Kiállítás
megnyitó. Megannyi helyen, megannyi féle módon.
Zsófi
fellép, táncolni fog édesanyja várva várt kiállításának ünnepélyes megnyitóján!
Odaszalad,
beül egy pillanatra Judit ölébe, majd izgalmában fel s leteszi a tánchoz
szükséges kalapját. Szeretne jót s jól tenni, örömet szerezni az anyukájának,
másoknak és talán picit ezzel önmagának is. Csoda van készülőben, a szeretet
csodája.
Táncoló
talpak készen áll! Felcsendül a zene. A sok ismerős arc között rábukkanok Zsófi
szégyenlős, huncut mosolyára, amely mögött azért látszik, hogy izgul, minden
erejét összeszedve koncentrál. Épp szemben ülök vele. Minden mozdulata az
övé..., mindegyik, az együtt mozgó és a csoporttól eltérő, egyedi ütemben
végzett is.
Judit
csendes, visszahúzódó középkorú hölgy, itt-ott követ gördített elé az élet, de
ezt sajnos sokan elmondhatják magukról. Három gyermek édesanyjaként,
közgazdászként szolgál. Segíti az ügyfeleket, hogy boldoguljanak és talán nem
is sejti azt, hogy mintát is mutat a környezete számára abban, hogy elfogadják
a saját útjukat, saját sorsukat.
Bélyegekből
készít képeket, montázsokat és üzen a világnak, “Hahó, így is lehet! Hahó, én
így látom” mert a látásmód, amely utat tör magának a képek témaválasztásában az
alkotás során tovább él, átitatódik valami nagyon személyes, nagyon őszinte,
nagyon természetes üzenettel! Juditról és a világról, amely mindannyiunkat
körülölel. A bélyegek életre kelnek, ahogy oly sokszor elképzeljük a gyerekek polcán
a játékokat beszélgetni és önálló együttesként, csoportként átalakulnak!
Bélyegtáncot járnak.
Megannyi
kellemes és kellemetlen élmény érezteti, milyen könnyű valamit stigmával
illetni, megbélyegezni akár annak okán, hogy más, mint a többi, hogy másként
cselekszik vagy gondolkodik, mint a többi vagy éppen valami olyan hibát, bűnt
követett el, amely kapcsán nem kap feloldozást!
A bélyeg
kommunikál, közvetít, itt is és átvitt értelemben is. Az egyetlen művészeti
tárgy, amely ragad.
Lehet-e
másra használni, mást üzenni vele, mint azt, hogy ráragasztjuk valamire vagy
valakire. És tisztában vagyunk-e vele, hogy ha az fent van, nehezen szedhető
le. Nyoma marad talán örökre a felületen és talán annál mélyebben is.
Igen, Judit
képeit nézve, lehet másképp.
Zsófi közel
30 éves Down-szindrómás emberke, egy kis csoda. Az ő élete, léte van minden kép
mögött. Judit kreativitását, alkotó erejét Zsófi teremtette! Köszönet érte
mindannyiunk nevében.
A bélyegeket
pedig csak óvatosan ragasztgassuk, tudnunk kell mikor, hogyan, hova, és azt is,
hogy milyen esetleges következményekkel tesszük.