A csodabogarak és a szederbokrok

Ma reggel egy kedves üzenetre ébredtem. Megvallom jól esett, hajnal óta forgolódtam, vannak ilyen napok, jó néha ráfogni a melegre, a késő esti vacsorára, vagy éppen a minket foglalkoztató gondolatokra, érzésekre. „Ma, koncentrálj a körülötted lévő csodákra!” -olvastam el újra és újra a telefonomon az üzenetet. Nem tudhatta, hogy ma van a harmadik lányom tizennegyedik születésnapja és minden gyermekem születésnapját úgy élem meg, mintha nagypocakkal, bátorsággal és mérhetetlen várakozással felvértezve újra neki indulnék, hogy életet adhassak egy apró, kis jövevénynek. Érzem azoknak a napoknak a hangulatát, az illatát, nem kell erőltetnem, az emlékek szinte percről percre kúsznak be, ha valaki megnyomna egy gombot, mesélnék és mesélném újra, hogy  ”azt éreztem.. és akkor az orvos azt mondta, és én beszéltem hozzá, és akkor a szülésznő hogy szorította a kezem... és én tudtam, de nem hitték el, pedig éreztem…..” 

Anyaként olyanok lehetünk ilyenkor, mint amikor férfitársaságban a katona történeteket kezdik mesélni a férfiak, jelezve, hogy most a „nők off” szakaszhoz ért a buli. Melyik férfit érdekelne újra és újra végig hallgatni, hogy mit élt át az anya, hiszen nem is az ő születésnapja van, hanem a már kész, érett gyermeké. Akkor most, hogy is van ez?

A minap egy rég nem látott ismerősömet látogattam meg, akik épp néhány órával érkezésem előtt landoltak jól megérdemelt nyaralásukból. A nappalijuk tele táskákkal, a konyha pedig kosarakban sorakozó megmaradt ennivalóval, zacskókkal, gyümölcslevekkel, papírtörlővel.

Látszólag jól esett a házigazdáknak megpihenni a pakolás végeláthatatlan dzsungelében. Lassan elkészült a kávém és az egy hetes nyaralás élménybeszámolója után közös megegyezésre jutottunk, hogy bizony kisgyermekkel elutazni, nyaralni legyen az sátorozás, apartman, vagy éppen szállodai ellátás minimum 2 nap extra pihenést igényel. Nem beszélve a bruttóban mért nyaralásról; hiszen az oda és visszautazás, a be és kipakolás felér egy logisztikai tervezéssel, konfliktuskezeléssel, mediálással, drámapedagógiai foglalkozással, alkalmazkodással, megküzdési technikák gyakorlásával. Igazi türelemjáték és nem árt, ha van hozzá állóképességünk is, ha nem akarjuk a „Mentsetek ki!” játékot játszani.

Közben megkínáltak néhány nagyon finom, a nyaralásból megmaradt finomsággal, ami nyilván madárlátta és jobban esik, mint egy szépen megterített asztalnál ülni. Megannyi történet mesélése kíséretében különösen jól esett.

„Milyen jó az, ha egy vagy azzal, amit csinálsz!”- szúrja közben a család egyik tagja. Elgondolkodom, miután a megannyi csomag közepette belefeledkezünk a beszélgetésbe, milyen egyszerűnek tűnik ez a mondat és milyen nehéz sokszor eszerint élni.

Űzzük, hajtjuk a boldogságot, amiről azt sem tudjuk, hol találjuk, mikor jön és meddig tart, csak vágyakozunk utána és azt sem vesszük észre, amikor már ott van. Valójában milyen boldogság egy nőnek anyává lenni és azt érezni, hogy egy vagy azzal, amit csinálsz a szülés közben. Mennyire méltóságteljes érzés egy nőnek így életre hozni egy vagy több kis csodabogarat, akik az életben utána megannyi alkalommal tesztelik szüleiket. Vajon meddig ér az „Egy vagy-e azzal, amit csinálsz.” gondolat. Tudunk-e eszerint élni vagy legalábbis törekszünk-e rá. Nem az-e a boldogságunk origója, ha meg tudjuk teremteni ezt bármiben, amit éppen teszünk.

Természetesen egy nyaralásnál az élménybeszámolók sem maradhatnak el és minden fáradtság ellenére újra megállapítjuk, hogy egy szederbokorba beesni vagy éppen a csomagtartóban pelenkát cserélni, vagy olyan bújócskát játszani, ahol fél óráig mindenki a már elveszettnek hitt gyermeket keresi, vagy valami maradandó sérülést „begyűjteni” épp olyan élmény, mint a munkahelyi eredményeinkről beszélni. És ez így van jól, a csodabogarak mindegy hogy hányadik születésnapjukat ünneplik, mindig elő tudnak rukkolni valami meglepetéssel.