Dávid és a pillangók

Esett az eső, szaladtam a vízcseppek elől, nyakamban a kapucni, amikor egy ismerős hang köszönt rám. Kikukucskáltam saját magam sátrából egy pillanatra, amikor annyit láttam, hogy ott állt előttem egy férfi! Bólintottam és motyogtam valami köszönés félét, egy általános Jó napot!-ot. Gondoltam, biztosan összekever valakivel. A hangja és a mosolya is ismerős volt, de talán sietek tovább, ha nem szól utánam még egyszer. 

- Nem ismer meg? 

Dávid volt az. Rég nem találkoztunk, a telefonon keresztül pedig nem hallatszik a minusz 43 kiló! Dávid éppen ennyit fogyott az elmúlt pár hónapban, alig ismertem meg. Megállok, a kapucnit már lehajtom, nem számít az eső, hagyom, had ázzon a hajam! 

- Szerelmes, Dávid? Mi történt? De vékony lett! Meséljen! – kérdezem és kérem kíváncsian és nem titkolva csodálkozásomat.

 Magázódunk, csak amikor valami munka miatt nem értjük egymást, akkor váltok át tegeződősbe, nekem olyankor könnyebb, ő viszont maradt a magázódásnál udvariasan. Dávid autodidakta módon lett grafikus, web-szerkesztő és fejlesztő amellett, hogy egy állami gondozott otthonban felügyelőtanár.  Több mint tíz éve ismerem,  segítem, figyelem, hogyan értelmezi, szemléli a világot, hogyan gondolkodik, hogyan segít, hogyan teszi a dolgát és próbálja újabb és újabb ötleteit a saját közössége javára fordítani. Mert mindig tisztán látja a valóságot és töri a fejét valamin. 

Elmesélte, hogy paleo diétázik és milyen szuper, hogy ehet rendesen, így fogyott már 43 kilót. Megfiatalodott. Lelkesen mesél tovább, hogy most már edzeni is elkezdett! Fotót is mutatott, büszkén!!!  Mindent szépen sorjában. Beszélgettünk még -  ahogy szoktunk -  mi újság úgy egyébként, az egyesületüknél és természetesen megbeszéltük a tervezett közös csoportos kirándulás programját is. Dávidnak mindig vannak ötletei, nagyszerű ötletei, imád ötletelni. Meglepően képben van a világ és a mindennapok dolgaival, mindenféle újítással is.  Meséli, hogy most éppen szobafestő barátjával dolgozik a közelben.

Az eső továbbra is esett, minden sejtemet átjáró mosollyal siettem tovább, szerte áradó büszkeséggel a szívemben! Több mint 10 éve ismerem, dolgoztunk, dolgozunk együtt nehézségeken, előítéleteken át... mert az volt bőven. Mindig is hittem benne, mert valami azt súgta, hogy jó ember! Állami gondozott volt! Na és? Roma! Na és? Nagy mackós darab! Na és!! Van az úgy, hogy ez mind nem számít! Önzetlen ember, akiben nem csalódtam még. Akiért érdemes volt kiállni, akiben meg lehet bízni. Amit megígért, megcsinálta, s amit megígértem neki, mindig teljesítettem.  De ebben ugye nincs is semmi különös, vagy legalábbis nem kellene, hogy legyen a sok sztrereotípia ellére. Nekem mégis valamiért, valahogyan a mínusz negyven egynéhány kilójával reményt mutat 

A csepergő tavaszi eső jót tesz, jól esik most sétálni. Az esőben lassítom lépteimet és azon gondolkodom, hogy mennyit nyom igazán 43 kilónyi előítélet, szeretet-öleléshiány, figyelem, bizalom es forrás hiány egy ember életében. És ez most Dávidnál mind a múlté?

Büszke vagyok. Büszke vagyok Rá, olyan jó érzés ez, pedig ez pusztán az ő érdeme. Egyszerűen örülök, hogy tudatosan belevágott abba a fejlődésbe, amiről ő maga sem tudta mit hoz még magával ő maga sem tudta, hogy egy új ember születik, hogy a feladatok, a mosoly mellett egyfajta átalakulás, a lélek fejlődésének története zajlik benne, ami mintául szolgálhat másoknak. Hogy azzal segít, hogy mintát, példát mutat.

Eszembe jut egy kedves önkéntesünk alkotása a minap, amelyben apró papír pillangókból alkotott egy szívet. „A japánoknál a pillangó a változékonyság szimbóluma. Azt mondják, hogy ha egy pillangó felbukkan az életedben, akkor az a benned rejlő erőforrásra, és a fejlődésed következő, előtted álló  fokára hívja fel a figyelmet. Olyan, mint egy boldog fuvallat. Felhívja a figyelmet a teljes átalakulásra, ehhez azonban teljes megújulásra van szükség.”

Dávid talán most tiltakozna, de az ő pillangói új irányt mutatnak nemcsak nekem.  Az állami gondoskodásban élők gyerekként és később felnőtté válva életükkel, mindennapjaikkal azt a láthatatlan deficitet mutatják meg, amellyel a családok egy része nem akar vagy nem tud vagy nem képes szembesülni. A figyelem, a szeretet, az egymás iránti elfogadás és bizalom megléte, a hibázni lehet, mert emberből vagyunk érzése, a megbocsátás, a feloldozás, az egymás képességének felismerése és abban való segítése, az indulatok kezelésének lehetőségei, nehézségei, a közösen megélt pillanatok mind kérdőjelet írnak a mindennapok egére.

A számítógép kereső motorja persze folyamatosan új lehetőségeket,megoldásokat dob fel, de ne felejtsük el, hogy minden megoldás végén ott körvonalazódik a nagybetűs ember a maga pillangóival.