Ja, hogy az apák is szeretnek beszélgetni? Na, nem pusztán üzleti dolgokról, a munkáról, hanem a napi teendőkről, a gyerekeikkel vívott harcaikról, az örömeikről, a sikereikről és a kudarcaikról?
Kikívánkoznak
gondolatok, érzések, élmények vagy történetek az „átörökölt” mintákról, az
önmagukkal való elszámolásról, a lemondásokról, az alkalmazkodásról éppúgy,
mint a családi védőháló mikéntjéről, no és a megélt vagy éppen meg nem élt
apaságukról.
Az
apamondta.hu egy olyan platform, ahol bátran, őszintén, önkritikusan
megnyilvánulva hallhatunk történeteket apai szerepekről, az intelmektől, a
szigorúságon keresztül a meglágyított apai szíven át. A gyermeki rajongásra, a
gyermekkori csínytevések lenyomatára, a szigorra, a biztonságra, a jelenlét
teljességet adó élményére immár apaként visszaemlékezni bizony izgalmas utazás
a gyermeki énünk bolygóján. Kimondatlan érzések törnek elő és csalnak mosolyt
vagy éppen könnyet az arcunkra, hiszen az őszinte, önkritikus, bátor
szembenézés az igazi valóság show.
Előttem
az utódom, avagy mennyire esett messze az alma a fájától!-halljuk oly sokszor.
Beszélgetni az apaságról? Őszintén? Na, igen, ezt is lehet! Minta sokféle
lehet, na és apa is… Miben rejlik valójában az apaszerep, kinek mi az apai
minta?
Az
életkori sajátosságok tükrében az apa és a gyermek kapcsolatának alakulása
sokszor hozott és megtapasztalt szülői viselkedésformák eredményessége vagy
néhol sikertelensége. Ennek viszonylatában is eltérő mintákat lehet látni. A
tegnap feladatai a gyermekneveléssel ma folytatódnak, de elnyúlnak a „holnapután-ba”
is.
Család,
Anya, Karrier vagy Család, Apa, Karrier. Látszólag nincs különbség, rövidítve
mindkettő CSAK. A valóságban azonban más és más megoldások mutatkoznak annak
kapcsán, hogyan lehet összeegyeztetni a családi szerepeinket a hivatás
gyakorlásával. Más és más megoldást vázol fel egy anya és egy apa, egy férfi és
egy nő, de a végén mindkettő esetében az egyenlőség jel végén ugyanaz áll;
CSALÁD. Az apamondta.hu csak próbát tesz arra, hogy
legyen
ez egy CSAK program, amely közelebb hozza kicsit az apaságot,
legyen
ez egy CSAK program, amely a családi védőhálóról szól,
legyen
ez egy CSAK program, amelynek legalább két fontos alkotóeleme van, az apa és az
anya.
Na,
de miért is lehet érdekes, fontos, hasznos meghallgatni az édesapákat. Számít?
Tudjuk?
Ismerjük-e
mi is az ő igényük, szükségletük, milyen minta alapján váltak vagy éppen még
nem váltak apává? Milyen változást jelent, jelenthet egy gyermek érkezése két
ember életében? Több lesz valami, vagy csak más? Miben más apaszemmel, vagy
anyaszemmel a gyermek érkezése után a kapcsolat, mint korábban, amikor “csak
ketten voltunk”? Megannyi kérdés toporog az ajtón és bebocsátásra várnak
a válaszok, megoldások. Válaszok mindig vannak, megoldások is, no persze
egyénenként más és más- Van köztük működőképes és van olyan is, amely nem.
Valódi megoldások helyett egyéni, őszinte tapasztalatok, megélések sorakoznak
fel az apamondta.hu című programsorozat rádióműsorában, amely közel száz
édesapa, férfi, nagyapa emlékeiből merítkezik.
Fontos
az életben sokszor, hogy dolgokat, eseteket valami relációjában vizsgáljunk.
Esélyegyenlőségi kérdések vagy a munkaerőpiacon a nők és férfiak viszonylatában
mindig fontos hangsúlyozni ezt.
Az
apa és anya relációjában talán visszakanyarodhatunk az origóhoz, Karintyhoz és
feltehetjük újra és újra a kérdést; mennyire érvényes a Karithy féle férfi-nő
viszonyulás gondolatisága az anya-apa viszonylatban; miszerint a teljes
anyasághoz, vagy apasághoz mennyire szükséges a másik fél?
Az
apamondta.hu program önmagánban azt üzeni, hogy az apaság, a szülőség vidám
dolog, sokszor különböző nehézségekkel és konfrontálódással, de azért mégiscsak
nagyszerű dolog, ha sikerül egyensúlyban tartani.
