredés után és akad, aki indulás előtt vagy éppen a gyerekek öltöztetése és az olykor kialakult reggeli vismajor helyzetek miatt a reggeli romjainak gyors eltakarítása és a cipőhúzás közepette!!!
Fontosabb aktus ez a reggeli sminknél is, no nem pusztán az egészségügyi hozadéka apropóján. A ritus elmaradása napközben diszkomfort érzetet kelt. Félreértés ne essék, no nem a “fogorvosok ajánlásával” felirat következik, inkább annak a piros rúzsnak az esete, amelyről egy ismerősömmel beszélgettünk a félreértelmezett szimbolikák kapcsán

Az ötödik gyertya

2018.03.02. 20:42:17
Gyönyörű a reggel Karácsony első napján, legalábbis itt errefelé. Tiszta, nyugodt, mosolygós. Épp olyan csendes, mint ahogyan a tegnap este szándékozott megállítani a világot pár órára. Az Advent időszakában, annak csendesedő, lemondásokkal is járó, ám a szeretet fényét hozó megannyi pici élménye egy nagy csomagban a fa alatt kibontásra került. Meggyújtottuk a negyedik gyertyát az adventi koszorún, gondosan őrizve orgonasíp lángjait. A fehér lángok táncában benne van az elmúlt 4 hét napjainak történése, élménye, szeretete. Nézem, nézem a lángokat és az egyik gyertya lecsorgó viaszfolyama kapcsán újra gyereknek érzem magam. Gyurmaszerűen visszaépítem a peremét biztosító bástyát és amíg elbíbelődök vele azon gondolkodom, hogy egy láng őrzése – kinek-kinek hol – jelen esetben az adventi koszorú esetében, milyen csodálatosan felemelő érzést vált ki a maga csendjével. Mert csendet parancsol magának a láng, a fény, felvillannak benne történetek, filmszerűen szabad utat engedve a gondolatoknak, amelyek nem kérdeznek vissza, amelyek nem várnak választ, mert az jön, érkezik magától. A lángot nézve talán képesek vagyunk önmagunk érzéseivel szembenézni, megbékélni, eggyé válni.

Az üvegcipők

2018.03.02. 20:42:17
Visszaadni, átadni valamit abból, amit kaptunk, különleges és felemelő érzés. A távolból szemlélni az életben egy-egy helyzetet, dolgot sokszor elgondolkodtató, olykor tanulságos, de mindenképp hasznos. Életek, sorsok, történetek, kapcsolatok vesznek körül mindannyiunkat és határozzák meg a hangulatunkat, és sokszor talán hatnak a döntéseinkre is. (Szűk ösvényen mozog a ma még mindig napirenden mozgó téma;- a jóleső flörtölés és a szexuális zaklatás, amely ösvényt egy szélesebb talpú cipővel sokan képtelenek végig járni, ha egyáltalán van türelmük és kedvük a próbatételhez.)
Az élet olykor mesébe illő boldog vagy szomorú történései arra késztetnek nap, mint nap, hogy egyértelművé tegyenek dolgokat számunkra ; üvegcipője mindannyiunknak van, azon a bizonyos lépcsőn, egy kapualjban, egy „döntés elől való menekülés” macskakövén ott felejtett üvegcipő pedig éppen a mienk. Szaladjunk vissza hát érte! Tele vággyal, álmokkal, célokkal elindulunk egy áhított úton a hivatás, életünk párja vagy éppen a boldogság keresése útján. Megannyi útmutató tábla, elénk gördülő kő, mellénk csapódó idegenek és ismerősök, érdekes történések állítanak próba elé és teszik fel a kérdést.; Tudod e valójában, hogy te mit akarsz, mit szeretnél. És ha igen, meg tudod e mondani hogyan?
November végén, a hónap eleji elcsendesülés után ráfordul az év a finisre. Sok minden felgyorsul, zárni kell a pénzügyi évet, a rendeléseket. Valamiért, valahogyan mindent elrendezve, lezárva szeretnénk tudni már Karácsony szentestéjére. Ráfordulnak a főiskolások és egyetemisták is a vizsgaidőszakra, a félév zárására, az általános és középiskolások pedig a feltűnő módon megsokszorozódó dolgozatok miatt küzdenek az évvégével. Alig várják a Karácsonyt, no nem pusztán a Jézuska és az ajándékok érkezése, hanem a szusszanásnyi időt garantáló pihenő miatt.
Év vége felé aztán rájövünk, hogy valami új kapujához értünk újra, most valóban a végéhez közeledik az a bizonyos idei év és milyen jó lenne „megmosakodva” megtisztulva várni a születés fényt árasztó szeretetét és átlépni életünk egy újabb fejezetéhez. Saját életünkben, fejünkben is épp olyan hasznos lehet rendezgetni a dolgainkat, mint ahogyan a munkahelyünkön tesszük. Időnként, olykor, néha helyett inkább rendszeresen, mert úgy lenne az igazi. Az évvégi szelektálás, rendrakás közepette előkerül egy pár feljegyzés, felesleges, elavult iratok, fényképek és persze a ruhatár is megritkul, megújul, hogy a szekrény tárt karú anyókaként várja az újabb „szerzeményeket”. A cipőket és a táskákat tároló szekrényről ne is beszéljünk. Levegőt engedünk a fiókoknak, szekrényeknek éppúgy, mint az elménknek, szívünknek, lelkünknek is.
Nézem, mindig megnézem a Mikulás cipőjét, csizmáját, keresem mögötte a gondnok bácsit, a kertész bácsit, a szomszédot, a barátot, a színészt. Nézem alakját, szakállát, ruháját. Szeretnék bekukucskálni, megnézni miért vállalja, hogy piros gúnyába bújjon és örömet szerezzen.
Ma gyönyörűen sütött a nap, a kellemes novemberi idő örömmel töltött el, reméltem, hátha tolódik a ködös november olykor elszomorító homálya, és az egyre rövidebb nappalok adta fény ereje még itt piknikezik közöttünk egy picit. Az étkezések öröme, az asztalra kerülő ételben rejlő megannyi kéz munkája ott van a jelenben, jól eső érzés észre venni, értékelni azt.
Az élet egy nagy játék, van eleje és vége, van benne móka, kacagás és lehet küzdelem, szenvedés, veszteség, sírás, megbocsátás, feloldozás, jóvátétel és megannyi érzés, amelyet érdemes megélni, de olykor a külvilág, a helyzet, az alkalmazkodás, az elvárások és sok szempont miatt igyekszünk visszafojtani azokat. Ne lássák az örömünket, a bánatot, a szomorúságot, a fájdalmat pedig végképp.
Ma indulni akartam éppen babalátogatóba, amikor jelzett a telefonom, hogy egy üzenetetem jött. Magam sem tudom miért volt fontos, hogy azonnal rápillantsak, de megtettem. Már az autóban ültem, épp indulásra készen, de nem tudtam tovább menni, percekig csak álltam és próbáltam a rám törő érzések fogságába merülve felfogni mi is történt.

