November végén a hónap eleji elcsendesülés után
ráfordul az év a finisre. Sok minden felgyorsul, zárni kell a pénzügyi évet, a
rendeléseket. Valamiért, valahogyan mindent elrendezve, lezárva szeretnénk
tudni már Karácsony szentestéjére.
Ráfordulnak a főiskolások és egyetemisták is a vizsgaidőszakra, a félév
zárására, az általános és középiskolások pedig a feltűnő módon megsokszorozódó
dolgozatok miatt küzdenek az évvégével. Alig várják a Karácsonyt, no, nem
pusztán a Jézuska és az ajándékok érkezése, hanem a szusszanásnyi időt
garantáló pihenő miatt.
Év vége felé aztán rájövünk, hogy valami új kapujához
értünk újra, most valóban a végéhez közeledik az a bizonyos idei év és milyen
jó lenne „megmosakodva” megtisztulva várni a születés fényt árasztó szeretetét
és átlépni életünk egy újabb fejezetéhez. Saját életünkben, lelkünkben is épp
olyan hasznos lehet rendezgetni a dolgainkat, mint ahogyan a munkahelyünkön
tesszük. Időnként, olykor, „néha helyett, inkább rendszeresen”, mert úgy lenne
az igazi. Az év végi szelektálás, rendrakás közepette előkerül egy pár
feljegyzés, felesleges, elavult iratok, fényképek és persze a ruhatár is
megritkul, megújul, hogy a szekrény tárt karú anyókaként várja az újabb
„szerzeményeket”. A cipőket és a táskákat tároló szekrényről ne is beszéljünk.
Levegőt engedünk a fiókoknak, szekrényeknek éppúgy, mint az elménknek,
szívünknek, lelkünknek is.
Megvallom rám is rám tör néha, hogy szó szerint
„kilomoljam” a környezetemben lévő felesleges dolgokat így év vége felé. Épp
egy ilyen „rendezgetős” napom közepette, egy szatyor kiválogatott gyerekruha ,
jó néhány „már nem szeretem annyira” ruhadarab és megannyi felesleges irat
kiválogatása közben tisztul a kép, a rendezettség nyugalma nagyszerű
megoldásokat, triviálisnak tűnő, de kiváló ötleteket is hoz magával.
Sajnos néha leragadok néhány megtalált papír, tárgy
kapcsán, ilyenkor elő törnek bizonyos emlékek, bekúsznak történetek. Pár
kapcsolat, legyen az baráti, munkahelyi, hivatali, érzelmeket indító, a
gyermekeink, és családtagjaink általi, a múltból váratlanul elénk toppanó
szerelmi vagy éppen újonnan köttetett segítette, támogatta, formálta, formálja
a napjainkat, párkapcsolatunkat az év során. Milyen érzéseket, gondolatokat
váltanak ki belőlünk? Hogyan, miként tudunk hálát adni vagy egyszerűen csak
köszönetet mondani év végén mindazoknak akik, háromszázhatvanöt nap során
részei voltak életünknek, ki így, ki úgy, ki segítve, ki akadályozva, de
befolyásoló tényezőként alakítva a rólunk szóló könyv egy éven át tartó
fejezetét?
Sokféleképpen lehet egy-egy kapcsolatról beszélgetni,
az esetek nagy részében persze érzelmeket érintő párkapcsolatokról, a
párkapcsolatok értékeiről, közös vagy éppen” külön utas” szeretetnyelvéről,
egymás szükségletéről. Ez a téma az, amely mindenkit érdekel, így-vagy úgy,
mindenki érintett benne, hisz társas lényekként párkapcsolatra vágyik az
emberek nagy része. Nem lehet eleget
mesélni, panaszkodni, hallgatni általánosságban a témáról, a benne rejlő
magaslatokról vagy mélységekről, pillangós érzésekről vagy fogyókúrának is
beillő szenvedésekről, a jó vagy rossz megoldásokról, a barátok tanácsairól,
amely általában róluk és nem rólunk szól. Teltházas nézőtereken sokan várják
ismert szakemberektől, előadóktól a külső segítséget, a tuti megoldást, de épp
ennyire divatos mások párkapcsolatát, magánéletét elemezgetni, véleményezni,
olykor a maguk nehézségeit, elakadásait elrejteni, függöny mögé bújni, a nálunk
minden rendben van reményteli érzését erősíteni. Egy kedves ismerősömmel, akivel ugyanabban az
évben tanultuk a mediátorság csínját-bínját, mindig megörülünk, amikor újra a
párkapcsolat a téma valahol. A mediálás során sok érdekes viszonyulás,
gondolat, elfogadás, kívülállás, megengedés fogalmazódik meg az emberben és
néha az is, hogy sokszor a dolgok maguktól megoldódnak és helyénvaló
kommunikációval, a szükségletek helyes feltárásával és kimondásával nagyobb
lépést tehetünk önmagunk felé, mint gondolnánk.
Játsszunk el a gondolattal, hogy most akkor egybe írva
vagy külön írva mit is mond nekünk; párkapcsolat vagy egy pár kapcsolat. A
párkapcsolat önmaga, az abban rejlő boldogság, nyugalom, egyensúly, harmónia, egymásra
találás keresése közben magunkra
fókuszálva elfelejtkezünk „egy pár olyan kapcsolatról”, amely körül öleli a
maga megoldatlan, feszítő kérdéseivel a
meglévő problémát. Ezek az észrevétlenül is jelen lévő egyéb kapcsolatok olykor
mérgezik, akadályozzák a megoldást, viszonyulásuk a párkapcsolat rendeződésében
épp annyira hathatnak katalizátorként, mint gátként. Lehet ezen persze
elmélkedni, sőt vitatkozni is, de az biztos, az életben mindent valami viszonyrendszerében
érdemes szemlélni és megítélni. Egy-egy párkapcsolat helyzeteinél is azt
gondolnánk, hogy a férfi és a nő viszonya, egymáshoz való alkalmazkodása,
egymás szereteten alapuló elfogadása, egymás szükségletének meglátása számít
pusztán.
A problémák azonban egy ma oly sokszor emlegetett
munkahelyi „terhelt” munkakapcsolat, egy „haverokkal túl sokat lógsz” haveri
kapcsolat, egy felbukkanó régi vagy éppen új szerelem, vagy épp futókapcsolat
miatt, vagy éppen a gyerekekkel való olykor alkalmazkodásra késztető helyzetek
miatt mégiscsak átszínezik az egyszerű képet, miszerint a párkapcsolat egy
párról szól csupán. A szó szoros értelmében a pár saját ügye, de nem csak róluk
szól, benne van megannyi viszonyulás is. A párkapcsolati nehézségek, akadályok
esetén azonban igenis érdemes eljátszani bátran a szavakkal és megnézni milyen
párkapcsolaton kívüli kapcsolataink hatnak ránk, befolyásolják érzéseinket,
gondolatainkat és vajon hogyan, na és milyen viszonyban vagyunk ezen belül
önmagunkkal.
Említett ismerősöm néhány hónapos kisbabáját
látogattam meg a minap. Természetesen sok minden mellett megint beszélgettünk
anyós, anya, védőnői kapcsolatokról, az apa és az első házasságából származó
gyerekek és a kistestvér viszonyulásáról és annak az ő kettőjük kapcsolatára
való hatásáról. Arról, hogy akkor most egybe vagy külön írva értelmezzük, és
vajon hogyan fér meg egymással egy pár kapcsolat és a párkapcsolat az adventi
sütemény mellett is újabb gondolatokat hozott.