Van itt sok, olyan, mint Gombóc Artúr készletében; kerek, kitűnő, savanyú, édes, gömbölyű, szögletes, gyűrött és szabályos, becsomagolt és csomagolás nélküli, na es persze, ahogy mások elől féltik a gyerekek rejtett és dicsekvésre okot adó!
A közösségi média falát bogarászva meg-meg akad a szemem a
szülők által posztolt, büszkeségre okot adó félévi bizonyítvány másolatokon!
Elgondolkodtató, sokan szóvá is teszik, mondván; “megkérdezte a gyerekét, hogy
kiteheti-e,. Tud-e róla az érintett? Kinek és miért is van szüksége, hogy minél
többen tudják, lássák hogyan is produkált a gyermek, illetve inkább máshogy
fogalmazva, hogyan is értékelték a gyermek teljesítményét.?”
Mielőtt bárki egy oldalra helyezkedve elkezdene véleményt
formálni, nézzünk csak egy kicsit a virtuális eszközkészlet szándékoltságának a
mélyére!
Tudjuk-e, ismerjük-e milyen nehézségekkel küzdött a gyermek az
iskola kezdéskor, vagy milyen veszteség érte személyesen őt vagy a családot;
legyen szó egy szakításról, nagyszülő elvesztéséről esetleg egy költözésből
adódó lakhelyváltozásról, vagy barátikör elvesztéséről, netán egy betegségből
adódó felépülésről.
Milyen küzdelemből érlelődő büszkeség testesül meg egy-egy
kitűnő bizonyítványban a szülő szemüvegén keresztül.
Jó válasz-e; a “Tudom, hogy min ment keresztül, hogy ezt
elérje...!” Magam is csapongok, van-e helyes elv, iránymutatás ebben! A büszke
szülő, nagyszülő érzése, a magával ragadó érzés és boldogsághormon szétáradása
talán hasznos, ha keretek között, kontroll alatt marad! Mert ugye, Gombóc
Arthurt is elragadta a hév, ha csokoládét látott, a szülővel is madarat lehet fogatni
egy-egy dícséretes félévi vagy év végi értékelés alkalmával!
A mértékkel és léptékkel elve hasznos felkiáltójel, na de egy
tábla csokoládé azért jár érte!