APAMONDTA.HU -KIBESZÉLŐPLATFORM APÁKNAK

Ja, hogy az apák is szeretnek beszélgetni? Na, nem pusztán üzleti dolgokról, a munkáról, hanem a napi teendőkről, a gyerekeikkel vívott harcaikról, az örömeikről, a sikereikről és a kudarcaikról?

Kikívánkoznak gondolatok, érzések, élmények vagy történetek az „átörökölt” mintákról, az önmagukkal való elszámolásról, a lemondásokról, az alkalmazkodásról éppúgy, mint a családi védőháló mikéntjéről, no és a megélt vagy éppen meg nem élt apaságukról.

Az apamondta.hu egy olyan platform, ahol bátran, őszintén, önkritikusan megnyilvánulva hallhatunk történeteket apai szerepekről, az intelmektől, a szigorúságon keresztül a meglágyított apai szíven át. A gyermeki rajongásra, a gyermekkori csínytevések lenyomatára, a szigorra, a biztonságra, a jelenlét teljességet adó élményére immár apaként visszaemlékezni bizony izgalmas utazás a gyermeki énünk bolygóján. Kimondatlan érzések törnek elő és csalnak mosolyt vagy éppen könnyet az arcunkra, hiszen az őszinte, önkritikus, bátor szembenézés az igazi valóság show.

Előttem az utódom, avagy mennyire esett messze az alma a fájától!-halljuk oly sokszor. Beszélgetni az apaságról? Őszintén? Na, igen, ezt is lehet! Minta sokféle lehet, na és apa is… Miben rejlik valójában az apaszerep, kinek mi az apai minta?

Az életkori sajátosságok tükrében az apa és a gyermek kapcsolatának alakulása sokszor hozott és megtapasztalt szülői viselkedésformák eredményessége vagy néhol sikertelensége. Ennek viszonylatában is eltérő mintákat lehet látni. A tegnap feladatai a gyermekneveléssel ma folytatódnak, de elnyúlnak a „holnapután-ba” is.

Család, Anya, Karrier vagy Család, Apa, Karrier. Látszólag nincs különbség, rövidítve mindkettő CSAK. A valóságban azonban más és más megoldások mutatkoznak annak kapcsán, hogyan lehet összeegyeztetni a családi szerepeinket a hivatás gyakorlásával. Más és más megoldást vázol fel egy anya és egy apa, egy férfi és egy nő, de a végén mindkettő esetében az egyenlőség jel végén ugyanaz áll; CSALÁD. Az apamondta.hu csak próbát tesz arra, hogy

legyen ez egy CSAK program, amely közelebb hozza kicsit az apaságot,

legyen ez egy CSAK program, amely a családi védőhálóról szól,

legyen ez egy CSAK program, amelynek legalább két fontos alkotóeleme van, az apa és az anya.

Na, de miért is lehet érdekes, fontos, hasznos meghallgatni az édesapákat. Számít? Tudjuk?

Ismerjük-e mi is az ő igényük, szükségletük, milyen minta alapján váltak vagy éppen még nem váltak apává? Milyen változást jelent, jelenthet egy gyermek érkezése két ember életében? Több lesz valami, vagy csak más? Miben más apaszemmel, vagy anyaszemmel a gyermek érkezése után a kapcsolat, mint korábban, amikor “csak ketten voltunk”?  Megannyi kérdés toporog az ajtón és bebocsátásra várnak a válaszok, megoldások. Válaszok mindig vannak, megoldások is, no persze egyénenként más és más- Van köztük működőképes és van olyan is, amely nem. Valódi megoldások helyett egyéni, őszinte tapasztalatok, megélések sorakoznak fel az apamondta.hu című programsorozat rádióműsorában, amely közel száz édesapa, férfi, nagyapa emlékeiből merítkezik.

Fontos az életben sokszor, hogy dolgokat, eseteket valami relációjában vizsgáljunk. Esélyegyenlőségi kérdések vagy a munkaerőpiacon a nők és férfiak viszonylatában mindig fontos hangsúlyozni ezt.

Az apa és anya relációjában talán visszakanyarodhatunk az origóhoz, Karintyhoz és feltehetjük újra és újra a kérdést; mennyire érvényes a Karithy féle férfi-nő viszonyulás gondolatisága az anya-apa viszonylatban; miszerint a teljes anyasághoz, vagy apasághoz mennyire szükséges a másik fél?

