Az üvegcipők

Visszaadni, átadni valamit abból, amit kaptunk, különleges és felemelő érzés. A távolból szemlélni az életben egy-egy helyzetet olykor elgondolkodtató, sokszor tanulságos, de mindenképp hasznos. Életek, sorsok, történetek vesznek körül mindannyiunkat, gyakorolnak hatást hangulatunkra, és talán döntéseinkre is. (Szűk ösvényen mozog a még mindig napirenden lévő téma;- a jóleső flörtölés és a szexuális zaklatás ügye. Olyan ösvény ez, amelyen csapások sora üt arcul.) Az élet elkeserítő, olykor mesébe illő, boldog, történései arra késztetnek, hogy leegyszerűsítsenek, egyértelművé tegyenek megoldatlan helyzeteket.

Játsszunk el a gondolattal, hogy mesebeli üvegcipője mindannyiunknak van valahol, azon a bizonyos lépcsőn, vagy akár egy kapualjban. Egy „döntés elől való menekülés” macskakövén ott felejtett üvegcipő, pedig lehet, hogy éppen a mienk. Tele vággyal, álmokkal, célokkal elindulunk egy áhított úton a hivatás, életünk párja vagy éppen a boldogság keresése útján. Megannyi útmutató tábla, elénk gördülő kő, mellénk csapódó idegenek és ismerősök állítanak próba elé és teszik fel a kérdést.; Tudod-e valójában, hogy te mit akarsz, mit szeretnél? És ha igen, meg tudod-e mondani, hogy azt hogyan?

Sokan, sokféleképpen szeretnék megtalálni az üvegcipőjüket, amelyet talán tudatosan, talán véletlenszerűen hagytak ott valahol. Sokan szeretnék hordani, úgy, hogy megmutasson mindent; a maga tiszta, átlátszó, kecses, könnyed, de törékeny mivoltával. Törékenysége mégsem az üveg anyagában rejlik, hanem abban, amit a láthatatlan rejt.

Sokan valami ismeretlentől, vagy akár a változástól tartva hagyják el a már megtalált vágyaikat, céljukat és bár várják, hogy valaki bizonyosságot nyerve szaladjon utánuk és mondja, hogy épp te vagy a kiválasztott, éppen te vagy az, akire az a bizonyos üvegcipő ráillik. Az a bizonyos üvegcipő, amelyről tudjuk, hogy bizony csak egy emberé lehet. 

Szembe merünk-e nézni azzal, hogy éppen mi vagyunk a kiválasztottak, a választottak, a szerencsések, a sorsszerűek. Merjük-e észrevenni a véletleneket, merünk-e élni a lehetőségekkel, csakhogy erőt merítsünk. Ha a cipőcske ránk illik, senkinek nem mondhatjuk, hogy már pedig ez nem az enyém, ez nem az én utam. Miért is várunk oly sokszor arra, hogy valaki más találja meg az elvesztett, elveszett vágyainkat, örömünket és ne mi a sajátunkat. No, persze ehhez pontosan tudnunk kell a paramétereket, a méretet, a kereteket, vagyis a formát és az anyagot, amely számunkra is elfogadhatóvá teszi a viselt lábbelit, azt, hogy mi milyenek is vagyunk, milyen fából is faragtak bennünket. Azt a lábbelit, amellyel aztán évekig járjuk az utunkat.

Történt egyszer a minap, hogy egy kedves ismerősöm lelkesen mesélte, hogy minden döntésünk eredménye, következménye, a döntés mikéntjének megítélése három év múlva nyer értelmet. Az akkor történt események függvényében lehet megítélni, hogy vajon pár évvel azelőtt mit ért az adott helyzetben való megnyilvánulásunk, tettek szintjén történő cselekedetünk, döntésünk.

Három év alatt pedig oly sok minden történik, történhet.

Pár hete egy csendes budai kávézóban összetalálkozott két ember, akiknek - bár ismerték egymást régről, hosszasan soha nem volt alkalmuk beszélgetni. Egyikőjüket külföldre sodorta az élet, az elhivatott munka, a család, a másik pedig ugyancsak a családjának és a munkájának élt hasonlóképpen. Egy véletlenszerű, de talán sorszerű találkozás ébresztette rá mindkettőjüket, hogy közel húsz éven át valamit, valahol máshol, másban kerestek és talán húsz év eseményei kellettek ahhoz, hogy mindketten rájöjjenek, egymásnál hagyták üvegcipőjüket. Hogy hogyan pottyantak egymás életébe, egyikőjük sem értette igazán; csak azt, hogy ez így, most jó nagyon. Meddig tudják megélni egymásnál hagyott vágyaikat, egymásba illesztett életüket? Sok minden máson is múlik talán ez. Nincs bevált recept arra, hogy miben is rejlik az üvegcipő ereje, lehet, hogy éppen a sebezhetőségében van.

Persze, ha valaki megtalálja a maga üvegcipőjét és bizonyosságot lel, hogy az az övé, vigyázzon rá minél tovább! Mert az álmok valóra válhatnak, még ha egy-egy esetben nehéz megértenünk azt, hogy vannak az életben dolgok, amelyeknek soha, semmilyen körülmények között nem szabadna megtörténnie, pedig megtörténik… úgy, hogy semmit nem lehet tenni azért, hogy megakadályozzuk.

 A sors ugyan változó, de továbbra is fennáll mindenki számára a jelige. „Az üvegcipő keresi gazdáját.”