Az öröm a tettekből fakad- avagy amit a piros zománcos fazék mesél


Nyár van és a lassan már megszokott forróságról szóló panaszkodást az olykor előtörő hatalmas eső, vagy éppen vihar oldja valamelyest. Az elsöprő szél és csapadék elmos mindent, ami aznap kinyílt, elöl maradt, átmos mindent, ami piszkos, átrendezi a körülöttünk lévő szűkebb és tágabb környezetet. Az idő ilyenkor lehül egy picit és mi felfrissülve várjuk, hogy átjárjon minket a friss eső utáni illat, a tiszta levegő, a megtisztult tér ereje kívül, és ha engedjük talán belül is.

A nyár észrevétlenül kúszik előre, indáit mindenféle irányba beszőve. Fesztiválok, rendezvények, nyári teraszozások, találkozások, beszélgetések, vallomások, szerelmek és szakítások, élmények és bevésődések, utazások élményei mind a nyár megannyi pillanatának mátrixában élnek tovább bennünk.

Nyáron majd mindenki kötelező vizsgát tesz logisztikából. A sok baráti, kulturális és egyéb program szerteágazó kínálata, az utazások, különösen a hosszú iskolai, óvodai vakációval tükrében feladja a leckét sokszor a leggyakorlottabbaknak is.

A vágy és a valóság megfogja egymás kezét és próbál egy ideig együtt sétálni; Munkából kiszakadva igyekszünk a nyár adta szabadság határait feszegetni és ha nem is tűnik reálisnak egy lehetőség, vagy program, azt érezzük, ezt most nem hagyhatjuk ki. Különösen igaz ez most, egyfajta fellélegzés, amikor az "ide nekem a világot, most végre utazhatok" óvatlan lelkesedő gondolata is ott munkálkodik. A kérdések sora persze bombáz bennünket; a  „Belefér-e ez most?" "Felelős döntés ez?”.  Magunkat igazolva bizonygatjuk; „Ez így helyes, végre szabadság van, végre fesztivál van, nyár van, vagy mi a fene, erre gyűjtöttem, ezt vártam egész évben és kész”.

 Jöhet a sok fagyi, a megkívánt lángos a strandon, a sült hal, a sok cukrozott, méregdrága limonádé, kávé különlegességek, sör és fröccshegyek a teraszokon.


Kellemes nyár este van, a szökőkút és a többi teraszon beszélgetők zsizsegő moraja elmosódik, minden olyan nyugodt… Egy rég nem látott baráttal egy csendes teraszon ülünk. Biciklivel érkeztünk, ő távolabb leláncolta az övét egy még éppen szabadon maradt „kerékpárparkolóban”, én a sajátomat az otthon felejtett zár miatt a közelemben tartom. Régen találkoztunk, van mit mesélni és természetesen mi tesszük is, de ebben nincs talán semmi meglepő. Szeretem, ahogy figyel, ahogy meghallgat és azt is, ahogyan számít a felvetéseire adott válaszaimra... mindig minden helyzetben mosolyogva.

Cirka két óra alatt annyi minden szóba kerül...; egy félrediagnosztizált helyzet tisztázása utáni jóvátétel hiánya, az egymásba visszatérő élmények sora, az elmúlt évek közös munkájának a jövőbeni terve, a gyerekek kirepülése után a család átrendeződése és ahhoz való alkalmazkodási technikák, a jó koncert élmények, a boldogság megélésének belénk ivódó pillanatai, illatai. Lassan végére érünk a „mi történt veled az elmúlt három hónapban” fejezetnek és megállapítjuk, hogy 

az öröm a tettekből fakad, nem a birtoklásból.

Búcsúzáskor tudjuk, kár bármit is megbeszélni előre, úgyis az élet írja majd a következő találkozásunkat, úgyis tudjunk mindketten, hogy ha összejön, örülünk neki, ha nem akkor törekedni fogunk rá. 

Örömmel tekerek hazafelé és valami teljesen egyértelmű dolog jár a fejemben.  "Milyen jó is az, amikor egy vagy azzal, amit csinálsz.” Szól ez talán persze arról, hogy milyen jó, ha a gondolataid, a szavaid kihatnak arra, amit csinálsz, amikor hasznosnak érzed magad. Egy bizonyos piros zománcos fazék története ugrik be aztán a semmiből. Csak a baráti társaság tudja honnan jött, mit élt meg és mit látott már, mi főtt benne, mikor van rajta fedő és ha lekerül róla milyen illatok, ízek kerülnek elő belőle. Mert minden piros fazék mögött egy-egy szövevényes történet, életút rejlik.

Az a bizonyos piros zománcos lábas nem tűri a modern technikát, az indukciós főzőlapot, sokkal inkább az őszinte dolgokat, a kerti zöldségeket, a természetes belevalókat, és a szabályozható direkt lángot.

Bár nagymamám és anyám piros zománcos lábosa már nincs meg, mégis ha a képzeletbeli fedelét leveszem és belenézek, az élet minden fontos dolga benne van; az egymásra szánt idő, a figyelem, a türelem, a mértéktartás, az önzetlenség, a teremteni akarás.

TOP