Nemzetek esküvője

Vannak egészen különleges események. Olaszok, hollandok, amerikaiak, románok, magyarok együtt.  No, önmagában ez is érdekes, de a különlegesség nem a sok európai nemzet együttes jelenlétében rejlik.

Akkor ott, előző este a csűrben már buli volt, nem annyira fiatalos zenével, de a hangulat vitt mindent. Nagyon sokan táncoltak Jackora vagy éppen a Gotan Projectre. A teljes kibontakozásban a kisfiam tartott vissza, mert el kellett vinni lefektetni,  a szállás pedig  fent volt a domboldalon.

Kezdjük akkor az elején.

Fél háromkor a holland vőlegény a haverjaival elment a lány házához, hogy kikérje őt az édesanyjától és a testvérétől. Ez nagyon édes, különleges és megható volt.  A „menyasszonyék” hárman vannak testvérek, a másik két lány már férjnél van.  A menyasszony pedig a legszebb érett női korban van, negyvenhárom éves; megvárta az igazit.

A skanzen bejáratánál volt az esküvő 4 nyelven, magyarul, románul, angolul és olaszul De miért?? Semmi giccses nem volt ebben, pedig egy árnyékos fa alatt ált a pár, sehol virágdíszítés vagy székek faoltár, semmi dekoráció. A háttérben a nyugalmat árasztó domboldal éppen frissen lekaszált napsütötte lejtői mintegy védelmezőül.

A virágok helyett a vendégsereg ruhái bizonyultak díszítésül, volt itt stílusos zöld férfi ceruzanadrág, elegáns fekete öltöny, férfi rózsaszín ingben és nyers öltönyben és volt  virágmintás muszlinruha, lila, kék, bordó, sárga, ciklámen, piros, eocén mintás (közönséges) testre simuló, domborulatokat hol előnyösen, hogy előnytelenül tálaló és lenge változat is. Szerencsére akadt egy csángó hagyományőrző ruha is egy budapesti vendég jóvoltából. Érződött valami érdekes keveredése itt az embereknek. A ruhák csak jelmezek, de szimbolizálják az értékeinket, a személyiségünket, a kultúránkat. Ez aztán az európai országok kultúrájának határok nélküli érvényesülése.

Gondoljuk csak meg, egy holland fiú elvesz egy magyarul beszélő, a romániai Csángóföldről származó lányt egy autentikus csángó környezetben, de nem hagyományos csángó hagyományok szerint. Mit ért ebből egy olasz egy holland vagy egy chicagói? Milyen kultúrát közvetít a nyelvünk? Mit gondolnak Ők? Mit gondolunk mi? Mik vagyunk, hol élünk Mitől érezzük magunkat magyarnak, hollandnak, olasznak, románnak vagy éppen amerikainak?

A nyelvünk, a szülőföldünk határozza tán meg? Magyar ez a lány, de itt Romániában mégis magyarul, de egy kicsit angolul és olaszul adják össze őket. Hogyan is kell ezt értelmeznünk?

Hollandiában biztosan nem fordítanák magyarra vagy éppen Szerbiában sem igen tolmácsolnák, bár a csoda tudja.

Csak dolgoztak bennem  a gondolatok … Vajon Hollandiában magyarra fordítanák? Melyik nemzet mennyire erősen ragaszkodik a saját nyelvéhez, őrizve az identitása alapkövét. Elvegyülve a sokszínű násznép között megkérdeztem egy férfi vendéget, hogy hol él, hova valósi. Ő mexikói származású –mondta - éppen egy román (magyar) 40 év körüli balett táncosnővel él együtt Amerikában boldogan. Sokat járt az agyam ezen.