Olyan
résztvevők is a beszélgetőpartnereim, akiknek már huszonéves gyerekei vannak,
és túl vannak egy esetleges krízishelyzeten. Így szó esik azokról a szülői,
apai szerepekről is, amelyeket már nem a kisgyermekek mellett élnek meg, hanem
megélve, megtapasztalva helyzeteket felnőtt gyermekekkel való kapcsolatukban.
Ki,
mit tanult a saját apaságából, mire tanít, vagy tanított a gyermek? Ki
mit haladt meg a szülői mintájából? Hiszen nemcsak olyan dolgokat kapunk,
amelyeket követni szeretnénk, hanem olyanokat is, amelyeket meghaladni... és
vajon látjuk-e, hogy mi volt az, amit nem kellett volna átadnunk?
Anya
csak egy van szokás sokszor mondani. Megannyi cikk, jegyzet, blog szól az anyai
szerepekről, az anyák terheit méltatva családösszetartó erejüket, gondoskodó,
tápláló, ölelő, vigyázó énjüket. Tigrisek ők a szó szoros értelmében, ha
gyermekeikről, családjukról van szó. Védelmeznek, küzdenek, harcolnak,
nyalogatják csemetéik sebeit, ha szükségét érzik.
Mindeközben
sok esetben az az érzete az embernek, hogy az édesapák mintha olykor a kispadon
ülnének, akiket szólít éppen a csapatkapitány, hogy ugorjanak be a pályára. Na,
de milyen poszton is? Biztos, hogy bemelegítve, tájékozódva szaladnak be a
pályára. Mi is az ő szerepük, miről is szól az apává válás, milyen élményeken
keresztül válnak édesapává a férfiak. Na, bizony, írd és mondd, kevesebb szó
esik.
Generációs
mintákat, lenyomatokat történeteken, élményeken keresztül bemutatni bátorság és
felelősség. Az elénk táruló családregények sora olyan képi világot nyit meg,
amely során barangolunk korok, szokások, hagyományok, vallások, történelmi
események közepette, s kerülünk a történetek hatása révén résztvevőkké. Bátran,
őszintén, önkritikusan!
Kinek
mi jut eszébe annak hallatán, hogy apamondta? Milyen történet, élmény, illat,
gondolat vagy csak egy mondat?
Ráeszmélések
sora csal mosolyt az apák arcára és maguk elé meredve, bólogatva mondják... “Ja,
tényleg, ahogy így mondod, lehet abban valami, hogy nagyapám után én magam is
fontosnak tartottam a családomban azt, hogy!”
“Konkrét
mondat most nem jut eszembe, inkább azt az érzést szeretném elmondani, ami ma
is bennem él.” Kapom sokszor válaszul a fenti kérdésre.
A
család mindannyiunk számára a védőhálót jelenti, biztonságot ad, elkap, ringat
is, ha kell. A háló két ponton rögzítve van, fix pontok ezek. A háló minden
csomója mesél, na de vágjunk is bele…
Egy
utazásra invitálom az olvasót. Egy olyan utazásra, amely során megannyi
jelzőtáblával találkozunk, majd mind eligazítani, figyelmeztetni, óvni,
megállítani akar. A mi dolgunk, szülőknek, hogy miként olvassuk, hogyan
értelmezzük szülői létünk során utunkba kerülő jelzőtáblákat.
Szembenézés
Egy
kisgyermekes férfi kollegám őszinte szembenézése az apasággal ébresztett rá
több mint egy éve, hogy bizony mennyire ismeretlen előttünk nők, édesanyák
előtt az apai szükségletek mikéntje, az apaság megélésének szintjei.
Elmondása
szerint már elmúlt hathetes a kisfia, akit nagyon vártak, igazi apás-anyás
várandóság volt. A baba születése után mindenben segítette a feleségét, a baba
etetésében, ringatásában is részt vett. Történt egy napon, hogy a városban
autózott. A felesége telefonon hívta, hogy elmondja, vigyen még kenyeret is, ha
megy haza, de siessen, mert Marci sír és jó lenne, ha otthon lenne már. Volt
már ilyen máskor is, de természetes módon nyugtázta a kérést, felvette a
rendelést és épp azon járt az esze, hogy hol szerzi be hazafelé menet a kért
dolgokat.
Ahogy
a piros lámpánál állt az autójával arra várva, hogy váltson már zöldre az a
fránya lámpa, amikor – elmondása szerint – furcsa érzés kerítette hatalmába.