Az apamondta.hu program önmagánban azt üzeni, hogy az apaság, a szülőség vidám dolog, sokszor különböző nehézségekkel és konfrontálódással, de azért mégiscsak nagyszerű dolog, ha sikerül egyensúlyban tartani.

Olyan résztvevők is a beszélgetőpartnereim, akiknek már huszonéves gyerekei vannak, és túl vannak egy esetleges krízishelyzeten. Így szó esik azokról a szülői, apai szerepekről is, amelyeket már nem a kisgyermekek mellett élnek meg, hanem megélve, megtapasztalva helyzeteket felnőtt gyermekekkel való kapcsolatukban.

Ki, mit tanult a saját apaságából, mire tanít, vagy tanított a gyermek?  Ki mit haladt meg a szülői mintájából? Hiszen nemcsak olyan dolgokat kapunk, amelyeket követni szeretnénk, hanem olyanokat is, amelyeket meghaladni... és vajon látjuk-e, hogy mi volt az, amit nem kellett volna átadnunk?

Anya csak egy van szokás sokszor mondani. Megannyi cikk, jegyzet, blog szól az anyai szerepekről, az anyák terheit méltatva családösszetartó erejüket, gondoskodó, tápláló, ölelő, vigyázó énjüket. Tigrisek ők a szó szoros értelmében, ha gyermekeikről, családjukról van szó. Védelmeznek, küzdenek, harcolnak, nyalogatják csemetéik sebeit, ha szükségét érzik.

Mindeközben sok esetben az az érzete az embernek, hogy az édesapák mintha olykor a kispadon ülnének, akiket szólít éppen a csapatkapitány, hogy ugorjanak be a pályára. Na, de milyen poszton is? Biztos, hogy bemelegítve, tájékozódva szaladnak be a pályára. Mi is az ő szerepük, miről is szól az apává válás, milyen élményeken keresztül válnak édesapává a férfiak. Na, bizony, írd és mondd, kevesebb szó esik.

Generációs mintákat, lenyomatokat történeteken, élményeken keresztül bemutatni bátorság és felelősség. Az elénk táruló családregények sora olyan képi világot nyit meg, amely során barangolunk korok, szokások, hagyományok, vallások, történelmi események közepette, s kerülünk a történetek hatása révén résztvevőkké. Bátran, őszintén, önkritikusan!

Kinek mi jut eszébe annak hallatán, hogy apamondta? Milyen történet, élmény, illat, gondolat vagy csak egy mondat?

Ráeszmélések sora csal mosolyt az apák arcára és maguk elé meredve, bólogatva mondják... “Ja, tényleg, ahogy így mondod, lehet abban valami, hogy nagyapám után én magam is fontosnak tartottam a családomban azt, hogy!”

“Konkrét mondat most nem jut eszembe, inkább azt az érzést szeretném elmondani, ami ma is bennem él.” Kapom sokszor válaszul a fenti kérdésre.

A család mindannyiunk számára a védőhálót jelenti, biztonságot ad, elkap, ringat is, ha kell. A háló két ponton rögzítve van, fix pontok ezek. A háló minden csomója mesél, na de vágjunk is bele…

Egy utazásra invitálom az olvasót. Egy olyan utazásra, amely során megannyi jelzőtáblával találkozunk, majd mind eligazítani, figyelmeztetni, óvni, megállítani akar. A mi dolgunk, szülőknek, hogy miként olvassuk, hogyan értelmezzük szülői létünk során utunkba kerülő jelzőtáblákat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szembenézés

Egy kisgyermekes férfi kollegám őszinte szembenézése az apasággal ébresztett rá több mint egy éve, hogy bizony mennyire ismeretlen előttünk nők, édesanyák előtt az apai szükségletek mikéntje, az apaság megélésének szintjei.

Elmondása szerint már elmúlt hathetes a kisfia, akit nagyon vártak, igazi apás-anyás várandóság volt. A baba születése után mindenben segítette a feleségét, a baba etetésében, ringatásában is részt vett. Történt egy napon, hogy a városban autózott. A felesége telefonon hívta, hogy elmondja, vigyen még kenyeret is, ha megy haza, de siessen, mert Marci sír és jó lenne, ha otthon lenne már. Volt már ilyen máskor is, de természetes módon nyugtázta a kérést, felvette a rendelést és épp azon járt az esze, hogy hol szerzi be hazafelé menet a kért dolgokat.

