Átjárás


Fura, viharokkal teli ez az idei tavasz. Hangos morajlással, nagy széllel, majd fülledt meleggel változékony arcát mutatja az időjárás; a szórványos esők nap, mint nap feladatot adnak hogyan is öltözködjünk munkába menet vagy éppen csak úgy, már-már felcímkézve gardróbunkat „Az atlétától a széldzekiig” felirattal. Na, de mindegy is, mert ugye örülnünk kell annak is, hogy idő is van és járás is van végre. Kijárás, bejárás, átjárás, összejárás, lejárás, feljárás, megjárás, eljárás, rájárás, idejárás, odajárás, kinek mi éppen.

A kijárás után végre lejárhatunk, feljárhatunk egymáshoz, összejárhatunk barátainkkal, rokonainkkal, ismerőseinkkel, újra értelmezve, újraértékelve saját világunkat és a körülöttünk megmaradt valóságot. Más most minden, talán nem is tudjuk a választ, hogy miben más, de belül valami bizonyára megváltozott akár beismerjük, akár nem.

Több időt töltünk az online térben, ahol új lehetőségeket fedezünk fel másokban és talán magunkban is akár felhasználóként, akár új tartalomgenerálóként. Videókat gyártunk, értékesítünk, szórakozunk, vagy éppen szórakoztatunk a túlélés reményében. Na, de van itt az a bizonyos offline világ is, szerencsére még mindig van. Egyre másra próbál átkúszni az online térbe ma már egy-egy kiállítás, színházi, zenei produkció. Vajon jó-e ez így, ez-e a túlélés receptje minden területén az életnek, vagy megmarad valami az érzelem, az együttérzés, az empátia, a kreativitás, a kíváncsiság és megannyi emberi tulajdonság esetében.

Elmélkedek, ez most jól esik és egyfajta kényszer is persze. Nézem a festményeit, egyik másik mesél már első pillantásra, hol a színek hatása, hol az ecsetkezelés, hol a motívumok élednek egy-egy gondolattá, történetté, vagy csak egy képi világgá. Na, persze megannyi festményről, grafikáról elmondható hasonló, de itt ez most valamiért külön érdekes és más. Divatszóvá érett ez most; más, más, igen, akkor is más! Közel két éve ajándékozta a hospice osztályunknak alkotásai számos darabját egy budapesti festő, Márta. Csak úgy…., csak mert művészetével szeretett volna segíteni a gyógyíthatatlan betegek és családtagjaik támogató elkísérése során.

Színek, formák játéka, valamiféle lázadó, érzelmekkel teli érző világ tárul elénk. A vírusválság okozta helyzet kapcsán minden kép, amely az osztály falát díszítette Debrecenben egy irodába került, ahol új életre keltek az alkotások. Talán éppen úgy, ahogyan az újraindult életünkben sokak keresgélik a megfelelő utat, új impulzus, motiváció, prioritás, fókusz után kutatva. Vagy éppen az újra tervezés gondolatával birkóznak és új kompetenciákat felfedezve próbálják túlélni, szeretnének továbblépni a megélhetés reményében, mert sajnos ez is hozadéka az elmúlt hónapoknak.

Nézegetem együtt a különböző hangulatú képeket, s kicsit a story cube játék jut eszembe. Egyik kedvenc játékom; különböző kockákból áll, amelyekből véletlenszerűen dobva egy-egy történetet kell elmesélni az éppen „kidobott” oldalak képei alapján. Próbálom kitalálni melyiket milyen hangulatban és élethelyzetben festhette. Milyen élmények mozgatták az alkotó „youtuber Márti” ecsetét. Mert ő is kilépett az online térbe… Tudom, hogy egy apróka budapesti gangos lakásban lakik és alkot, ahol mind az élettér, mind az alkotási szabadság keretei szűkösek.

Egyik kép a másikba ér, ahogyan rájövünk, olykor életünk kockái is. Régebbi ismerősök a semmiből előkerülnek és rákapcsolódnak életünkre olyan természetességgel, mintha ez eleve elrendeltetett lenne, vagy éppen akad, aki eltűnik, mintha nem is lett volna dolga a mi kis világunkban. Na, de ugye ettől szép ez az élet.

A képek újra eszembe juttatják, az örök rejtélyt, miként van esély a régit, a hagyományokat követőt újra gondolni, újra értelmezni, újra éleszteni a benne lévő tartalmat egy újonnan érkező áramlat, környezeti, társadalmi hatás révén; vagyis modernizálni, a jelenben is értelmezhetővé, izgalmassá, „értékesíthetővé” tenni a meglévőt. Számos kulturális ágazat próbálkozik az átjárással, az építészettől, a nyelvészeten, a képzőművészeten át a zenéig. Ha pedig szeretnénk átjárni korszakokat, műfajokat, vagy akár csak gondolatokat meg kell ismernünk és értékelnünk a „honnan jöttünk” világát és az abban rejlő összefüggéseket, bármi is legyen az. Érdekes, kalandokkal teli utazás vár ránk, védőfelszerelést felvenni, hiszen meglepetésszerűen érhet minket a felismerés, hogy a modern nem mindig jobb vagy szebb, egyszerűen csak más, talán más információval teli, talán jobban tetszik. Elfogadni, megérteni a két világot; a hagyományt követőt és az újra gondolt változatát, valódi érettségre vall. Ki-ki gondolja végig saját életében, milyen izgalmas a megszokottból kilépve valamit újra fogalmazni, átértelmezni. Milyen új élményeket, felismeréseket kapunk.

Na, de vissza a mai viharhoz, ami jégesővel érkezett, olyan jégesővel, mint amit gyakran gyermekkorom nyarain éltem át. Jött a maga erejével, keménységével, képlékenységével sokszor megannyi kárt okozva, megrémisztve, ugyanakkor megtisztítva a környezetét. A vihar elültével a „rendrakás” után a nyugalom, az átláthatóság, a tisztánlátás veheti kezdetét. Persze rajtunk is múlik sok minden.

A festmények szép lassan visszakerülnek a gyógyíthatatlan betegeket ápoló debreceni hospice osztály falaira, ahol életünk egyik ajtaján történő átlépés mindennapi, a maga fájdalmas, de csodálatos pillanata a gondoskodás, a figyelem és a szeretet jegyében zajlik. Az említett képek ereje pedig talán éppen abban, hogy átjárva lelkeket, átjárva lelkeken, mindenkire máshogy hat, mindenkinek mást mesél. 

TOP