Marci hangja hasított bele valami olyan érzés, amely azóta is visszahívható,
bevésődött pillanat volt. „A kisfiam, az én kisfiam. Ahogy ezt kimondta,
érezte, hogy sietősebb lett a vezetése, nyomta a gázt, mert hajtotta valami,
valami…. valami olyan érzés, amely váratott magára. Apa vagyok, apa vagyok,
igen a kisfiam…. Ekkor jött rá, hogy valójában most először érezte igazán, hogy
férfiből apává vált. Őszinte, megható szembenézés, felszínre merészkedő érzés
volt.
Megfelelni?
Alkalmazkodni? Szembe helyezkedni? Folytathatnánk a dilemmák sorát.
Elkísér
Édesapám
katonatiszt volt, sokat költözködtünk. Sokszor eszembe jut, hogy amennyire más
vizekre vitt az élet, mégis mennyire hasonló.
Ahogy
egyre komolyabbá vált a zenélés, a Tankcsapdával az élet sok mindennel
szembesültem. Itt is megjelent az alá-felé rendelt viszony. Nagyon sok jó
példát el tudtam lesni édesapámtól szakmai tekintetben is. Azt a mintát
mutatta, hogy bármilyen közhelyes is - az emberi értékek a fontosak. Még ha
anyagi értelemben bukunk is, az emberi értékek rendkívül fontosak. Minden nap
van olyan, amikor azt érzem, hogy elkísér.
Soha
nem váltam volna azzá, aki most vagyok, a mai személyiségem, az, aki most
vagyok, ha ő nem lett volna olyan amilyen.
Volt
olyan, hogy azt éreztem, kicsit púp a hátamon, hogy apu feketén-fehéren, olyan
katonásan látta az életet. Próbálta a lázadásaimat kordában tartani, de az
alapértékeket, amelyeket letett nekem
Jobb
az egyenes út, még ha göröngyös is, még ha görbe is. A konfliktusokat úgy lehet
kezelni, hogy kimondjuk, soha nem a szőnyeg alá seperjük. Ez a legtöbb, amit
kamatoztatok. (Sidi-Tankcsapda, két gyermek édesapja)
Merre van az előre
Apai
nagyapám katonaember volt. Édesapám mérnökember, eléggé pragmatikus, mindig
tudta, hogy mi mettől meddig tart, merre van az előre. Három dolgot kellene
mondani az az egyenesség, szavahihetőség és a nincs lehetetlen. Mindig fontosak
voltak ezek számomra, próbálom megtartani, amit adtak. Ha mondok valamit,
akkor, ha törik, ha szakad, azon végig kell menni.
A
keretek közötti élés mintája a szüleimtől jön, mégis más vagyok, mint ők. Más
környezetben, más célokkal, más világban élek.
(Bács
Zoltán-kancellár Debreceni Egyetem, három gyermek édesapja)
Várandós lettem
Az
első pillanattól bevonódtam a gyermekvállalásba, azonban volt egy különleges
pillanat, amikor úgymond én is várandó lettem. A második ultrahangvizsgálatnál,
amikor láttam a szívhangot, azt mondtam magamnak: Hú ha, én mostantól apa
vagyok, a maga felelősségével. Azt az első pillanatot sosem felejtem el.
(Terdik
János Atya, négy gyermek édesapja)
Gazdagság
A
gyerekeim előtt is beismerem, ha hibáztunk. Nekünk volt még két megálmodott
gyerekünk, remélem, vigyáznak az angyalok rájuk. Amikor tudatossá vált a
gyermekeink számára, hogy testvéreik lesznek, az még gazdagabbá tette a
családunkat. Ha már nem egyedül van egy gyermek, az már egy csodadolog, ők
olyan kincset tudnak adni egymásnak, amit mi szülők nem tudunk adni.
(Terdik
János Atya, négy gyermek édesapja)
Apák zarándoklata
Az
évente megszervezett apazarándoklat során hasonló közösségben hasonló emberek
vannak együtt, akik ugyanúgy keresik az utat akár saját házasságukban. Kicsit
önzőség talán hogy magának is csinálja az ember, a saját házassága számára
szervez ilyen utakat.
