Kepes a dessszertasztalnál



Kepes Andrást nyitott, kíváncsi, szerető tekintetek fogadták a Lovarda Pódium Színpadán. Az, hogy mitől jó egy színházi este, egy előadás, milyen élményt ad, kapunk-e valami útravalót miután felállunk a székből, sok mindentől függ. Függ az előadótól, az előadás tartalmától, a befogadó közönségtől és attól a párbeszédtől is, ami kialakul percről percre a művész vagy művészek és a közönség között.

 Milyen tudatos szempontok alapján vált oly népszerűvé a Desszert című műsor, amelynek célja az volt, hogy olyan emberek üljenek egy asztalhoz, akik egyébként nem feltétlenül ülnének le egymás mellé, egymással szemben pedig végképp nem. Milyen kiválasztási elvek működtek a vendégek egy asztalhoz ültetésekor? Két nő egy asztalnál előbb-utóbb a riválisát látja a másikban? Mi kell ahhoz, hogy egy kukás és egy professzor is tudjanak beszélgetni?

Sokunkban felmerült a kérdés, ahogyan az előadó is elmélkedett erről, hogy vajon megvan-e ez a nyitott, őszinte párbeszéd a mai társadalomban, hogy valóban kíváncsiak vagyunk-e a másikra, akkor is, ha mást gondol a világ dolgairól. Érdekel-e bennünket, hogy milyen értékrend, tapasztalat, gondolkodás alapján vélekedik másként a világról a másik fél.

Aztán záporozta a kérdések. Ön szerint milyen a világ ma? Hogyan tudjuk túlélni itt Közép-Európában a magyarsággal megtörtént eseményeket? Hogy miért találnak egyre kevesebbek szerethető, értéket adó TV műsort? Hogy mi az igazi siker?

Megtudtuk, hogy a humanizmust egyik legalapvetőbb értéknek tartja Kepes, aki műveltségét meg-megcsillogtatva mesélt élvezhető, intelligens, őszinte humorral saját életéről, élményeiről,felmenőiről, történelmi kitekintéssel fűszerezve.

Elgondolkodtató a ma is nagyon aktuális, egész Európát megbolygató menekültkérdés kapcsán arról is párszót váltani, hogy ha egyetértünk abban, hogy minden kultúrának megvan a saját logikája, sajátossága, akkor el tudjuk-e fogadni a másik kultúra mikéntjét. Ha igen, hogyan, miként, ha nem, akkor miért nem.

Lehet-e ma magas kultúrát televíziós műsoron keresztül közvetíteni, ha igen, akkor hogyan? Szó volt arról is egy kérdés kapcsán, hogy mi a siker valójában? Ennek a megválaszolása talán ott kezdődik –mondta Kepes „Ha nem értem mitől vagyok sikeres, azt sem fogom érteni, hogy mitől nem vagyok az.”

Úgy van ezzel, mint a korszakokkal, amelyekről mindig utólag derül ki, hogy az előző nem volt az igazi és várjuk, hogy a következő majd az lesz.

Arra a kérdésre, hogy mitől jó egy beszélgetés, mi szükséges hozzá, ismét egy messzebbről indított válasz érkezett.

- Egy aranyszabály, amit Marci bácsitól hallottam. - Amit nem mondanál el egy négyszemközti beszélgetésben, azt ne mondd el 400 ember előtt sem. Másrészről a beszélgető partnernek éreznie kell, hogy nem azért teszek fel számára kellemes vagy akár kellemetlen kérdéseket, mert bántani szeretném. Akkor jó egy beszélgetés, ha úgy kérdezek, hogy a másik érzi, engem valóban érdekel mi az ő válasza, az ő gondolata. A természetesség, az odafigyelés, no és sokszor a jó hallgatás a beszélgetés kulcsa.

A Tövispuszta című könyv után készül az újabb Kepes könyv, amelynek alapjául a Világfalu témai is szolgáltak. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a görög rabszolgatartó társadalom volt az utolsó, ahol a zsigeri gyűlölet és előítéletek nélkül működött valós párbeszéd. Hogy valaki vagy boldog és hülye vagy boldogtalan és intelligens. Hogy milyen jó is lenne, ha nem csak saját hasznukra szeretnének boldogulni az emberek.

Az, hogy mikor tudta meg, hogy a lónak nincsenek kerekei, hogy milyen volt négy családnak társbérletben élni, számos megmosolyogtató ráeszmélést váltott ki a közönség körében is. A kétórás interaktív előadás személyes dedikálásokkal zárult.

Öröm és töltődés volt ez az este és legközelebb talán boncolgathatjuk azt az általa felvetett kérdést is, hogy ha egy versenyen csak az első 3 kap érmet, akkor a többi miért fut? 

TOP