2018.03.02. 20:42:17
Ma reggel egy kedves üzenetre ébredtem. Megvallom jól esett, hajnal óta forgolódtam, vannak ilyen napok, jó néha ráfogni a melegre, a késő esti vacsorára, vagy éppen a minket foglalkoztató gondolatokra, érzésekre. „Ma koncentrálj a körülötted lévő csodákra” olvastam el újra és újra a telefonomon az üzenetet. Nem tudhatta, hogy ma van a harmadik lányom tizennegyedik születésnapja és minden gyermekem születésnapját úgy élem meg, mintha nagypocakkal, bátorsággal és mérhetetlen várakozással felvértezve újra neki indulnék, hogy életet adhassak egy apró, kis jövevénynek. Érzem azoknak a napoknak a hangulatát, az illatát, nem kell erőltetnem, az emlékek szinte percről percre kúsznak be, ha valaki megnyomna egy gombot, mesélnék és mesélném újra, hogy ”azt éreztem.. és akkor az orvos azt mondta, és én beszéltem hozzá, és akkor a szülésznő hogy szorította a kezem... és én tudtam, de nem hitték el, pedig éreztem…..” Anyaként olyanok lehetünk ilyenkor, mint amikor férfitársaságban a katona történeteket kezdik mesélni a férfiak, jelezve, hogy most a „nők off” szakaszhoz ért a buli. Melyik férfit érdekelne újra és újra végig hallgatni, hogy mit élt át az anya, hiszen nem is az ő születésnapja van, hanem a már kész, érett gyermeké. Akkor most hogy is van ez?
Nyár van és a szokásos panaszkodást a forróságról az olykor előtörő hatalmas eső, vagy éppen vihar oldja időnként. Az elsöprő szél és eső elmos mindent, ami aznap kinyílt, elöl maradt, átmos mindent, ami piszkos, átrendezi a körülöttünk lévő szűkebb és tágabb környezetet. Az idő ilyenkor lehül egy picit és mi felfrissülve várjuk, hogy átjárjon minket a friss eső utáni illat, a tiszta levegő, a megtisztult tér ereje kívül és ha engedjük talán belül is.
A nyár észrevétlenül kúszik előre, indáit mindenféle irányba beszőve. Fesztiválok, rendezvények, nyári teraszozások, találkozások, beszélgetések, vallomások, szerelmek és szakítások, élmények és bevésődések, utazások élményei mind a nyár megannyi pillanatának mátrixában élnek tovább bennünk.

Haverok, puli, tanya

2018.03.02. 20:42:17
Gyönyörű magyar nyelvünkben számos olyan szép szó létezik, amely esetében egy betű hozzáadásával teljesen megváltozik a szó értelme, tartalma és nyilván a mondandója is. Ahogyan a szavaknak is van eleje és vége, úgy van ez a mindennapi életben is. Számolnunk kell azzal, hogy ha valami elkezdődött, akkor az, valamikor véget is fog érni. Eljátszhatunk persze a gondolattal, hogy örökkön örökké… és jó is ezt az érzést dédelgetni magunkban.
Játszom a szavakkal; anya-banya- tanya. Az egyik sarokban a döngölt padlón két kutyus fekszik, egyik fehér, másik fekete. Göndör szőrük, összekucorodott testük megtévesztő lehet, akár lábtörlőnek, vagy ahogy falun mondják lábelőnek is gondolhatja valaki első ránézésre. Ahogy nézem őket megannyi emlék és történet elevenedik meg bennem, amitől - bár reméltem, hogy nem így lesz – könnybe lábad a szemem.

