Halloween-halloélet


Néhány éve Magyarországon is játszunk. Játszunk a szavakkal, az arcfestéssel, a tökdíszekkel, a faragásokkal, a rémisztő jelmezekkel. Halloween. Magyarul sokan sokféleképpen ejtik, helovín, halovín, hallovín és még sorolhatnám, sokan azt sem tudva miről is szól ez a magyarnak éppen nem nevezhető hagyomány és a köré épülő kereskedelem.,.. mert ugye az bizony köré épült, nem kérdés ez ma már. Megvesszük a tökdíszeket, a narancssárga gyertyát, az arcfestéket, az ajtódíszt, a megszámlálhatatlanul sok díszítő elemet. Vendéglátóipari egységek sora örül, hiszen halloween partyt, jelmez partyt és számos rendezvényt lehet így ősszel szervezni a szüreti mulatságok, a „magyar ősz” termékei mellé. Miért is ne tennék ezt, a piac is ezt diktálja.
Idegenkedek, magam sem tudom igazán miért, de nekem a Mindenszentek valahogy másról is szól. Halottainkra, szeretteinkre emlékezve az életről, arról, hogy teremtünk, mindig teremtünk valamit. Gyermekként szüleink arcára mosolyt, építőkockából vagy éppen tejfölös dobozból várat, majd később szerelmet, gyermeket, barátságot, otthont, boldogságot. Létrehozunk életünkben sok-sok mindent, mert képesek vagyunk rá, mindenki képes létrehozni valamit. Azt megtölteni élettel, illatokkal, hangulattal, érzésekkel, amelyek visszaidézhetők, már a mi dolgunk.  Az elmúlástól, a veszteségtől való félelem persze mindannyiunkban benne él. Szeretteink mellett megélni azt, hogy ott áll valaki a távozás kapujában több mint elgondolkodtató. Ha hagyjuk érzéseinket áramlani, észrevétlenül is átengedni,  talán magunk sem tudjuk, hogy mennyire formálja az élethez való viszonyunkat, szemléletünket, másokhoz való viszonyulásunkat. Hiszen ami ma van, lehet, hogy holnap nincs már.
Ma fiatalok és középkorúak egyaránt buliznak, jelmezbe, rémisztő maszkba vagy éppen festékbe bújnak Mindenszentek közeledtével Halloween alkalmából. Elrévedhetünk ezen ünnepkör szociológiai és társadalmi gyökerein, azon, hogy a Halottak napja hogyan és miként is része ünnepeinknek.
Ma a legkisebb lányom és barátnői éppen az esti Rettegések éjszakájára készülnek ,hiszen ha van ilyen a városban hogyan maradhatnának ki belőle . Lelkesen festik egymás haját, öt éves kisfiam körülöttük lebzsel, mit sem tud arról, hogy mire is készülnek, annyit lát csak, hogy itt valami készül. 
Többedszeri kérésemre békén hagyja a „nagyokat” és leül, leül rajzolni. Rajzol Nekik, a lányoknak. Nem is akármilyet, nem is akármit. Teremt valamit. Legyintek egyet magamban és azt gondolom,  hogy Helloween ide vagy oda, mégiscsak a legfontosabb, hogy  észrevegyünk egy mosolyt a másik arcán, egy gesztust, ami valakinek oly nehéz erőfeszítés, egy simogatást, egy szándékot. Egy rajz mögött is azt, hogy figyelünk egymásra, fontosak vagyunk egymásnak, neki most a nővére és a barátnői, hiszen nekik rajzol. Mert így talán minden ünnep után, a hagyományokat újraélesztve, új köntösbe öltöztetve visszük tovább a teremtés varázsát.

TOP