A taxisofőr

Milyen jó, hogy van jogosítványom, milyen jó, hogy szeretek vezetni! Milyen jó, hogy a nők is vezetnek. Természetesnek tűnő dolog ez, de akkor kezdjünk csak el ezen elmélkedni egy kicsit.

Mit szabad, mit lehet, mit csinálnak, vagy éppen gondolnak máshogyan a nők, mint a férfiak. Gyakran kerül elő ez a téma, kérdés a mindennapokban. Amikor a férfi és női egyenjogúság kérdése kerül szóba, amit mindig fontos egymáshoz viszonyítva szemlélni (a férfiakat a nők viszonylatában, a nőket pedig a férfiak viszonylatában), akkor az autóvezetés mikéntjét „női oldalon” valahogyan nem kiemelt vagy pozitív jelző. „A nők nem tudnak vezetni, hova tovább bénáznak. Nem tudnak parkolni, lassúak, utasként idegesítőek, folyton bele akarnak szólni a vezetésbe.„ Folytassam még?

Mégis a nők és családanyák azon része, akik autóval közlekednek és így autóval hozzák-viszik gyermekeiket is markáns részei a mindennapi közlekedésnek, Ők ilyenkor a család diplomás vagy nem diplomás taxisofőrjei teszik ezt szívesen, örömmel, rohanva, fáradtan. Ilyenkor átalakul a gépjármű egy kisebb sminkszobává, büfévé, tanulószobává és olykor irodává is.

„Anya, el tudsz vinni edzésre? Anya, el tudsz velem ugrani Danihoz?, Anya, el tudod vinni a cipőmet megcsináltatni? Ja és ugye értem is tudsz jönni?” A sokszor ellenállhatatlan kérdések sora hosszú még. A válaszok pedig egy képzett logisztikai szakembert igényelnek. Az esetek nagy részében az anyák (persze az apák is, de most a nők vonatkozásában boncolgatok) ugranak és akár munka mellől, akár a főzést félretolva elviszik gyermekiket, vagy éppen mennek értük. Megbízható „alkalmazottai” a családnak, a láthatatlan munkaértelmezésénél ez is egy jelentős feladat. Az ügyesebbek két „fuvar” között bevásárolnak, vagy éppen elintézik a postát, kitűnő logisztikai szakemberré érnek. Aki volt már hasonló helyzetben, az tudja, hogy hiába a tudatos előre tervezés és egyeztetés, valami mindig közbejön. Elmarad az edzés, dugó van és nem érünk oda, így csúszik minden. Ekkor elő az „újratervezés” gomb. Felhívni az angol tanárnőt, hogy késni fog a gyerek, lemondani a két fuvar közötti találkozót, mert úgysem érünk oda. Szóval borul minden, de a feladatot higgadtan meg kell oldani, mindenkinek célba kell érnie.

Mennyire „sofőrje” átvitt értelemben is egy nő a családjának. Mennyire megbízható, kötelességtudó, gondoskodó szervezője, irányítója egy mikro-egységnek? És mennyire véleményformáló? És itt jut eszembe éppen a vasárnap, amely a pihenőnap apropóján arra is nagyszerű nap, hogy az otthon elromlott szerkezeteket a férfi megjavítsa, a képeket felfúrja, a leszakadt polcot megerősítse. Na, ilyenkor mindenki sofőr lesz, a nő is és a férfi is. A nő a hétvégi logisztika, programszervezés kézben tartója, a férfi pedig boldogan (!) jön-megy, intézkedik. Ugye ismerős a nők száját elhagyó kérés, „Ugye, el tudsz szaladni? Ugye, meg tudod csinálni? És a férfiak nagy része ugrik és elmegy és megcsinálja. És aztán mindenki boldog, persze ki-ki, másért.

A nő azért, mert sikerült kérését „átvinni” és a férfi megjavítja, megcsinálja, amit kért. A férfi pedig azért, mert hasznosnak érzi magát és esetleg nem kell hallgatnia a leszakadt polccal kapcsolatos zsörtölődést tovább. A lemeznek tehát –Janikovszky szerint szabadon – két oldala van. Boldog, de néha fáradttaxisofőrök vagyunk mind, akár mi jelöljük ki az útirányt, akár mi ülünk a volán mögött. Óvatosan az utakon!