Igazából nem volt idegen csak elgondolkodtató, hogy egy olyan világban élünk, ahol valóban nincsenek határai az életnek az országhatárok, a népek keveredésében.  Mosolygós, nyitott arcok írták fel a tiszta égbolt táblájára, hogy szabadság, boldogság, elégedettség, biztonság veszi körül őket.  Igen, persze a gyökereink, a nyelvünk adják a stabilitást számunkra és jelölik markánsan az identitásunkat, önazonosságunkat is, de jó volt látni, hogy bár a három testvér lánynak magyar az anyanyelve, amelyet őriznek, beszélnek, tovább örökítenek, de ma már számos olasz, holland, román, amerikai barátjuk van, életüket ötvözi barátaik nemzetének kultúrája, szokásai, hagyományai. A lelkük mélyén mégis magyarok és tudnak csorba levest csinálni.Fél háromkor a holland vőlegény a haverjaival elment a lány házához, hogy kikérje őt az édesanyjától és a testvérétől. Ez nagyon édes, különleges és megható volt.  A „menyasszonyék” hárman vannak testvérek, a másik két lány már férjnél van.  A menyasszony pedig a legszebb érett női korban van, negyvenhárom éves; megvárta az igazit.

A skanzen bejáratánál volt az esküvő 4 nyelven, magyarul, románul, angolul és olaszul De miért?? Semmi giccses nem volt ebben, pedig egy árnyékos fa alatt ált a pár, sehol virágdíszítés vagy székek faoltár, semmi dekoráció. A háttérben a nyugalmat árasztó domboldal éppen frissen lekaszált napsütötte lejtői mintegy védelmezőül.

A virágok helyett a vendégsereg ruhái bizonyultak díszítésül, volt itt stílusos zöld férfi ceruzanadrág, elegáns fekete öltöny, férfi rózsaszín ingben és nyers öltönyben és volt  virágmintás muszlinruha, lila, kék, bordó, sárga, ciklámen, piros, eocén mintás (közönséges) testre simuló, domborulatokat hol előnyösen, hogy előnytelenül tálaló és lenge változat is. Szerencsére akadt egy csángó hagyományőrző ruha is egy budapesti vendég jóvoltából. Érződött valami érdekes keveredése itt az embereknek. A ruhák csak jelmezek, de szimbolizálják az értékeinket, a személyiségünket, a kultúránkat. Ez aztán az európai országok kultúrájának határok nélküli érvényesülése.

Gondoljuk csak meg, egy holland fiú elvesz egy magyarul beszélő, a romániai Csángóföldről származó lányt egy autentikus csángó környezetben, de nem hagyományos csángó hagyományok szerint. Mit ért ebből egy olasz egy holland vagy egy chicagói? Milyen kultúrát közvetít a nyelvünk? Mit gondolnak Ők? Mit gondolunk mi? Mik vagyunk, hol élünk Mitől érezzük magunkat magyarnak, hollandnak, olasznak, románnak vagy éppen amerikainak?

A nyelvünk, a szülőföldünk határozza tán meg? Magyar ez a lány, de itt Romániában mégis magyarul, de egy kicsit angolul és olaszul adják össze őket. Hogyan is kell ezt értelmeznünk?

Hollandiában biztosan nem fordítanák magyarra vagy éppen Szerbiában sem igen tolmácsolnák, bár a csoda tudja.

Csak dolgoztak bennem  a gondolatok … Vajon Hollandiában magyarra fordítanák? Melyik nemzet mennyire erősen ragaszkodik a saját nyelvéhez, őrizve az identitása alapkövét. Elvegyülve a sokszínű násznép között megkérdeztem egy férfi vendéget, hogy hol él, hova valósi. Ő mexikói származású –mondta - éppen egy román (magyar) 40 év körüli balett táncosnővel él együtt Amerikában boldogan. Sokat járt az agyam ezen.

Igazából nem volt idegen csak elgondolkodtató, hogy egy olyan világban élünk, ahol valóban nincsenek határai az életnek az országhatárok, a népek keveredésében.  Mosolygós, nyitott arcok írták fel a tiszta égbolt táblájára, hogy szabadság, boldogság, elégedettség, biztonság veszi körül őket.  Igen, persze a gyökereink, a nyelvünk adják a stabilitást számunkra és jelölik markánsan az identitásunkat, önazonosságunkat is, de jó volt látni, hogy bár a három testvér lánynak magyar az anyanyelve, amelyet őriznek, beszélnek, tovább örökítenek, de ma már számos olasz, holland, román, amerikai barátjuk van, életüket ötvözi barátaik nemzetének kultúrája, szokásai, hagyományai. A lelkük mélyén mégis magyarok és tudnak csorba levest csinálni.