Az ötödik gyertya

Gyönyörű a reggel Karácsony első napján, legalábbis itt errefelé. Tiszta, nyugodt, mosolygós. Épp olyan csendes, mint ahogyan a tegnap este szándékozott megállítani a világot pár órára. Az Advent időszakában, annak csendesedő, lemondásokkal is járó, ám a szeretet fényét hozó megannyi pici élménye egy nagy csomagban a fa alatt kibontásra került. Meggyújtottuk a negyedik gyertyát az adventi koszorún, gondosan őrizve orgonasíp lángjait. A fehér lángok táncában benne van az elmúlt 4 hét napjainak történése, élménye, szeretete.  Nézem, nézem a lángokat és az egyik gyertya lecsorgó viaszfolyama kapcsán újra gyereknek érzem magam.

Gyurmaszerűen visszaépítem a peremét biztosító bástyát és amíg elbíbelődök vele azon gondolkodom, hogy egy láng őrzése – kinek-kinek hol – jelen esetben az adventi koszorú esetében, milyen csodálatosan felemelő érzést vált ki a maga csendjével. Mert csendet parancsol magának a láng, a fény, felvillannak benne történetek, filmszerűen szabad utat engedve a gondolatoknak, amelyek nem kérdeznek vissza, amelyek nem várnak választ, mert az jön, érkezik magától. A lángot nézve talán képesek vagyunk önmagunk érzéseivel szembenézni, megbékélni, eggyé válni.

Sokan vannak olyanok is, akik adventi koszorú nélkül pusztán a lelkükben teszik ugyanezt. Szimbólumok és hagyományok vesznek körül bennünket, amelyek tartást, identitást, biztonságot, keretet, rendszert, összetartozást jelentenek az életünkben. A negyedik gyertya meggyújtásával az Adventi időszak véget ér, de valami új elkezdődik. A Megváltó születésével, a felszabadító szeretet erejével sokunk szeretne meggyújtani és meg is gyújt egy újabb lángot, amely nincs koszorúban, nincsenek társai, csak pislákol, mutatja az utat, az életet, a reményt, a vigaszt, az elfogadást egy éven át a következő adventi készülődés időszakáig.

Megannyi élmény, történés, kedves, kellemes vagy éppen gondokat jelentő pillanat vár ránk és nyit egy újabb fejezetet ilyenkor. Hetek, napok, órák, percek hívnak egy időutazásra, a jövőbe. Karácsony és Újév elteltével engedélyezzük magunknak újra a mindennapok pörgését, ritmusát, folyamatosan keresve az egyensúlyt, a bizalmat, legyen az magunkba vagy másokba vetett.  Talán épp a figyelem, a csendesedés, a lemondás, ami háttérbe szorul az adventi négy hetet megelőző hosszú előkészítő időszakban, aztán négy hét alatt azt gondoljuk, hogy bepótoljuk az elmaradt figyelmet, szeretetet, önvizsgálatot.

Gondolatban meggyújtok egy ötödik gyertyát, amelynek lángjában hétről hétre megmerítkezek. Észrevétlen gyorsasággal válnak a percek napokká, a napok hetekké, a velünk történt események, azok bennünk lecsapódó érzései pedig olykor megmagyarázhatatlan, olykor felszabadító hatása sokáig tart. Az ötödik gyertya lángja pedig várja, hogy vigyázzak rá egészen a következő advent időszakáig.