Befogadni – séta egy égi karneválra…


Kontyos, kalapos néni, akinek mindig mosoly volt az arcán, akkor is, amikor fájdalmai voltak, akkor is amikor éppen a férjét temette egy évvel ezelőtt és akkor is, amikor büszkén mesélte, hogy a lánya és unokái milyen nagyszerű dolgokat csinálnak és ő mit hogyan látott egy-egy program alkalmával. Pár hete lelassítottam Debrecen egyik forgalmas útján, mert láttam, ahogyan lassan, már-már cammogva sétál hazafelé. „Szívesen elviszem Edit nénit”, szólítottam meg köszönésképpen, de ő mosolyogva megköszönte és azt válaszolta „Tudod, jót tesz nekem ez a séta.”

Ma elbúcsúztunk tőle, mert menni akart, hosszú sétára indult, mert valamit tanítani akar, mert valamit ránk akart hagyni. „Befogadó volt, csordult belőle a szeretet, hirdette, amit Isten vele tanított, adott,  adott, adott.. szeretetet, ennivalót, odafigyelést, gondoskodást. ”Hallgatva a méltató búcsú szavait, valami érdekes, jó érzés futott át rajtam. Van az úgy, hogy hálát kell adnunk bizony minden nap valamiért.  Ezt a hálát és örömöt éreztem miközben arcomon könnyeim megállíthatatlanul utat törtek maguknak. Hálát és örömöt éreztem azért, hogy ismerhettem, hogy szerethettem, hogy hallgathattam.

Csordult belőle a szeretet bármerre járt… rágódok tovább a sírtól kifelé sétálva, s amíg átcserélem a magas sarkú szandálomat egy kényelmesebb laposra, engedem, hogy süssön rám a nap, amely ragyogásában érzem az ő mosolyát. „Ugye, milyen szép volt minden, ugye milyen szép volt az a dal, milyen szépek voltak a beszédek… „ hallom a hangját.

A szíve nem engedte tovább, hogy köztünk maradjon, pedig túlcsordult szeretettel. Hogy hogy is van ez?? Miért betegszik meg egy szív, ha annyit tud adni, ha az élteti, hogy adhat. Talán éppen ezért… Elgondolkodok, hogy vajon a befogadás működött e nála, ha felé irányult ez a rengeteg szeretet. Engedte e, hogy viszonozzák ezt az odaadást a közeli és távoli környezetében. Talán megmutatta, mire is vágyott ő… hiszen azt adta, amire vágyott. Az odafigyelésre, a gondoskodásra, a szeretetre, az elfogadásra, a befogadásra, az elismerésre, a dicséretre, a „merjük elmondani a véleményünket” kiállásra.

Gondolkodom a szeretet mennyire gyönyörű és egyben mindenre képes. Ő megmutatta, hogyan kell adni a szeretteinek, a barátainak, a gyülekezeti tagoknak, egész Debrecennek. De tudta-e a szeretetet fogadni,engedte e a felé áradó segítséget, figyelmet, gondoskodást befogadni, olyan dolgokat, amelyeket mások neki címeztek. Van mit tanulnunk, mert minden tapasztalás által többek leszünk.

Olyan örökséget hagyott itt utódaira, ránk, ami kötelez mindannyiunkat.  Mindannyian meg kell, hogy tapasztaljuk ”a valakiért, valamiért élni, önzetlenül  tenni„ érzését, élményét.  Ő így élt, őt ez éltette; pogácsát sütni  másoknak, dicsérni, visszajelezni, jelen lenni, hogy érezzék mások, hogy hasznos, fontos, amit csinálnak.

Ma újra azt éreztem, hogy van élet a halál után, hogy a kegyelem általi bizonyosság mindez. Ma láttam kalapban mosolyogva sétálni egy másik partra egy égi karneválra. 

TOP