Az apáknak is van napja

2018.03.02. 20:42:17
Ülünk az autóban egy képzésről hazafelé jövet öten, mind anyukák, összesen 13 gyermek édesanyja. Éppen a megszerzett ismeretek élményéről beszélgetünk, nevetünk, csodálkozunk, az aha élmény a „ja, tényleg ez is hogy betalált” varázsa alatt, amikor egyikőnk telefonja csörög. Kiszakadva a felszabadult, a vidámság minden „külsérelmi” jelét magán hordozó hangulatból beleszól a telefonba, majd nagy hallgatás következik. Hallatszik az „Igen, értem, értem, sajnálom, nagyon sajnálom. Legalább hamar történt, nem szenvedett sokat.” Ahogy leteszi a telefont, a többieken érződik, hogy tudják, itt most valami szomorú dolog történt. Egy darabig csendesebb üzemben megy tovább a beszélgetés, senki nem mer kérdezni semmit, csak hagyják, hogy az elmélázó, utastárs önmagával legyen.

A lángos és egy kávé

2018.03.02. 20:42:17
Úton volt hazafelé. Polgár határában járhatott a fiatalos habitusú, idősödő nyugdíjas orvos, amikor megcsörrent a telefonja. A lánya hívta. Érdeklődni akart, hogy van a testvére, akit éppen egy távoli kórházban látogatott meg az öccsével együtt. Hosszú, fáradt út állt mögöttük, maguk sem hitték, hogy a kilóméterekkel megannyi emléket is végig járnak újra. Volt idejük beszélgetni, hajnalban indultak, hogy kikerülve a nagy forgalmat időben megérkezhessenek. Mentek, mert látni akarták, elmentek, mert saját maguk szerették volna megérteni, miért van íly távol a bátyjuk. Hetek óta kórházban van már, távol az ország azon részétől, ahol élete nagy részét töltötte.
A lánya hívása megszakította beszélgetésüket az autóban, de talán nem zavaró, inkább hasznos volt a pillanat. „Távol van, olyan messze van, tudod, mindenhogyan olyan messze van tőlünk, tőlem…” mondogatta miután lánya megkérdezte, hogy van a bátyja.

Szűrő a fiókban

2018.03.02. 20:42:17
A kisfiam kedvenc milánói spagettijéhez készülődtem, ami nem rendkívüli dolog a mindennapokban, különösen, ha nagy a család és hamar szeretnénk valami kiadósat és finomat az asztalra varázsolni. A gyerekek szeretik a tésztaféléket és valljuk meg őszintén mi felnőttek is kedveljünk a hagyományos magyar és persze az olasz konyha „al dente” pasztáit.
A nagyüzemi konyha szétfőtt csőtésztáin nőttünk fel, de mára sokféle tésztafajta számos elkészítési módja ismert már. No, persze itt is nagy igazság, az ördög a részletekben rejlik; minden az alapanyagon múlik. Házi készítésű, házi alapanyagokból gyúrt tészta, házi túró és teljföl, na és a kisütött szalonna zsiradéka olyan túróscsuszát eredményez, ami csak sikert hozhat az asztalt körül ülők körében.
Odatettem a spagettihez a tésztát, közben elkezdtem aprítani a hagymát, amelyet minden alkalommal megkönnyezek. Azt nem mondom, hogy mindig jól esik a pityergés, vízálló spirál ide-vagy oda, a biztosan nem erős hagyma aroma hatása alatt tesztelik ezt a make-up elemet. Na, de leküzdve az elhomályosult tekintetett a hagyma a zsiradékba került. Imádom nézni, ahogyan üveges, átlátszó színűre halványul, átadva aromáját, illóanyagát szinte megágyaz a rákerülő további alapanyagnak, jelen esetben a darált húsnak. Jó nézni, ahogy egybekelnek szép lassan, na de nem is receptleírást gondoltam megosztani itt ebben az írásban.

2018.03.02. 20:42:17

Nagy fények

2018.03.02. 20:42:17
Az elmúlt hét érdekes élményekkel ajándékozott meg. Találkoztam két olyan emberrel, akik új életet kaptak, akik egy pillanatra megpillantották az „odaátot”, akik egy új élet kapujában álltak. Furcsa találkozások és pillanatok ezek. Hallgattam az élettel teli, hús-vér emberek történeteit, magam sem tudom milyen fajta kíváncsiságból. Egyikőjük már több mint egy évtizede tudja, hogy bőven volt még feladata, tudja, miért kapott még egy esélyt. Aztán felvillant egy történet, ami peregni kezdett előttem.

Történt egyszer, hogy egy házaspár gyermeket szeretett volna, de egyelőre nem jártak sikerrel. Mindketten dolgoztak szorgalmasan, a nő egy szolgáltató vállalatnál, a férfi valahol máshol. A gyerekvállalás minden ember életében kulcsfontosságú, ha hamar összejön azért, ha nem akkor azért. Próbatétel a nő számára, hogy miként próbál a befogadóként felkészülni valami egészen új szerepre, egy vágyott közösségre egy aprósággal, ami nem pusztán 9 hónapig tart. A férfi számára is próbatétel, valami ismeretlen, az apaság kihívásokkal teli feladatai, a felelősség, az együvé tartozás érzése.
Sok érdekes benyomás, élmény, impulzus ér minden olyan embert, aki rendezvényszervezésre adja a fejét, így vagy úgy, legyen szó kisebb vagy nagyobb eseményről, koncertről, esetleg színházi előadásról vagy konferenciáról.
Az alkotás folyamata az ötlet megszületésével indul el, aztán a megdolgozott, átgyúrt, átrágott, körüljárt, átszámolt papíron lévő valami elkezd életre kelni…
Jár-kel, kívül-belül egyaránt. Nagyon szeretem ezt a szakaszát, talán a velem dolgozó kollegák ilyenkor gondolják azt, hogy „tegnap még nem ez volt, ok értem én, hogy már máshogy gondolod, végül is így is jó” Aztán várják. Lehet variálni, változtatni, módosítani, új elemeket beemelni. Nem idegen ez egy sima családi ünnepléstől, legyen szó egy szülinapi ajándék kigondolásától, a köszöntésig. Örömteli, alkotó folyamat.

