Csak a mama meg ne tudja!


„Érzem, fáj a lelked. Emlékszel mit mondtam? Szalmaláng.. Ha valóban szeretünk valakit, úgy mindent elfogadunk, amit ő mond és tesz …. rajongásig vagyunk érte és ha azt érezzük, hogy ő most nem figyel eléggé ránk, még azt is szeretjük benne… még ha fáj is. No ez a szerelem”… mondta a nagymama a  17 éve kisunokájának, aki elkeseredetten, csalódottan  zokogott a vállán egy szakítás után és csak annyit bírt mondani, hogy nem értem, annyira csalódtam benne. A nagyi igazi titkos cinkostárs volt. Unokái szívesen osztották meg vele örömüket és ha bánat érte őket , az ajtaja szinte magától nyílt, mint aki érzi, tudja, hogy unokái bebocsátásra várnak.
A mama az egészségügyben dolgozott több tíz éven át és ma, nyugdíjasként aktív közösségi média életet él; kommentel, megoszt, tájékozódik. Követi az eseményeket, olvassa a cikkeket, az egészségüggyel kapcsolatosakat különösen, no és figyeli a család mozgását, az unokáiét, a vejéét, ők pedig rá-rá néznek a mamára. No de ebben ugye nincs is manapság semmi meglepő. A mama tájékoztatja a családtagokat, hogy éppen, mit lát, hall, vagy milyen butaságot vagy felháborító dolgot kommentelt vagy osztott meg valaki. Igazi modern „falu hírmondója” ő, csak nem éppen a falu főutcáján ülve szerzi az információt, vagy egy fővárosi gangos bérház ablakából tart ügyeletet, hanem a fészbukon keresztül. 
Régen volt már az, amikor el lehetett bármilyen információt is rejteni előle, de manapság ez egyre nehezebb, az unokái érzései pedig mint egy nyitott könyv fejezetei nyílnak meg előtte.
„Nem lehet, hogy túlságosan akartad és nem ő a csalódás, hanem te nem tudtad őt időben tisztán látni.?”- faggatta Dórit a nagyi, akinek szűnni nem akaró zokogása eláztatta az alacsony termetű, még mindig csinos, korosodó asszony blúzát. Dóri látszólag nem hallott semmit, nem érdekelte semmi. Aztán mégis kibújt a mama óvó vállgödréből és visszakérdezett.
„Tisztán látni? Őt? Hogy milyen ő? Hogy érted ezt? – hüppögött egyre csendesebben Dóri
„Lásd meg benne azt, aki te vagy, ismerd fel az érzéseid mögött önmagadat. No és lásd meg benne az ő érzéseit, ha szereted, szeresd ezzel együtt.” A lány néma tekintettel figyelt. „Nézd, te honnan, hova jutottál, mit kaptál általa; egy jó szokást, egy figyelmeztetést, egy felismerést? Tudom, hogy csalódott vagy, de gondold végig, hogy a fájdalmon túl mi dolgotok volt egymással. Arra is rá fogsz jönni, hogy mi, de ezt neked kell tudnod.”
„Elmesélek neked egy történetet” – folytatta. Nagyapád halála után nem találtam a helyem sem itthon, sem a piacon, sem sehol. Aztán egy reggel arra ébredtem, hogy az egyedüllét nem feltétlenül jár azzal, hogy magányos legyek. Kitűztem magamnak egy jelmondatot a magány ellen. „Szerezz be szenvedélyt az idős mindennapjaidra!” Na, mit szólsz? Eljárok kirándulni, a barátnőimmel végig teszteltük a város cukrászdáit, táncolni kezdtem újra, úgy, ahogyan nagyapáddal annak idején. Na, és kinyílt a világ körülöttem, nőnek érzem magam, nem számít, hogy hónapról hónapra megjelenik egy újabb ránc, szórakoztató emberekkel hoz össze a sors. Épp tegnap hívott egy barátnőm, hogy lenne e kedvem egy kórusba eljárni vele, ahogy régen. Élvezem az érzést, hogy újra élek, mert tudod te nagyon jól, hogy nagyapáddal én is meghaltam egy kicsit.”
Dóri az utolsó mondat hallatán magához ölelte elhomályosult szemű, mosolygós nagyiját, akit hosszasan tartott karjaiban, érezve a mama nehéz sóhajai között nagyapja halk suttogását.  Dóri és a mami – hiszen a család nagy része így szólította - két órán át beszélgettek. Az emberekről, a szerelemről, a tisztánlátásról, a megérzésekről, amelyekre hallgatnunk kell, a becsapásról, és a fájdalmasan megélt magányról is. A nagyi teát főzött és hamis túrógombócot, amely felszárította Dóri könnyeit, cserébe Dóri megmaszírozta a nagyi fájó nyakát.
Aztán megcsörrent a telefon, Dóri anyukája telefonált, aki nem tudta elképzelni miért nem veszi fel lánya a telefont órák óta és hol a csudában lehet. Dóri picit eltartva a fülétől hallgatta édesanyja dorgáló, aggódó szavait, majd halkan a mami felé súgta kedvesen mutatóujját a szájára téve, „Csak anya meg ne tudja!!” – Azt, hogy mire gondolt Dóri a nagyinak nem kellett elmagyarázni, a kettőjük közötti beszélgetésben újabb kötelék szövődött, amelyben nagymama és unoka történetei egymásra találtak. 
Azóta rejtjeles, kódolt mondat lett a „Csak a mama meg ne tudja!”közöttük, amely annyit biztosan rejtett magában, hogy „De jó is volt csak veled ezt megbeszélni! De jó, hogy vagy nekem, hogy bizalommal fordulhatok feléd!, no és az is, hogy „Kíváncsi vagyok a véleményedre, de az is elég, ha csak meghallgatsz”.
Azóta eltelt pár év, a „titokra” fény derült, így nagymama, anya és Dóri együtt nevetnek sokszor és mondogatják, hogy „Csak a mama meg ne tudja!” Dóri azóta szakított a fiúval, belátta, hogy nem egymáshoz valók, a nagyival való beszélgetés sok más dologban is felnyitotta a szemét, megnyitotta a lelkét, így kezdte el írni Dóri naplóját, amelyben a nagyi újabb szenvedélyeiről éppúgy szó esik, mint az ablakon kopogtató újabb szerelemről.

TOP