Az apáknak is van napja


Ülünk az autóban egy képzésről hazafelé jövet öten, mind anyukák, összesen 13 gyermek édesanyja. Éppen a megszerzett ismeretek élményéről beszélgetünk, nevetünk, csodálkozunk, az aha élmény a „ja, tényleg ez is hogy betalált” varázsa alatt, amikor egyikőnk telefonja csörög. Kiszakadva a felszabadult, a vidámság minden „külsérelmi” jelét magán hordozó hangulatból beleszól a telefonba, majd nagy hallgatás következik. Hallatszik az „Igen, értem, értem, sajnálom, nagyon sajnálom. Legalább hamar történt, nem szenvedett sokat.” Ahogy leteszi a telefont, a többieken érződik, hogy tudják, itt most valami szomorú dolog történt. Egy darabig csendesebb üzemben megy tovább a beszélgetés, senki nem mer kérdezni semmit, csak hagyják, hogy az elmélázó, utastárs önmagával legyen.
Aztán megtörve a csendet egyikőjük mesélni kezd, hogy az ő édesapjáék hárman testvérek, mind fiúk és az idősebb testvérének sajnos nem lett gyermeke, pedig mennyire vágyott rá. Elvált, majd újra nősült, az új párja családját ajándékba kapta gyermekekkel, unokákkal együtt. Elfogadták, befogadták szeretettel, talán maga sem tudta milyen értékkel kompenzálja az élet a gyermek utáni vágyát.
Aztán persze mindenkinek van hozzáfűzni valója, a történet mindenkiben elindít valamit. Az oly természetes, hogy egy nő vágyik gyermekre, anyává lenni maga a befogadás, a teremtés, az újjászületés, a megfoghatatlan öröm és boldogság, a belülről fakadó gondoskodás kiteljesedése. Ebben mindannyian egyetértenek. Aztán kicsit érzékenyebb téma kerül előtérbe; Vannak olyan nők, akik életében sajnos nem adatik meg a saját gyermek élménye, elmarad a kilenc hónap, az aranyóra, elmarad a rugdalózó talpak, könyökök, az egyre gömbölyödő pocaksimogatások élménye. Mégis hordozzák magukban a gondoskodást, a gyermeknyelv megannyi „technikáját”, no nem könyvekből tanulva, hanem talán a vágy által vezérelve, talán csak úgy spontán. 
Az említett férfi szeretett volna gyermeket, mert fiatal korától szerette a gyermekeket és csodajó érzékkel tudott a nyelvükön. Az élet így hozta; nem lehetett vagy nem lett feleslegesen boncolgatandó részletek. Keveset beszélünk talán arról, hogy miként jelenik meg egy férfiben az apává vágyás élménye, a gyermeket szeretnék, családot szeretnék, vagy éppen az „Azt szeretném, hogy ő legyen a gyermekem anyja” érzése. Megannyi választ hallottunk már és talán utólag gondolkodunk el azon, vajon mi is volt az apává válás mozgatórugója.
Az autó rátér az autópályára, ahol ugyan monotonabb az út, lehet gyorsabban haladni. Történetek kerülnek elő, megemlítve egy másik esetet, ahol a férfinek lett ugyan gyermeke, de ott hagyta a családját két gyermekkel, ma sem kérdezi, hogy hogy vannak. Nehéz sorsok, terhek, nincsenek sémák sem megoldásra, sem jótanácsra senki számára.  A történetek mesélése viszont segít, feloldoz rossz emlék, fájdalom alól, nagy munka ez így vagy úgy, az elengedést életünk végéig gyakoroljuk. Ahogy haladnak tovább az egyik utas csak visszakérdez.
- Történt valami az édesapád testvérével, az előbb olyan szomorú lett a hangod.
- Igen, ma néhány órája meghalt a kórházban, beteg volt. Azon gondolkodom, hogy mi édesanyaként sietünk haza a gyermekeinkhez, a családunkhoz. Miért éppen ma, amikor újszerű ünnepként apák napja van.  Végülis az ő ünnepe is. Hiszen élete végére lettek gyermekei, lettek unokái, akiket már pótnagypapaként láthatott születésükkor, akikről gondoskodott, akiket szeretett. Ha el kellett mennie, a legszebb napot választotta…
Az apák olykor szótlanok, csendesebbek, nem szeretnek az érzéseikről beszélni. Néha a csend többet mond egy kimondott szónál…. Az autóban csend lett és ez most olyan jó volt.
TOP