Ahogy a piros lámpánál állt az autójával arra várva, hogy váltson már zöldre az a fránya lámpa, amikor – elmondása szerint – furcsa érzés kerítette hatalmába. Marci hangja hasított bele valami olyan érzés, amely azóta is visszahívható, bevésődött pillanat volt. „A kisfiam, az én kisfiam. Ahogy ezt kimondta, érezte, hogy sietősebb lett a vezetése, nyomta a gázt, mert hajtotta valami, valami…. valami olyan érzés, amely váratott magára. Apa vagyok, apa vagyok, igen a kisfiam…. Ekkor jött rá, hogy valójában most először érezte igazán, hogy férfiből apává vált. Őszinte, megható szembenézés, felszínre merészkedő érzés volt.

Megfelelni? Alkalmazkodni? Szembe helyezkedni? Folytathatnánk a dilemmák sorát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elkísér

Édesapám katonatiszt volt, sokat költözködtünk. Sokszor eszembe jut, hogy amennyire más vizekre vitt az élet, mégis mennyire hasonló.

Ahogy egyre komolyabbá vált a zenélés, a Tankcsapdával az élet sok mindennel szembesültem. Itt is megjelent az alá-felé rendelt viszony. Nagyon sok jó példát el tudtam lesni édesapámtól szakmai tekintetben is. Azt a mintát mutatta, hogy bármilyen közhelyes is - az emberi értékek a fontosak. Még ha anyagi értelemben bukunk is, az emberi értékek rendkívül fontosak. Minden nap van olyan, amikor azt érzem, hogy elkísér.

Soha nem váltam volna azzá, aki most vagyok, a mai személyiségem, az, aki most vagyok, ha ő nem lett volna olyan amilyen.

Volt olyan, hogy azt éreztem, kicsit púp a hátamon, hogy apu feketén-fehéren, olyan katonásan látta az életet. Próbálta a lázadásaimat kordában tartani, de az alapértékeket, amelyeket letett nekem

Jobb az egyenes út, még ha göröngyös is, még ha görbe is. A konfliktusokat úgy lehet kezelni, hogy kimondjuk, soha nem a szőnyeg alá seperjük. Ez a legtöbb, amit kamatoztatok. (Sidi-Tankcsapda, két gyermek édesapja)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Merre van az előre

Apai nagyapám katonaember volt. Édesapám mérnökember, eléggé pragmatikus, mindig tudta, hogy mi mettől meddig tart, merre van az előre. Három dolgot kellene mondani az az egyenesség, szavahihetőség és a nincs lehetetlen. Mindig fontosak voltak ezek számomra, próbálom megtartani, amit adtak. Ha mondok valamit, akkor, ha törik, ha szakad, azon végig kell menni.

A keretek közötti élés mintája a szüleimtől jön, mégis más vagyok, mint ők. Más környezetben, más célokkal, más világban élek.

(Bács Zoltán-kancellár Debreceni Egyetem, három gyermek édesapja)

Várandós lettem

Az első pillanattól bevonódtam a gyermekvállalásba, azonban volt egy különleges pillanat, amikor úgymond én is várandó lettem. A második ultrahangvizsgálatnál, amikor láttam a szívhangot, azt mondtam magamnak: Hú ha, én mostantól apa vagyok, a maga felelősségével. Azt az első pillanatot sosem felejtem el.

(Terdik János Atya, négy gyermek édesapja)

Gazdagság

A gyerekeim előtt is beismerem, ha hibáztunk. Nekünk volt még két megálmodott gyerekünk, remélem, vigyáznak az angyalok rájuk. Amikor tudatossá vált a gyermekeink számára, hogy testvéreik lesznek, az még gazdagabbá tette a családunkat. Ha már nem egyedül van egy gyermek, az már egy csodadolog, ők olyan kincset tudnak adni egymásnak, amit mi szülők nem tudunk adni.

(Terdik János Atya, négy gyermek édesapja)

Apák zarándoklata

Az évente megszervezett apazarándoklat során hasonló közösségben hasonló emberek vannak együtt, akik ugyanúgy keresik az utat akár saját házasságukban. Kicsit önzőség talán hogy magának is csinálja az ember, a saját házassága számára szervez ilyen utakat.