Nem
könnyű engedelmeskedni, de engedelmesség nélkül meg nem jutunk előrébb. Ha nem
figyelünk egymásra… Egy házasságban ez kifejezetten érvényes, de akár egy
csapatban éppúgy - Ha előrébb akarunk jutni, teret kell engedni. Van, aki
gyengébben jön, vagy aki éppen előrébb halad, aztán össze kell rendezni
egymást, be kell várni a másikat, de hogy az egység meg is maradjon, na, ez nem
egyszerű…
Mi
is igyekszünk jó emberekké válni - ez volt a régiek útja is. Nem csak
megfelelni szeretnénk, nemcsak az a fontos, hogy kívülről jól nézzek ki,
apának, férjnek nézzek ki, hanem azt szeretnénk, hogy követhetők legyünk,
lehessen utánunk jönni. És ez nem azt jelenti, hogy meg akarok felelni. Én
szeretnék úgy élni, hogy én is világosan lássam az utamat és ha neked megfelel
ez az út, gyere utánam. A saját életemet így próbálom élni.
Öten
vagyunk testvérek, emlékszem, ahogy ment előttem apám a méteres hóban. Ez a kép
a mai napig bennem van. Ahogy megy előttem és én utána a hófedte, mély
lábnyomában. Én ezt szeretném generációkon át tovább vinni. Ezt igyekszem az
apák zarándoklatán is átadni, erről beszélgetni. Hogy igenis mi az, amikor hazamegyünk,
amit tovább tudunk adni, ami bennünk van, amit lehet, hogy le kell
portalanítani, de bennünk van, hogy jó példát tudunk mutatni. Menni előre,
no és merjünk is előre menni. nemcsak pörögni, hanem együtt menni tovább.
Édesapámban,
a szüleimben az igazságot látom. Megpróbálják az életet igazul élni, az életben
az igazat meglátni és tényleg, amit rájuk bízott a Jóisten, azt erejükből telve
igyekeztek megtenni.
(Terdik
János Atya, négy gyermek édesapja)
Megadta a módját
A
mai napig olyan jó érzés hallani, ahogy a lányok apuciznak, valószínűleg azért,
mert én is így szólítottam édesapámat. Van egy nagyon határozott, de szerethető
apaképem. Emlékszem, amikor először láttam édesapám aláírását, egy oldalt írtam
alá úgy, ahogy ő. Az „a” betűt azóta is úgy írom. Ma a lányaim csinálják
ugyanezt.
A
nagymama szülinapján apám megadta a rangját a tiszteletét a súlyát, kiragadta a
mindennapokból és beszédet mondott. Nagyon sok dolgot kaptam édesapámtól, amit
viszek tovább. Az egész gyereknevelés arról szól számomra, hogy nem könyvekből,
hanem ösztönösen kell érezni. Van egy nagyon egyszerű része, hogy jelen kell
lenni, hogy érezze, hogy ott vagy. Hogy beszél anya apával, visz-e neki virágot
csak úgy, hogy viszonyul a többi emberrel az édesapa. Amikor az édesapámra gondolok,
azt érzem, hogy szerencsés vagyok, kemény ember édesapám, de mindig józan. A
vidékiséggel jár valamiféle mértéktartás, józanság, racionalitás, a földtől
való el nem szakadás; nekem ez az apamondta, anyamondta.
(Azurák
Csaba, kommunikációs szakember, két gyermek édesapja)
A
magyar emberevés közben beszél
Régen
a búbos kemence volt az a hely, amely köré odagyűlt a család, a vendégek. Ott
sült ki a kenyér, a pogácsa, ott érezte magát együtt a család.
(Lázár
Séf, három gyermek édesapja)
A
hitet mérni lehet
Azt
hiszem, hogy amit én teszek az életben, a családban a szinpadon az lehet példa
a gyerekeimnek. Huncutság nélkül nem szabad ezt az életet élni, a legnagyobb
ajándék, ha a Jóisten megadta ezt nekünk.
Az
apám egész lénye, kisugárzása volt egy mondat. Ahogy létezett a világban az
maga egy mondat. Amikor haldoklott, két dologra jöttem rá, milyen mintát adott
apám arról, hogy mi a a szerelem és mi a hit. „Mikor is fújt bennünket össze a
szél, Karola?” – kérdezte apám anyámat. Ez volt a szerelem. Azt hogy a hitet
mérni lehetett, hogy van, hogy létezik, tőle tanultam.
Az
apamondta.hu beszélgetések során kimondott gondolatok, történetek
elgondolkodtatóak, meghatóak és egyben szembesítenek megannyi érzéssel,
vággyal, örömmel és bánattal, sikerrel és veszteséggel, de mind olyan dologgal,
amely belőlünk fakad, amelyet ránk hagytak elődeink. Nekünk itt a jelenben van
dolgunk. Beszélni, beszélgetni egymással, elfogadással, szeretettel,
engedelmességgel.
Az
apamondta.hu útra kelt.