Nefelejcs és a bokatörés

2018.03.02. 20:42:17
Pár napja egy kirándulás alkalmával, egy aprócska település református templomának lépcsőjén üldölgéltem, hallgattam a bentről kiszűrődő kórus magával ragadó énekét. Sütött kint a májusi aranyló nap, arcomat a nap felé fordítottam, becsuktam a szemem és ott akkor megállt a világ. TEljesség érzése járt át egy pillanatra, majd az arra járó emberek beszéde ébresztett a valóságra. Mosolyogtam a semmin vagyis a mindenen, amit akkor éreztem és ahogy jobbra fordítottam a fejem, a templomkert kicsit gazos, de buja kertjében megpillantottam egy szórványosan elterülő kéklő nefelejcs foltot.

Az altatás szabadsága

2018.03.02. 20:42:17
Vasárnap reggel megannyi hasznos és jó szándékú tanács ellenére ébredéskor végig futottam telefonomon a híreket no és az emailjeimet is. Régóta tervezem, hogy máshogy indítom a napomat, de az elhatározást még nem követte tett. A sok teendőkkel teli üzenetek között ráklikkelek egyik kollegám által küldött levélre – ki tudja milyen sos teendőre vár választ, vagy éppen a sok hegyi beszédnek megfelelően csak éppen valamely folyó projekttel kapcsolatban van zseniális ötlete. Az emailben két mondat áll, amelyben hétfőre szabadságot kér és meg is osztja velem, hogy miért.
Félre tolva a fejemből a miérteket, természetesen válaszolok neki, hogy nyugodtan vegyen ki egy napot. Majd valami filmszerűen kezd peregni a fejemben;

A rút kiskacsák országa

2019.02.12. 13:40:05
Gyerekek játszanak a színpadon valahol egy színházban, egy élettérben. Játszanak valamit, talán nem érzik át annak súlyát, hogy a saját életük egy-egy már éppen megtörtént vagy még meg nem történt fejezetét, egy-egy „nemszeretem” pillanatot, időszakot, amikor valaki valamiért csúfolta, kiközösítette, bántotta, esetleg megalázta, vagy megszégyenítette. Mindezt azért, mert más, mint az adott közösségben elfogadott „norma” szépnek lenni, ügyesnek lenni. Aztán felsejlik a vágy, a belső intuíció, a belső hang, amely már-már ordít. Érzi, hogy ő más, hogy ő nem „totyogni „szeretne, hanem repülni.

Amikor a pedagógus tervez

2018.03.02. 20:42:17
Szülői értekezleten ülök. Nem szokatlan dolog egy szülő életében, főleg, ha bölcsődétől középiskoláig szorgalmasan látogatja. Ha teheti, beül a padba, leül a kisszékre, „beleszagol” az intézményi hangulatba, megnézi, hol tölti a gyermeke a napjának egy jelentős részét. Jómagam visszarepülök ilyenkor az időben és újra ott találom magam az iskolapadban, próbálok a rám törő emlékektől szabadulni, az „én időmben, vagy nálunk az úgy volt” mondatokat tova engedni. Kicsit kényelmetlenek a székek vagy csak fáradt lennék…
Még mindig a fagyos, hideg, csúszós tél befolyásolja mindennapjainkat. Kétszer is meggondoljuk, hogy hova indulunk el és persze mit veszünk fel. Félre a magassarkú csinos kiscsizmákkal- legalábbis, ha gyalogosan van dolgunk kisutcákat, jégtelenített utakat járva, illetve be a táskába, ha éppen olyan a munka jellege, helyszíne, az alkalom. Bármikor elő ránthatjuk és máris jobban érezzük magunkat, a vastagtalpú, csúszásmentes, divatos hótaposó helyett.
Na, de maradjunk a ma reggelnél. A reggeli rituálé végeztével a nálunk oly pörgős reggelt még mindig a csend uralta. Síszünet van, nincs iskola, az óvodás megfázott, ma nem megy, és felnőtt gyerekeim persze percre kiszámolták, hogy a remélhetőleg pontosan érkező menetrendszerinti busz eléréséhez szükséges idő hogyan telik az explonenciális növekedés reggeli időfüggvényében, ezért egyetlen felesleges percet sem töltenek el így itthon, ergo az ébredést is eszerint nyújtják.
Ülök a reggeli kávé mellett és a reklám birodalmában című 1970-ben kiadott könyvet bogarászom, mi mást is így január utolsó napján… éppen ez került a kezembe tegnap este, de a felidézett emlékek mellett mára hagytam, hogy belekukkantsak. Felelevenedett a szocialista tervgazdaság, a központi tervirányításos rendszer működési mechanizmusa, és a magának utat törő „reklám”, amelyet a mindenkori kormányok arra használtak fel, hogy fokozzák a bevételeiket. Reklámstratégiáról – már ha volt ilyen persze egészséges piacgazdaság híján – nem igen beszélhettünk.

