Túlélőlény


Előfordul olykor, hogy valamely cselekvés közben azt érezzük, szeretnénk már túl lenni rajta, szeretnénk, ha léphetnénk tovább, csinálhatnánk a következő dolgunkat. Mehetnénk a következő helyszínre, vizsgálhatnánk a következő beteget, tárgyalhatnánk a következő esetet, megtarthatnánk a következő órát, mert valami miatt már a jövő eseményén jár az eszünk. Valljuk meg őszintén, elő-elő fordul ez mindannyiunkkal, kicsikkel, nagyokkal egyaránt. Indokot persze mindig találunk, ki-ki vérmérséklete és fantáziája szerint.

Jobban belegondolva mi is történik, ha egy operáló orvos egy fontos beavatkozás közben már azon töri a fejét, hogy vajon mikor is indul a hétvégén és hogyan cseréli le addig az autója téli gumiját. Észrevesszük-e, ha egy tanár miközben tanít, elmagyaráz egy anyagot fejben máshol jár, mert éppen kórházba került az édesanyja. Tanuljuk, vagy ösztönösen viselkedünk-e ezekben a szituációkban, hogy kellő figyelemmel ott, akkor éppen arra tudunk csak figyelni, ott tudjunk tudatos, éber figyelemmel lenni, amiben éppen vagyunk.

 Van-e bennünk kellő tisztelet nem pusztán a másik féllel, hanem önmagunkkal szemben is.

A Kőrös partján sétálva sok minden előbukkant, megvillant lejátszódott előttem s a folyó sodrásában átértékelődve eltűnt. Együtt sétáltunk, andalogtunk jó néhányan egy közös program alkalmával, a tempó oly lassú volt, hogy a távolról nézve talán leszedált, holdkórosoknak gondolhattak minket. Egy fiatalokból álló csapat mellett elhaladva úgy tűnt maguk sem tudják kinevessenek-e minket vagy éppen jó, ha figyelnek ránk, mert fura szerzetnek tűnve esetleg készülünk valamire.

Beszélgettünk, aztán hallgattunk, aztán megint beszélgettünk, természetesnek tűnt a hallgatás éppúgy mint a szavak. A  lassú tempó miatt elő-elő bukkanó képek, gondolatok mindannyiunk fejében egy-egy történetté, novellává álltak össze, választ adva egy múltbéli érthetetlen történetre, átélve egy eddig meg nem értett életérzést  vagy éppen az üresség jóleső érzésében úszva, engedni megélni a pillanatot. Természetes dolog ez, aki sétál, tudja, talán miről beszélek.

Beszalad a képbe olykor azonban egy-egy képletes vagy valós kártékony rágcsáló, amelytől félünk, ami szorongást és undort kelt. Átfut előttünk, mi pedig félelmünkben talán visszahőkölünk, talán mozdulatlanul lebénulunk, vagy éppen mintha mi sem történt volna, tovább sétálunk tudomásul véve, hogy egy újabb kártékony lény lépett be az életünkbe. Az, hogy ki mit kezd ilyenkor, nyilván sok mindentől függ és bár folyamatosan küzdünk az ellen, hogy furcsa rágcsálók zavarják meg a mindennapjainkat innen-onnan mindig előbukkan egy-egy, kinek-kinek mikor és milyen minőségben.

Így jártunk mi is a Kőrös partján és bár utólag vettük észre, hogy egy fa tövéhez ki volt írva, hogy „Vigyázat, rágcsáló irtott terület”, valahogyan a semmiből egy túlélő mégis előbukkant.

Ahányan voltunk, annyiképpen reagáltunk. Volt, aki kalapácsot kapott volna elő, s olyan is, aki már majdnem a másik ölébe ugrott és olyan is akadt, aki higgadtan tovább sétálva kedves kis állatnak látta a semmiből előkerülő és már a homályba veszett állatkát. 

TOP