Bélyegek és világok

Kiállítás megnyitó. Megannyi helyen, megannyi féle módon.

Zsófi fellép, táncolni fog édesanyja várva várt kiállításának ünnepélyes megnyitóján!

Odaszalad, beül egy pillanatra Judit ölébe, majd izgalmában fel s leteszi a tánchoz szükséges kalapját. Szeretne jót s jól tenni, örömet szerezni az anyukájának, másoknak és talán picit ezzel önmagának is. Csoda van készülőben, a szeretet csodája.

Táncoló talpak készen áll! Felcsendül a zene. A sok ismerős arc között rábukkanok Zsófi szégyenlős, huncut mosolyára, amely mögött azért látszik, hogy izgul, minden erejét összeszedve koncentrál. Épp szemben ülök vele. Minden mozdulata az övé..., mindegyik, az együtt mozgó és a csoporttól eltérő, egyedi ütemben végzett is. 

Judit csendes, visszahúzódó középkorú hölgy, itt-ott követ gördített elé az élet, de ezt sajnos sokan elmondhatják magukról. Három gyermek édesanyjaként, közgazdászként szolgál. Segíti az ügyfeleket, hogy boldoguljanak és talán nem is sejti azt, hogy mintát is mutat a környezete számára abban, hogy elfogadják a saját útjukat, saját sorsukat.

Bélyegekből készít képeket, montázsokat és üzen a világnak, “Hahó, így is lehet! Hahó, én így látom” mert a látásmód, amely utat tör magának a képek témaválasztásában az alkotás során tovább él, átitatódik valami nagyon személyes, nagyon őszinte, nagyon természetes üzenettel! Juditról és a világról, amely mindannyiunkat körülölel. A bélyegek életre kelnek, ahogy oly sokszor elképzeljük a gyerekek polcán a játékokat beszélgetni és önálló együttesként, csoportként átalakulnak! Bélyegtáncot járnak.

Megannyi kellemes és kellemetlen élmény érezteti, milyen könnyű valamit stigmával illetni, megbélyegezni akár annak okán, hogy más, mint a többi, hogy másként cselekszik vagy gondolkodik, mint a többi vagy éppen valami olyan hibát, bűnt követett el, amely kapcsán nem kap feloldozást! 

A bélyeg kommunikál, közvetít, itt is és átvitt értelemben is. Az egyetlen művészeti tárgy, amely ragad.

Lehet-e másra használni, mást üzenni vele, mint azt, hogy ráragasztjuk valamire vagy valakire. És tisztában vagyunk-e vele, hogy ha az fent van, nehezen szedhető le. Nyoma marad talán örökre a felületen és talán annál mélyebben is.

Igen, Judit képeit nézve, lehet másképp.

Zsófi közel 30 éves Down-szindrómás emberke, egy kis csoda. Az ő élete, léte van minden kép mögött. Judit kreativitását, alkotó erejét Zsófi teremtette! Köszönet érte mindannyiunk nevében.

A bélyegeket pedig csak óvatosan ragasztgassuk, tudnunk kell mikor, hogyan, hova, és azt is, hogy milyen esetleges következményekkel tesszük.