De jó lenne újra táborozni

2018.03.02. 20:42:17
Egy óra múlva a megbeszélt helyen jött velem szemben egy kis Lancia, csordultig megrakva a polifoamokkal. Benne egy mosolygós bajuszos, őszhajú férfi, Debrecen egyik külvárosi részében működő általános iskolaigazgatója. Kiszállt és örömmel újságolta, „Hoztam nektek 30-at, hogy mindenkinek jusson.” Mert ő mindig mindenkinek adni, többet adni akart… Azt kérte, hogy ha nem gond, a tábor végeztével vigyem vissza őket, mert ő nem lesz itthon, elutazik a családjával.

Múlt hét szombat óta tudom, hogy idén a polifoamokat más fogja hozni, de sokáig fogom még várni azt a kis Lanciát, ahogy sokan mások is…sírva és mosolyogva, ahogyan ő szeretné.

Teltház, avagy ami azon túl

2018.03.02. 20:42:17
Nem posztom kritikákat írni vagy véleményt formálni produkciókról, bár aki ismer, tudja, hogy azt gondolom, gondolkodó embernek mindig van és legyen is véleménye.
Az ország második legnagyobb "arénájában" a Főnix csarnokban sokféle esemény, sokféle produkció megfordult már. Keresi a helyét a létesítmény a hazai és a nemzetközi piacon egy ideje.

Az angyalka szoknyája

2018.03.02. 20:42:17
Sietnem kellett volna, de megálltam, lefagytam egy pillanatra és néztem előbb a nénit, hogy valóban átért e, majd kerestem a fiút a szememmel, aki már a másik irányba gyalogolt tovább laza, nagy léptekkel, mint aki népmeséből ismert fordulattal „jól végezte dolgát”.
Advent időszakában minden olyan giccsesnek tűnhet, pedig egyszerűen csak szép. A deres, havas táj, a rengeteg jótékonyság, amely jó lenne, ha egész évre kitartana, a karácsonyi vásárok csillogó-villogó házikói, a megannyi gyönyörű világítás. A megunhatatlan karácsonyi dalok, a forralt bor, a divatos puncs, a fenyő, a forró csokik, a mézes sütik illata, a karácsonyi díszek készítésének hangulata, beivódnak az emlékeinkbe. Így semmi dolgunk nincs talán, mint már november végétől vágyakozni valami szeretettel teli, valami otthonos, hangulatos, nyugalmas időszak után.

Halloween-halloélet

2018.03.02. 20:42:17
Néhány éve Magyarországon is játszunk. Játszunk a szavakkal, az arcfestéssel, a tökdíszekkel, a faragásokkal, a rémisztő jelmezekkel. Halloween. Magyarul sokan sokféleképpen ejtik, helovín, halovín, hallovín és még sorolhatnám, sokan azt sem tudva miről is szól ez a magyarnak éppen nem nevezhető hagyomány és a köré épülő kereskedelem.,.. mert ugye az bizony köré épült, nem kérdés ez ma már. Megvesszük a tökdíszeket, a narancssárga gyertyát, az arcfestéket, az ajtódíszt, a megszámlálhatatlanul sok díszítő elemet. Vendéglátóipari egységek sora örül, hiszen halloween partyt, jelmez partyt és számos rendezvényt lehet így ősszel szervezni a szüreti mulatságok, a „magyar ősz” termékei mellé. Miért is ne tennék ezt, a piac is ezt diktálja.
Idegenkedek, magam sem tudom igazán miért, de nekem a Mindenszentek valahogy másról is szól.

A 47-es úton

2018.03.02. 20:42:17
A minap egy utazáson vettem részt. Na, nem a Föld körül és nem valami varázslatos, távoli, különleges tájra, hanem egy közeli városba, szülővárosomba. Az út, amelyet megannyi alkalommal megtettem már és minden kanyar ívét szinte magától veszi az autóm kormánya, mikor milyen hosszú. A távolság persze nem változik, de az élmények, a pillanatok, a hangulatom, az utazás célja, no meg persze az időjárás többváltozós képletté alakítják mennyi idő is „átérnem”. Tegnap nagyon hamar, nyilván oka volt. Volt már máskor is, hogy hamar.

Az őszi idő, a kicsit szemergélő esős út, a fejemben kavargó gondolatok most furcsa utazásra késztettek. Vissza szeretnék menni a gyerekkoromba, látni, érezni szeretném magamat, a szüleimet, a testvéremet, a nagyszüleimet. No nem azért, mert az ember – nők és férfiak egyaránt – egyre korosodunk, „érettebbek” leszünk, hanem azért, hogy megérezzem, mit éreztem, hogyan gondolkodtam „amikor én még kislány voltam”.

A pillanatok hívó szava

2018.03.02. 20:42:17
Ülök egy konferencián, amely egy jégcsarnok lefedett jégpályáján zajlik. Körben 3000 résztvevő, mind nő. Jól esik leülni, éppen a lányomat vittem el az Ikeába szétnézni, rohanok, hogy odaérjek az egyik legszuggesszívebb előadó mondandójára. A büfében meglepő pillanat, egy háttérembernek tűnő alkalmazott észreveszi, hogy kicsit türelmetlenül a rendelésre várok és pillanatok alatt kiszolgál egy kávéval és szendviccsel. Szóval ülök megpihenve, hálát adva a csendes pillanatnak.
Majd egyszerűen csak engedem magamba a képeket, amelyek körülvesznek. A lefedett jégpálya alattunk.

