Kötődések

Egyasszony -  Hónapok óta ébren tart valami kötődés a témához, a bátorsághoz, az asszonyi, női alakhoz, az anyaság értelmezéséhez. Az idei Deszka Fesztivál több kiemelt programja közül egyik Péterfy Novák Éva: Egyasszony című műve.
Nem tisztem kritikát, vagy írást eszközölni a darabról, hiszen jómagam nem vagyok sem színikritikus, sem író és oly sokan méltatták már magát a könyvet és a darabot. Mégis hónapok óta hordozok magamban gondolatokat, amelyeket most, hogy Debrecenben már másodjára kerül bemutatásra, szívesen megosztok veled is.
Az Egyasszony története mindannyiunknak szól, azoknak, akik szültek, azoknak is, akik nem. Egy olyan nő belső, állhatatos szeretetét, vívódását, bátorságát, elfojtását, küzdelmét és gyermekéhez és a saját életéhez való ragaszkodását mutatja be, amely túl mutat talán magán a konkrét megtörtént eseten. Történt ugyan, hogy egy fiatal boldog házasságból egy kislány született, de sajnos nem akárhogyan.
A szülés hol és mikéntjéről annyi társadalmi vita és párbeszéd szemtanúi lehettünk már, hogy talán alig van ma olyan nő, aki ne foglalt volna így vagy úgy állást az otthonszülés, a kórházi szülés, a választott orvos, az alternatív szülés kérdéséről vagy a szülés során felmerült esetleges komplikációkról és azok következményeiről. De arról, hogy mi történik a résztvevőkkel néhány hét vagy néhány hónap távlatában valahogy ritkán hallani. Az un. follow up csak sokára következik, ha egyáltalán. Nem úgy ennél a történetnél.
Négy gyermeket szültem és éltem át jómagam is nemcsak a terhesség és a szülés alatti, hanem a gyermekágyi időszak hol erősebben, hol halványabban jelentkező szorongás jeleit az ”ugye minden rendben lesz” érzéséről.
Hála a szülészemnek is, a Jóistennek és nem utolsó sorban a gyermekeimnek, hogy együtt tudtunk működni és a szülés során jelentkező apróbb akadályokon túllendülve egészségesen jöttek a világra. De mi lenne, ha nem, mi lett volna, ha nem. Miként, hogyan élnék, fel tudnám e dolgozni egy esetleges veszteség „élményét”. Ki az, akinek nem fordul meg ez a fejében. Egy anyának a gyermekét elveszíteni talán a legtragikusabb, legnehezebben feldolgozható érzés. De mi történik a lelkek szimbiózisában, mi teszi túlélhetővé a tehetetlenség, a „mismásolt”  és hazug információk értelmezését, a reményt, a megélt belső magányt, a küzdelmet, aztán pedig a szeretettel és fájdalommal teli elengedést.
Péterfy Novák Éva önéletrajzi regénye és abból színpadra írt dramaturgia olyan szinten tárja elénk Tenki Réka lenyűgöző személyes és természetes tolmácsolásában a történetet, hogy elhisszük, hogy mindent túl lehet élni, elhisszük, hogy van erőnk, elhisszük, hogy a lelki és fizikai bántalmazáson túl lehet lépni, hogy felülírhatóak a rajtunk ejtett sebek, hogy a szeretet része az elengedés és ilyen értelemben is van feltámadás.
A bátorság pedig a mai világban, amikor a félelmet akarják Európa szerte belénk táplálni,elemi erővel kell, hogy működjön bennünk, nőkben különösen. Nem azért mert ezt várják tőlünk, hanem azért, mert felelősségünk a gyerekeinknek, szeretteinknek tovább adni…
Köszönet, hogy megíródott, hogy színpadra került, hogy eljátszották. Ma, március 24-én 17 órakor Debrecenben újra színpadra lép az Egyasszony és vele együtt a feltámadás reménye.