Nem könnyű engedelmeskedni, de engedelmesség nélkül meg nem jutunk előrébb. Ha nem figyelünk egymásra… Egy házasságban ez kifejezetten érvényes, de akár egy csapatban éppúgy - Ha előrébb akarunk jutni, teret kell engedni.  Van, aki gyengébben jön, vagy aki éppen előrébb halad, aztán össze kell rendezni egymást, be kell várni a másikat, de hogy az egység meg is maradjon, na, ez nem egyszerű…

Mi is igyekszünk jó emberekké válni - ez volt a régiek útja is. Nem csak megfelelni szeretnénk, nemcsak az a fontos, hogy kívülről jól nézzek ki, apának, férjnek nézzek ki, hanem azt szeretnénk, hogy követhetők legyünk, lehessen utánunk jönni. És ez nem azt jelenti, hogy meg akarok felelni. Én szeretnék úgy élni, hogy én is világosan lássam az utamat és ha neked megfelel ez az út, gyere utánam. A saját életemet így próbálom élni.

Öten vagyunk testvérek, emlékszem, ahogy ment előttem apám a méteres hóban. Ez a kép a mai napig bennem van. Ahogy megy előttem és én utána a hófedte, mély lábnyomában. Én ezt szeretném generációkon át tovább vinni. Ezt igyekszem az apák zarándoklatán is átadni, erről beszélgetni. Hogy igenis mi az, amikor hazamegyünk, amit tovább tudunk adni, ami bennünk van, amit lehet, hogy le kell portalanítani, de bennünk van, hogy jó példát tudunk mutatni.  Menni előre, no és merjünk is előre menni. nemcsak pörögni, hanem együtt menni tovább.

Édesapámban, a szüleimben az igazságot látom. Megpróbálják az életet igazul élni, az életben az igazat meglátni és tényleg, amit rájuk bízott a Jóisten, azt erejükből telve igyekeztek megtenni.

(Terdik János Atya, négy gyermek édesapja)

Megadta a módját

A mai napig olyan jó érzés hallani, ahogy a lányok apuciznak, valószínűleg azért, mert én is így szólítottam édesapámat. Van egy nagyon határozott, de szerethető apaképem. Emlékszem, amikor először láttam édesapám aláírását, egy oldalt írtam alá úgy, ahogy ő. Az „a” betűt azóta is úgy írom. Ma a lányaim csinálják ugyanezt.

A nagymama szülinapján apám megadta a rangját a tiszteletét a súlyát, kiragadta a mindennapokból és beszédet mondott. Nagyon sok dolgot kaptam édesapámtól, amit viszek tovább. Az egész gyereknevelés arról szól számomra, hogy nem könyvekből, hanem ösztönösen kell érezni. Van egy nagyon egyszerű része, hogy jelen kell lenni, hogy érezze, hogy ott vagy. Hogy beszél anya apával, visz-e neki virágot csak úgy, hogy viszonyul a többi emberrel az édesapa. Amikor az édesapámra gondolok, azt érzem, hogy szerencsés vagyok, kemény ember édesapám, de mindig józan. A vidékiséggel jár valamiféle mértéktartás, józanság, racionalitás, a földtől való el nem szakadás; nekem ez az apamondta, anyamondta.

(Azurák Csaba, kommunikációs szakember, két gyermek édesapja)

 A magyar emberevés közben beszél

Régen a búbos kemence volt az a hely, amely köré odagyűlt a család, a vendégek. Ott sült ki a kenyér, a pogácsa, ott érezte magát együtt a család.

(Lázár Séf, három gyermek édesapja)

 A hitet mérni lehet

Azt hiszem, hogy amit én teszek az életben, a családban a szinpadon az lehet példa a gyerekeimnek. Huncutság nélkül nem szabad ezt az életet élni, a legnagyobb ajándék, ha a Jóisten megadta ezt nekünk.

Az apám egész lénye, kisugárzása volt egy mondat. Ahogy létezett a világban az maga egy mondat. Amikor haldoklott, két dologra jöttem rá, milyen mintát adott apám arról, hogy mi a a szerelem és mi a hit. „Mikor is fújt bennünket össze a szél, Karola?” – kérdezte apám anyámat. Ez volt a szerelem. Azt hogy a hitet mérni lehetett, hogy van, hogy létezik, tőle tanultam.

Az apamondta.hu beszélgetések során kimondott gondolatok, történetek elgondolkodtatóak, meghatóak és egyben szembesítenek megannyi érzéssel, vággyal, örömmel és bánattal, sikerrel és veszteséggel, de mind olyan dologgal, amely belőlünk fakad, amelyet ránk hagytak elődeink. Nekünk itt a jelenben van dolgunk. Beszélni, beszélgetni egymással, elfogadással, szeretettel, engedelmességgel.

Az apamondta.hu útra kelt.