Nullakilenctizenegy

2019.09.13. 11:41:38
Valahol.., egy helyen…, egy közösségben…, egy épületben….
Tizennyolc évvel ezelőtt szeptember 11-én óvodába vittem két lányomat. Gyönyörű szeptemberi idő volt, sétálva mentünk, aranyat ért az őszi nap fénye, a reggeli, picit már hűvösebb levegőben pedig jól esett a gyaloglás. Majd autóba ültem, irány Nyíregyháza, ahol a húgom első gyermekét készült világra hozni. Míg oda nem értem lógtam a telefonon, hol a szüleimmel, hol a sógorommal próbáltam értekezni, mintha kicsit sürgettem is volna az eseményeket, persze az egész mögött az az izgalom húzódott, hogy ugye minden rendben lesz. Egy kisbaba mindig új élet, olyan, amely a környezete életébe is valami újdonságot hoz. A szeretettel teli várakozás izgalmai sem maradtak el, tudja azt mindenki, aki testközelből kísért végig egy várandóságot, hogy az a kilenc hónap olykor nagyon lassan telik, a vége különösen izgalmas és bizony „észnél kell lenni”, oda kell figyelni minden apró jelre. A nagy várakozás után, megszületett családunkban az első fiú gyermek!
Valahol.., egy helyen…, egy közösségben…, egy épületben…. néhány hónappal később egy másik kontinensen.

Alle(ne)rgia

2018.03.02. 20:42:17
Augusztus vége. Hasonló tünetekkel birkózó emberek virtuális és valós csoportokká alakulnak át. Asztalos, diák, kozmetikus, orvos (!), szomszéd. Egymásra nézve a köszönés utáni második kérdés… Te is? Igen én is! Én ezt szedek, cseppentek, fújok…

Majd jön a gyógyszergyárak által promótált gyógyszerek; antihisztaminok, orrsprayk, szemcseppek olimpiája. Versengenek egymással. „Nekem ez bevált, nekem ez sem segített.” „ Ezt próbáld ki ettől elmúlik a szemviszketés, az orrdugulás, az orrfolyás, a köhögés, a tüsszögések sora.”
Kontyos, kalapos néni, akinek mindig mosoly volt az arcán, akkor is, amikor fájdalmai voltak, akkor is amikor éppen a férjét temette egy évvel ezelőtt és akkor is, amikor büszkén mesélte, hogy a lánya és unokái milyen nagyszerű dolgokat csinálnak és ő mit hogyan látott egy-egy program alkalmával. Pár hete lelassítottam Debrecen egyik forgalmas útján, mert láttam, ahogyan lassan, már-már cammogva sétál hazafelé. „Szívesen elviszem Edit nénit”, szólítottam meg köszönésképpen, de ő mosolyogva megköszönte és azt válaszolta, „Tudod, jót tesz nekem ez a séta.”
Nyáron inkább, de az év többi részében is egymást érik a fesztiválok… A fesztiválokat, fesztiválozókat sokan sokféle szempont alapján ítélik meg, hiszen a hangulati fotók, a sajtóhírek, a csinnadratta alkot képet a rendezvényről.

Éppen véget ért nagy sikerrel az idei közel 100.000 látogatószámú Campus fesztivál Debrecenben, ahol nemcsak a fesztiválozók, hanem mi szervezők sem sokat aludtunk.
Gyümölcs szezon on. Eper, málna, meggy, sárgabarack, majd ribizli. Újra divat lett lekvárt főzni, befőttet eltenni, vagy egyszerűen csak jönnek elő a minták, az emlékek nagymamáinktól, édesanyánktól. No és persze az is lehet, hogy csupán jó érzés a saját termékünket fogyasztani, és nem szégyen talán elismerni, hogy bár sok fáradtsággal jár mégis off-work elfoglaltság és terápia a rohanó mindennapokban.
Nem „túl gondolva” magát a tevékenységet, de ki-ki mégis elgondolkodhat azon, hogy mi mindent is tesz el, főz be az élete mindennapjaiból ilyenkor, mert hiszem, tudom, hogy mindenki vissza tudja idézni, hogy mi is történt akkor, amikor tavaly, azelőtt vagy évekkel korábban befőzött. Éppen vihar volt kint, vagy egy kutyát vett a család, vagy éppen valami érdekes történt a nagyvilágban.
Foci Eb, születés hete, egy kedves barát halála, vizsgák, viharok… Még nincs vége a hétnek mégis katarzisok, élmények, izgalmak sora színesítette az elmúlt napokat.
Vajon ki hogyan élte meg az eufóriában úszó hazai és külföldi sajtóvisszhanggal is teljes magyar-osztrák EB meccset, milyen érzéseket váltott ki sokakban a siker, kinek miben segített aznap ez a várva várt játék. A spontán, felszabadult örömhormonok mennyi embert hoztak össze az utcán, baráti társaságokban, munkahelyen és meddig tart ez….

Tüzet oltanak...

2018.03.02. 20:42:17
Fura érzés ráeszmélni valami olyan dologra, amely sokunk fejében talán meg sem fordul, mert mindenki teszi a dolgát a mindennapokban, sokszor mit sem törődve a másik ember szükségletével, hivatásából adódó nehézségeivel. Dolgozunk, élünk, a mindennapok forgatagában sok esetben külsőségek alapján megítélve helyzeteket.
Életünk során a vágyak és a feladatok váltakozó hullámzása közepette mindannyian vágyunk a kiegyensúlyozottságra, a kiszámíthatóságra, a biztonságra.
Van az úgy, hogy árveréseket szerveznek jótékonysági céllal, segítő szándékkal, hol ilyen, hol olyan sikerrel. Önmagában jó dolog, ha nagy bajba került barátainknak, családtagjainak, próbálunk valahogyan a segítségére sietni, megmozgatva mindent, hogy érezze, tudja, nincs egyedül, mellette vannak, együtt éreznek vele sokan.
Valami foglalkoztat már hetek óta a fenti téma kapcsán, hát belekezdek.

