Nefelejcs és a bokatörés

Május elején megannyi dolgot ünnepelhetünk, készülhetünk megannyi eseményre. A gyerekek az anyák napi műsor dalait, köszöntőit mantrázzák az óvodában és óvodán kívül, a nagyobbak a ballagásra készülnek, amely még néhány napig feledteti az érettségi-felvételi izgalmát. Na és persze a majálisok, népünnepek, a megannyi jóidős programok, amelyek végre kicsalják az embert a szabadba, hogy egyen-igyon, beszéljen-hallgasson-álljon-vonuljon.

Hoz aztán persze valamit még. A nyár reményét, a virágok színes illatát, látványát és vele együtt valami szívbéli örömöt és boldogságot, ha engedjük elrabolni magunkat az évről évre megérkező természet pompájával.

Próbálhat az ember ellenállni, de ugye azt meg minek. Egyik hét eseménye a másikba ér, néha élmények sora kapcsolódik össze elindítva bennünk valamiféle ráeszmélést, felismerést.

Pár napja egy kirándulás alkalmával, egy aprócska település református templomának lépcsőjén üldölgéltem, hallgattam a bentről kiszűrődő kórus magával ragadó énekét. Sütött kint az aranyló tavaszi nap, arcomat a nap felé fordítottam, becsuktam a szemem és ott akkor megállt a világ. Teljesség érzése járt át egy pillanatra, majd az arra járó emberek beszéde ébresztett a valóságra. Mosolyogtam a semmin vagyis a mindenen, amit akkor éreztem és ahogy jobbra fordítottam a fejem, a templomkert kicsit gazos, de buja kertjében megpillantottam egy szórványosan elterülő kéklő nefelejcs foltot.

Jómagam érzékeny vagyok a giccsre, vagyis nem szeretem, persze ízlés és értékrend függő és akadhat olyan, hogy mégis találok benne valamit. A mosoly még szélesebbre húzódott a számon, belül azon gondolkodtam, hogy a kedvenc virágom itt lapul mellettem, a neve pedig mindent elárul. Aztán persze tűnődtem, hogy miért a kedvencem immár harminc éve, hogy volt, van, viszonyom más virágokhoz, mégis hű maradtam. Ez a kis kéklő virág maga a finomság, a szolid hangon megfogalmazott üzenet... Ha fontos vagyok neked, ne felejts el. 

Ebben a nyitott világban, ahol a közösségi média üzen, közvetít, informál hol így, hol úgy, de azt sejteti velünk, hogy megannyi barátunk van, sok-sok lájkkal. 

A templomkert pillanata óta eltelt néhány nap és előbukkant számos élmény, érzés.

Egyik ilyen apropóján üzenetet küldtem egy barátnak, hogy eszembe jutott valamiről, ugye, jól van? Meglepő válasz érkezett. Honnan tudod, boka és sípcsont töréssel itthon fekszem. Majd míg beszélgettünk a hogyan is történtről, üzenetet küldött egy másik ismerős-barát, hogy a hónapok óta halogatott találkozónkról, ugye nem felejtkeztem el. A Nefelejcs felvillanó kéksége, hűsége emlékeztetett arra, hogy ott belül minden igaz érzés megmarad, minden igaz barát bevésődik. A templomkert pedig tudja a dolgát, táplálja tovább a gondoskodás reményét...