Elkísérés Pünkösd rózsakertjében


„Zenét hallgatok egyedül, legbelül is. Megvalósult végre, s egy arc vetült belső vásznamra, igen Ő volt az, figyeltem, a zene segített… kiderült, mit takargat. Csendült a lelkemben, hogy a tiéd lehetek újra, ahogy megálmodtuk, éljük tovább az életet. Te itt, én ott. Én maradtam, a gyerekek felnőttek, s már csak én nézek át magamon. Itt az ágyban, a magány felráz, már nem félek, se tőled, sem mástól. Szereteted átjár, s hálát adok, segíts tovább lépnem. S, ha érzem, szeretsz, újra bízhatok.” – a rózsák között sétálgatva Pünkösd vasárnap ezek a sorok jutottak eszembe egy búcsú sorai, amelyeket féltve őrzök, amelyek segítettek, átsegítettek valakit egy másik világba.

Emlékszem, hogyan vívódott magában. „Várom, hogy dönts, bár már döntöttél, mégis hallgatsz! Miért? Kérlek, tudasd! Tisztelj, ember maradj, nem nekem, magadnak. Hinnéd? A tudat tovább vinne innét, oldozz el, kérlek.!” – fohászkodott. 

„Félsz? Újra szárnyra kapsz majd. A döntés mindannyiunknak nehéz, mert következménye van.” Hallotta vigaszul sokszor.

„Meg akarok halni! Nem érted? Meg akarok halni! Szánalommal nézel a szemembe, Intézzem el. Azt hiszed, csak intéznem kell? Rohadék vagyok. Mondtad ezerszer. Hagyom. Érezd, te vagy az erősebb. Meghajolok előtted, most jó?? Ellágyul a szemed, megáll a kezded. Látom rajtad, hogy szeretsz egy pillanatra, de Ne, inkább legyél durva! Úgy jobb nekem, nem fáj annyira! Kísérj el, Vigyél haza, vigyél haza, meghalok!

Simogatom a fejed… búcsúzom. Ha szeretnéd én most elengedlek. Látod, a búcsúnk is közös…

A legcsodálatosabb a lélek hangja, a saját lelkünkké éppúgy. A rózsák csodálatos szirmai körbefonták a könyörgést, az imát, elengedték a félelmet, a haragot és az összeforrt lelkek áramlanak tovább.

TOP