Hármat egy csapásra

2018.03.02. 20:42:17
Januárban egy évindító konferencián vettem részt többed magammal. A rendezvény második napjának programja nem sok újdonságot hozott, ezért gondoltam körülnézek a közelben. Nem kellett messzire menni, hiszen éppen szemben, egy másik konferencia zajlott. Sikerült bejutni, ahol az ebéd utáni „kajakóma” állapotában munkatársammal elkezdtünk a hátsó sorban ülve, kicsit relax állapotban, pusmogva tervezgetni, ötletelni. Hamar előkerült a papír és a spontán jött brainstorming őrült dolgokat hozott.


Kiderült, hogy neki lenne kedve megtanulni rúd táncolni, hogy egy programunkat hogyan tudnánk elmetáborrá fejleszteni, hogy milyen jó lenne egy mágikus napló, hogy mindkettőnknek milyen fontos az egyensúly, hogy milyen jó lenne, ha tudna működni egy hosszútávon működtetett vállalkozói észjárás, egy jövő fókuszú gondolkodásmód.
Tele virággal, mosollyal, öleléssel, megható filmekkel, könnybe lábadt szemekkel. Ezen a napon minden gyermek és édesanya átszellemül kicsit. Aztán jönnek azok a fránya könnyek. Örömtől, bánattól, kinek-kinek mitől. Aki maga mellett tudja az édesanyját, az hálája, szeretet, aggódása jeléül, aki így, vagy úgy elveszítette, annak a hiány, az ordító hiány, a fájdalom miatt.

Az anyaság a világ csodája. A égető vágy megfogalmazása, kimondása önmagunknak; készen állok a befogadásra, arra, hogy anyává váljak, talán az origo. Megfogan egy nő méhében egy élet, amelyet táplál szívével, lelkével, minden rezdülésével. Az anyaság érzése a befogadás mellett a teremtést, az újrarendeződést, a változást, a ” valami új, más lesz” érzését is hozza.

Mert, ugye minden megváltozik. A testünk, a lelkünk, a mi viszonyulásunk a külvilág felé és a külvilágé felénk. Ahogy gömbölyödik a pocak, egyre másra jönnek a rácsodálkozások, a kérdések; Fiú lesz vagy lány? Mikor? Jaj, hogy fogják hívni? Ebben az időszakban testünk átalakuló kontúrjai és arányai miatt nyilvánvalóan megnő az egészségünk, a hogylétünk iránt érdeklődők száma, a várandós nő a figyelem középpontjába kerül. Ez így is van jól.

Miközben lélekben én magam is készülök minden évben május első vasárnapjára, érzékenyebben érnek bizonyos gondolatok, hatások.
Vannak bizalmi állások és kapcsolatok az ember életében. Nekünk, nőknek a nőgyógyász, a kozmetikus, a fodrász és a fogorvos igazán bizalmi poszt. Olyan szakembereket vagy barátokat érdemes választani, akik jók, de ami talán legalább ennyire fontos, hogy bízzunk benne és értsük egymást. Jómagam legalábbis így vagyok ezzel.

A minap fogorvosi székbe kerültem, ahol elég hamar döntött pozícióban találtam magam, megfordult velem a világ és egy vakító fényű lámpától a saját fogorvosomat is alig ismertem meg.

Nemzetek esküvője

2018.03.02. 20:42:17
Vannak egészen különleges események. Olaszok, hollandok, amerikaiak, románok, magyarok együtt. No önmagában ez is érdekes, de a különlegesség nem a sok európai nemzet együttes jelenlétében rejlik.

Akkor ott, előző este a csűrben már buli volt, nem annyira fiatalos zenével, de a hangulat vitt mindent. Nagyon sokan táncoltak Jackóra vagy éppen a Gotan Projectre. A teljes kibontakozásban a kisfiam tartott vissza, mert el kellett vinni lefektetni, a szállás pedig fent volt a domboldalon.

Kezdjük akkor az elején.

Nyereséges művészet?!

2018.03.02. 20:42:17
Aki a művészetet szereti, műveletlen ember nem lehet-mondják az okosak.
Művészet apropóján sok ágat felsorolhatnánk és elkezdhetnénk elemezni melyik, milyen módon értelmezhető., kinek milyen irányzatok ütik meg az ingerküszöbét és válnak egyre értőbb művészet csináló, fogyasztó, menedzselő, bíráló, közvetîtővé. Hiszen a művészet alkotói és fogyasztói folyamatosan tréningezik, képzik egymást.
Miként jut el a produktum és az alkotó szándéka a fogyasztóhoz, vagy mi a siker igazán. A megbotránkoztatás, az "ámulatbaejtés", az örömszerzés, a szórakoztatás, vagy akár a meg nem értés. Esetleg a taps, a gondolatok, amelyeket elindít, a hatás, ami dolgozik bennünk és formál vagy egyszerűen a nézőszám, a bevétel, a megélhetést is biztosító, a művészetet áruként értékesítő profit. Kinek mi! Lehetne a legegyszerűbb válasz! És valóban! KINEK? MI?

Taxisofőr

2018.03.02. 20:42:17
Milyen jó, hogy van jogosítványom, milyen jó, hogy szeretek vezetni! Milyen jó, hogy a nők is vezetnek! Természetesnek tűnő dolog ez, de akkor kezdjünk csak el ezen elmélkedni egy kicsit.
Mit szabad, mit lehet, mit csinálnak vagy éppen gondolnak máshogyan a nők, mint a férfiak. Gyakran kerül elő ez a téma, kérdés a mindennapokban. Amikor a férfi és női egyenjogúság kérdése kerül szóba, amit mindig fontos egymáshoz viszonyítva szemlélni (a férfiakat a nők viszonylatában, a nőket pedig a férfiak viszonylatában), akkor az autóvezetés „női oldalon” valahogyan nem kiemelt vagy pozitív jelző. „A nők nem tudnak vezetni, bénáznak, nem tudnak parkolni, lassúak.. „ Folytassam még?
Események, élmények sora nem véletlenül történik velünk sorjában.
Egy háromnapos képzésen „padszomszédom” lett egy régi ismerősöm Móni, aki Alessel (Alezredes Úrral, ő volt az előző gazdája) érkezett a képzésre. Ales fekete, selymes szőrű labrador. Igéző szemeivel figyeli, követi gazdája mozdulatait, őrzi, vigyázza lépteit látható és biztos társként.

Hetvenkedő

2018.03.02. 20:42:17
Mindig szerettem a matematikát, persze humán faktosként nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé, mégis hála a középiskolai tanáromnak gimnázium végére beleszerettem a számokba. Akkor kezdtem élvezni a mögöttük meghúzódó logikát és láttam be, hogy bár világ életemben a humán terület érdekel majd, a számokat szeretni fogom, akár összeadjuk, kivonjuk, szorozzuk, mert rendszert teremtenek, őszinte gondolkodásra késztetnek, sőt lehet velük mérni és sok mindent kifejezni is. Persze biztosan vannak, akik a matematikát nem szeretik, de a számok világát, annak jelentését, összefüggéseit értik és értelmezik a mindennapokban.
Van egy alkalom, amikor a kerek számok beszélnek.

Kötődések

2018.03.02. 20:42:17
Egyasszony - Hónapok óta ébren tart valami kötődés a témához, a bátorsághoz, az asszonyi, női alakhoz, az anyaság értelmezéséhez. Az idei Deszka Fesztivál több kiemelt programja közül egyik Péterfy Novák Éva: Egyasszony című műve.
Nem tisztem kritikát, vagy írást eszközölni a darabról, hiszen jómagam nem vagyok sem színikritikus, sem író és oly sokan méltatták már magát a könyvet és a darabot. Mégis hónapok óta hordozok magamban gondolatokat, amelyeket most, hogy Debrecenben már másodjára kerül bemutatásra, szívesen megosztok veled is.

Belehelyezkedni...

2018.03.02. 20:42:17
Ma ismét kifordult a világ. Értetlenül állunk a brüsszeli történések előtt. Megdöbbentő, sokkoló, félelmet keltő, ami történt, ami történik.
Eközben valahol Magyarország egyik keleti nagyvárosában, Debrecenben egy társadalom szemléletformáló program; a Méltóság mezeje egyik általános iskolai partnerintézményének eseménye zajlik. Bemutató foglalkozás a másodikosok részvételével "Ha nem repülhetsz, fuss! Ha nem futhatsz, menj! Ha nem mehetsz, csússz!" címmel. Hátborzongató a mai napon ez a szlogen.

Kepes a dessszertasztalnál

2018.03.02. 20:42:17
Ha nem értem mitől vagyok sikeres, azt sem fogom érteni, hogy mitől nem vagyok az.

Kepes Andrást nyitott, kíváncsi, szerető tekintetek fogadták a Lovarda Pódium Színpadán, március 19-én este. Az, hogy mitől jó egy színházi este, egy előadás, milyen élményt ad, kapunk e valami útravalót miután felállunk a székből, sok mindentől függ. Függ az előadótól, a „előadás tartalmától”, a befogadó közönségtől és attól a párbeszédtől is, ami kialakul percről percre a művész vagy művészek és a közönség között.

Együtt a méltóság mezején

2018.03.02. 20:42:17
9 évvel ezelőtt megkeresett egy budapesti alapítvány vezetője, hogy lenne e kedvem Debrecenben elindítani egy szemléletformáló programot, amely tabukat feszeget, amely nyitott párbeszédet kezdeményez általános iskolások körében az elmúlásról, a veszteségről, az elfogadásról és elengedésről, a halálról. Magam sem tudom, hogy miként, mert bár sokszor sokat rágódok egy döntés előtt egyből igent mondtam!

Elkezdődött hát a munka. Fenntartó (akkor még a város önkormányzata), iskolák vezetői, szülői munkaközösség vezetői! Pszichológusok, mentálhigiénikusok, pedagógusok álltak mellénk a Méltóság mezeje mentális programban. A nagy részük önként és dalolva, egy másik részük nyílván az igazgató vagy a fenntartó "felkérésére", de bele álltak és szívvel-lélekkel, meggyőződéssel képviselik a gondoskodásra nevelés eszméjét és azt, hogy nem lehet elég korán elkezdeni kihúzni fejünket a homokból. Tematikus havonkénti beszélgetések, nárciszültetés, futófesztivál, irodalmi pályázat, főzőverseny, programok sora, mind az adott tanév keretein belül...
TOP